Füstbe menőben az új Nuno Gomes

2475674 24756742475674 2475674
Vágólapra másolva!
2013.04.16. 20:04
Amikor a Zenit elleni BL nyolcaddöntő visszavágóján egy másik univerzumba lőtt minket, akkor sok minden megfordult a fejemben. Az pont nem, hogy...

Amikor a Zenit elleni BL nyolcaddöntő visszavágóján egy másik univerzumba lőtt minket, akkor sok minden megfordult a fejemben. Az pont nem, hogy egy évre rá posztot írok majd arról, lehet-e egyáltalán jövője Nélsonnak Lisszabon szebbik felében. Azóta volt egy Európa-bajnokság, ahol elmaradt az áttörés, majd érkezett a mostani szezon, ahol eddig szintén.
Amikor a Zenit elleni BL nyolcaddöntő visszavágóján egy másik univerzumba lőtt minket, akkor sok minden megfordult a fejemben. Az pont nem, hogy egy évre rá posztot írok majd arról, lehet-e egyáltalán jövője Nélsonnak Lisszabon szebbik felében. Azóta volt egy Európa-bajnokság, ahol elmaradt az áttörés, majd érkezett a mostani szezon, ahol eddig szintén.

Előzmények: A tavalyi remek tavaszt követően hamar biztossá vált, hogy Jesus nem számít Nélsonra az idén. Sokan értetlenkedtünk, de akkor még volt egy Witsel-Javi Garcia-Aimar tengelyre épülő 4-2-3-1-ünk, volt egy Cardozónk és Rodrigónk, JJ-nak pedig melléjük egy kiforrott, vérbeli gólszerzőre volt szüksége biztosítékként, ő lett ugye Lima. A portugál irányába nem volt teljes a bizalom, hiába a biztató bemutatkozás, hiába a válogatott kerettagság. Nélson Oliveirát kölcsönadtuk a Depornak, azzal a szándékkal, hogy folyamatosan játékban legyen, gólokat szerezzen, és felkészüljön egy esetleges főszerepre, ha esetleg a futballértő araboroszok kedvet kapnak valakihez idén nyáron. Más kérdés, hogy azóta se Javink, se Witselünk, se Aimarunk viszont mesterünk ezen döntése az eredmények ismeretében aligha megkérdőjelezhető.

Az idei szezon: Ha csak a számokat nézzük, akkor is gáz, ha figyelembe vesszük, hogy 8 meccsről sérülés miatt hiányzott, akkor is. 23 meccsen 3 gólt szerzett a LaLigában, abban a bajnokságban, ahol még Postigák is 10 fölé jutnak a kurva életbe, ezzel bőven jellemezve a bajnokság és a védelmek színvonalát. Igaz, hogy csupán kétszer volt a kezdőcsapat tagja, de egy ösztönös gólvágó, akinek minden mozdulata gólveszélyes, 20-30-40 percek alatt is betudná bizonyítani, hogy nem a kispadon kéne ücsörögnie. Az isteni Nuno például hiába volt félresöpörve utolsó két éveben a Benficában, ha kéthavonta kapott 10 percet, akkor is szinte kivétel nélkül betalált, mindenekelőtt ez egy klassziscsatár ismérve. Viszont a Levante elleni hétvégi győztes bajnokin kezdett, gólt szerzett, ebből kiindulva talán még korai lenne teljesen sikertelennek ítélni a spanyol kölcsönjátékot.

A jövőkép: Jó kérdés. Ennek a srácnak mindene megvan ahhoz, hogy klasszissá válhasson és megoldja a portugál csatárproblémákat hosszú-hosszú évekre. De ha 21 évesen megreked, nincs játékban, nem jönnek a gólok, akkor az önbizalma nagyot zuhanhat, és egy komolyabb gödörből nem egyszerű visszakapaszkodni. Nem tudom, mit ígértek a spanyolok, de tisztán látszik, hogy Riki cseréjének szánták, ezt minden statisztika alátámaszt. Utólag okoskodni a legkönnyebb - tavaly azt mondtam, La Coruna ideális hely lehet -, de egyértelműen jobb lett volna Portugáliában maradni, végigjátszani egy idényt Madeirán, a Pacosnál, bárhol. És ezért legalább annyira okolható a lisszaboni vezetőség, mint Oliveira, vagy az ügynöke.

Mi lesz nyáron? Cardozo hosszabbított, 60 milliós kivásárlási záradékkal. Rodrigo hosszabbított, 45 milliós záradékkal, az ő távozására sem fogadnék. Lima már 30 lesz idén, de ez az első szezonja nálunk, 4 évre írt alá, ráadásul gecijó. És érkezik még Duricic a Heerenveenből, aki a szerb válogatottban szintén játszott már csúcséket. Szerintem Nélson akkor maradhat, ha valaki távozik. Cardozóért futhat be ajánlat, de aligha olyan, amit el is fogadunk, ő azért nem egy 60 milliós játékos, 30 éves már ő is, ha pedig 10 millió körüli összegért elmehet, akkor miért kapott új szerződést? Sokkal inkább a spanyol hosszútávú szerződése szól az értékesítés mellett, de neki nincs olyan jó idénye, hogy annyit kínáljon érte bárki, amennyit szeretnénk. Végeredmény: a támadóhármasunk a helyén marad. Nélson Oliveira? Talán egy újabb kölcsönadás várhat rá, nem hiszem, hogy lemondanánk róla egyelőre. Persze ha új edzőnk lesz, borulhat itt még minden... De ez már egy másik téma.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik