Miután famate5 kollégám tiszta vizet öntött a pohárba és rendkívül bátor módon közölte P.Santos üzenetét, a dolgok kicsit megváltoztak. Az egy dolog, hogy innentől kezdve hármunk élete teljesen átalakult és a hétköznapi biztonságérzetet valami olyan cucc váltotta fel, amit eddig nem ismertünk, de legalább a szurkolók most már teljes képet kaphattak arról, hogy mennyi az annyi.

Én személy szerint már valamennyire győzedelmeskedtem az első napokban erőteljesen jelentkező üldözési mániám felett. Éjjelenként a melóból hazafelé, Pozsony sötét sikátorain keresztül bizony többször néztem a hátam mögé, mint előre. Ez egy ösztönös, saját magam által alig kontrollálható testi reakciója volt a folytonos félelemérzetre, aminek következtében nemcsak, hogy későn értem haza, de az esetleges szemből jövő támadásoknak is teljesen ki voltam szolgáltatva.

Háziorvosomhoz fordultam, aki egy roppant fájdalmas beavatkozás során a tarkómba ültetett egy mikrokamerát (én roppant szellemes módon csak hátraarcnak nevezem), ily módon pedig már soha többé nem kell hátranéznem, ha veszélyt szimatolok.

Magam sem gondoltam azonban, hogy hamarosan valódi hasznát veszem majd a kütyünek. A minap éppen hazafelé kolbászolok, amikor az egyik főutcai kebab étterem előtt elhaladva azt látom a hátraarcban, hogy követni kezd egy gyanús alak. Ezzel nem számoltam. Benfica mez van rajtam, nyilván egy fanatikus Galata szurkolóval lesz dolgom. De éppen itt, Pozsonyban? Nincs idő teketóriázni, gyorsan előveszem az okostelefonomat és jelet küldök a többieknek.

- E Pluribus Unum! Vörös kód, srácok, vörös kód. Helyzet van. - súgom a telefonba úgy, hogy megpróbálok nem feltűnő lenni.

Nem válaszol senki. Nuku reakció. Ó, hát persze. Gomes88 éppen Lisszabonban tartózkodik a testőreivel, Famate5 pedig jelezte korábban, hogy nem lesz elérhető, hiszen a Benfica blog számára egy hónapon belül elkészülő atombunker munkálatait felügyeli esténként. Oké, semmi pánik. Egy az egy ellen. Ki vagy képezve az ilyen helyzetek ellen. Próbáld meg minél erősebben fejbúbon ütni, ott van a törökök gyenge pontja. Azért védik általában turbánnal. Te jó ég, gondolkozz normálisan! Nincs is ilyen, hogy török gyenge pont, ne találj ki baromságokat félelmedben! Miközben ezen jár az agyam, a férfi teljesen közel jön hozzám és megszólal:

- Uram, készítettem Önnek egy ingyen kebabot. Ne féljen, békés szándékaim vannak. Tisztelem a Benficát, mint ellenfelet. Harapjon bele nyugodtan, finom, ízletes.

Dermedten állok, és igencsak bánom, hogy nemet mondtam, amikor a háziorvosom felajánlotta, hogy a hátraarcba beleszerel egy mikroszkopikus lézerágyút a potenciális hátulról jövő ellenfél gyors és hatékony hatástalanítására. Szedd már össze magad. Mondj valamit! Ez az! Mondd, hogy magyar vagy! Hátha az ükanyja mesélt neki az egri ostromról!

- Sajnos nem értelek barátom, magyar vagyok.

Mire ezt kimondom, már a kezembe tuszkolta a kebabot, de mondatom végére felkapja a fejét.

- Te jó ég! Magyar vagy? Add ide gyorsan, a rohadt életbe! - ordítja igencsak gyenge angoljával.

Kikapja a kezemből a kebabot és eldobja a tőlünk kb. 10 méterre lévő szemeteskukák mögé. Három másodperc múlva hatalmas robbanás. A szemét repül mindenfelé, a nyomás hatására pedig mi is repülünk, mint az akciófilmekben. Földet érek, fájdalmat nem érzek. Cseng a fülem. A török karon ragad és elráncigál.

- Tűnjünk el innen! Hamarosan minden tele lesz zsarukkal! - lihegi a fülembe.

Elrángat egy közeli sikátorba, majd leültet. Ekkor már álarcot visel. Elég ijesztően néz ki, de a hangja már barátságos. Fogalmam sincs mi történik velem.

- Ne haragudj cimbora. Nem tudtam, hogy magyar vagy. Szeretjük a magyarokat, tehát téged is szeretlek. Még akkor is, ha Benfica drukker vagy.

- Tényleg? De miért? Elmagyaráznád kérlek? - kérdem őt kétkedve.

- Ugyan már. Hisz nekünk a történelmünk több helyen is egybefonódik. Mindig is barátságban éltünk. Hát nem tudod? 1526-ban is beengedtetek az országotokba és jól elvoltunk egymás mellett 150 évig. Ráadásul ha a modern időket vesszük, most is épp segítettetek nekünk kijutni az Eb-re, mint legjobb csoportmásodik. Rátok nem lehet haragudni semmiért. Nem lehetne elfelejteni ezt a kis incidenst kettőnk között?

- Hát... izé... végül is, de. Felejtsük el.

- Nagyszerű! Sajnálom, hogy a Galata most is el fogja verni a csapatodat, de nézd a pozitívumokat is. Még élsz. Mondd csak! Mitroglou kezdő lesz? Őt bírom. A többieket nem. Kis latin picsogó balerinák.

- Ööö... talán. Nem tudom. Elmehetek? - kérdem tőle kicsit zavartan.

- Persze barátom, csak fogadd el tőlem ezt az ingyen kebabot, mint baráti búcsúajándékot!

Felpattanok, mint a gyárszalagról leeső sezdlonyrugó és futni kezdek, ahogy a lábam bírja.

- Csak viccelek barátom, csak vicceleeeek! Értsd már a tréfát! - kiabálja utánam.

A hangját már alig hallom, de nem törődöm vele. Hazáig rohanok. Csak mikor megállok, akkor veszem észre magamon, hogy mennyire kifulladtam. Oké, ma este megnézem a meccset, holnap reggel pedig beoperáltatom a mikroszkopikus lézerágyút a dokival, bassza meg.

Hihetetlen, hogy mik vannak.