Egy olyan csapat ellen sikerült győzni idegenben, akiktől igenis nagy dolog elhozni a három pontot, pláne most, amilyen borzasztó formában vagyunk. A három pont megvan, így a harmadik helyre kúsztunk fel, a rossz hír viszont az, hogy magunkat továbbra sem sikerült legyőznünk.

JJ igencsak féltette az irháját, hiszen a szélrózsa minden irányából érték már támadások, szóval egy olyan talajon állt, ami látszólag stabil, viszont egy rossz mozdulat és már nyílik is a csapóajtó. Talán épp ezért tette félre a makacsságát (vagy azért, mert sok a sérült) és végre egy olyan kezdőt küldött ki a pályára, amelyre mindannyian elismerően bólintottunk és kíváncsian vártuk, hogy mi lesz majd belőle. Enzo és Matic újra egymás mellett, mint tavaly, elöl pedig végre Rodrigo is megkapta a bizalmat Lima oldalán, aki szintén háttérbe szorult idén, igaz, elég gyengén is muzsikál mostanában.

Estoril

Az estorili stadion legfelső tribünjei...ja, hogy ezek a szomszédos panelek?

Kivételesen jól kezdődött számunkra a meccs. Gaitán nagyszerűen rajzolta rá a labdát a szinte üresen érkező Lima fejére, akinek ezután már könnyű dolga volt. Lima ezzel kvázi be is fejezte a játékot, mármint úgy értem, hogy nem jött le a pályáról, hiszen ezek után is sok mindent csinált, de leginkább bohócot saját magából.

A gyors vezetés után megkezdődött a borzalom, amit oly sokszor láttunk már és sokszor bizony rá is fáztunk. Egyszerűen nem volt élet a támadásokban, de az is lehet, hogy nem akartunk támadni, már pedig ez a Benficától elfogadhatatlan. Soha nem szabad megelégedni a pillanatnyilag a kivetítőn szereplő eredménnyel, még akkor sem, ha esetleg néggyel-öttel megyünk. Tudom, hogy nagy szavak ezek, de ennek bizony így kéne lennie, törtetni előre, állandóan a gólhoz vezető utat keresve. Hiába nyögi be Jesus a sajtótájékoztatókon, hogy mi nem a Barcelona vagyunk, így nem is gázolhatunk át az ellenfeleinken, meg anyám kínja blablabla stb., mert ebben a portugál bajnokságban igenis mi vagyunk domináns nagyvad, vagy a kicseszett Barcelona, ha úgy tetszik. Ehhez kéne tartani magát mindenkinek a csapatban, még Jorge Jesusnak is.

Az első félidő aztán lecsordogált úgy, hogy nem is történt semmi, csak a végén kaptunk meg egy igazán megkérdőjelezhető büntetőt, amit aztán Lima sietett is kihagyni, mielőtt még Portóban Fonseca kiböföghette volna, hogy bunda.

Rodrigo és Lima

a kép csalóka, hiszen sajnos egyikük sem villogott igazán

A második játékrész is ugyanott folytatódott, ahol negyed órája abbamaradt. A portugál kommentátor nyelve persze folyamatosan pörgött, de igazából tíz percenként egy nagy férfias ásítással hibátlanul össze tudta volna foglalni a pályán történteket. Bágyadt ábrázatunkra a piros lap villanása után tért vissza az élet, Filipe Goncalves mehetett zuhanyozni a második sárgája után. Mondjuk aki csak a meccs statisztikáit nézte meg, annak valószínűleg meg sem fordult a fejében, hogy ez egy unalmas meccs lehetett, hiszen Manuel Mota 11 sárga lapot mutatott fel.

Fájó volt, hogy emberelőnyben sem igazán tudtunk mit kezdeni az Estorillel. Az izgalom teljes hiányától már csak a borzalmas passzok voltak rosszabbak. Maticsék még a legnyugodtabb pillanatban is képesek voltak leadni egy olyan szörnyű passzot, hogy az ember nem hitt a szemének. Legalább annyit nyugtázhattunk, hogy ezidáig nem az Enzo-Matic páros megbontása volt a fő gond, úgy tűnik, hogy ez attól sokkal bonyolultabb.

A 71. percben aztán jött az időközben becserélt Cardozo, és a semmiből egy akkora gólt lőtt, amilyet már nagyon rég láttunk tőle. Ez volt a meccs fénypontja és talán az egyetlen dolog, ami örömöt váltott ki belőlem tegnap.

Óscar Cardozo

végre egy bombagól, végre Cardozo

Nem csak nagy gól volt, hanem fontos is, hiszen két perccel később Balboa talált be egy szögletből, nehogy véletlenül meg legyen a klínsít. Ez a Balboa-sztori is kegyetlen azért, csak úgy margóra. Öt éve még a Reálban gurigázott és sokan meg voltak győződve, hogy egy csiszolatlan gyémánt, ehhez képest most ott tart, hogy még az Estorilben is csak a padra fér oda. Na de mindegy.

Az utolsó percekben aztán volt egy óriási ziccerünk, ahol Óscar okosan visszafejelt labdáját Lima lőtte mellé valami egészen megmagyarázhatatlan módon, aztán Maxi is gondolt egyet és biztos ami biztos, kiállíttatta magát, nehogy még a végén jófiúnak legyen elkönyvelve. Természetesen még az Estoril is ránk hozta a frászt a lefújás előtt, ahogy az lenni szokott, de aztán Artúr védésének, meg a kapu előtti kavarodásnak köszönhetően nem egyenlítettek a kanárik. Az tuti, hogy tomboltam volna dühömben, de azért JJ arcát megnéztem volna, ha ezek kiegyenlítenek. Nem történt meg, így az öreg túlélte és maradt újabb két hete arra, hogy rájöjjön, honnan csurog a szar a szobába. Addig kell betömnie azt a lyukat, amíg nem nő akkorára, hogy azt saját erőből már nem lesz képes betömni. Márpedig ha nem sikerül, akkor JJ nyakig lesz a szarban és kénytelen lesz bukott edzőként elhagyni a klubot.

Hétvégén a válogatottak lépnek pályára, úgyhogy legközelebb jövő kedden láthatjuk a csapatunkat Macedónia ellen. Ja, hogy az a Szerb válogatott lesz majd? Igazából mindegy. Majdnem ugyanaz, ehehehh.

 

a meccs összefoglalója