Derült égből Chelsea

Vágólapra másolva!
2012.03.27. 12:03
Senki sem várta őket a nyolc közé az utóbbi idők botladozásai után, ők mégis megcsinálták. Itt vannak és eszükben sincs még befejezni európai...

Benfica - ChelseaSenki sem várta őket a nyolc közé az utóbbi idők botladozásai után, ők mégis megcsinálták. Itt vannak és eszükben sincs még befejezni európai kalandjukat. A gubanc ott van, hogy ezzel mi is így vagyunk.Benfica - ChelseaSenki sem várta őket a nyolc közé az utóbbi idők botladozásai után, ők mégis megcsinálták. Itt vannak és eszükben sincs még befejezni európai kalandjukat. A gubanc ott van, hogy ezzel mi is így vagyunk.

Talán nem mondok senkinek nagy újdonságot azzal, hogy otthon kezdeni nem a legjobb ezeket a párharcokat. A Napoli szurkolói tudnának erről mesélni, hisz két hete csapatuk kétgólos előnnyel utazott Londonba, végül mégis kiestek. Ha a döntő küzdelem hazai pályán valósul meg, az hatalmas mentális előnyt rejt magában, persze nem minden csapat képes ezt kihasználni. A Chelsea két hete ki tudta. Intő jel lehet-e ez számunkra? Mindenképp, főleg ha a mai meccs nem a mi elképzeléseink szerint alakul.

Az utóbbi feltevést azonban gyorsan hessegessük is el, hiszen a győzelem ma kötelező és ugyanakkor reális is egyben. Ha megnézzük a Chelsea idegenbeli meccseit az idei BL során, akkor bizony jogosan várunk győzelmet, hiszen az oroszlánok sehol nem tudtak eddig győzni, igen, még Genkben sem. Pedig nem hinném, hogy a belga város atmoszférája és szurkolói hatására jobban meg lettek volna szeppenve Drogbáék, mint lesznek a mai nap folyamán Lisszabonban, ahol a napsütötte égen kívül minden más piros lesz. Sőt még az ég se lesz kék, mert a meccset csak este játsszák.

BEK/BL statisztikaA fenti statisztika többek között azt is kimutatja, milyen régóta szomjazzuk a nemzetközi sikert

Arra a kérdésre, hogy melyik csapat lehet a motiváltabb, nehéz egyértelmű válasszal előrukkolni. Mint az a képen is látható, utoljára hat éve, azt megelőzően pedig csak 1995-ben jutottunk el eddig a szakaszig és ez mindenképpen nagy löketet adhat a srácoknak arra, hogy idén valami nagyot alkossunk végre. Badarság lenne viszont kijelenteni, hogy a Chelsea kevésbé motivált, hiszen egyre valószínűbb, hogy Abramovics fiai jövőre csak TV-ből nézik majd a BL-meccseket, köszönhetően az idei, nem túl meggyőző összteljesítményüknek. Ha meg akarják menteni valahogy az idei szezonjukat, ahhoz szinte elengedhetetlen nekik egy sikeres európai kaland, ehhez meg ugye minket ki kell ejteniük. Mindkét csapat feneke mögött ott van tehát az a mentális bakancs, ami rugdalja őket előre.

Mint azt a sorsolás előtt leírtam, láttam idén néhány meccsét ennek a Chelseanek kizárólag David Luiz miatt és meg kell mondjam, nagyon ellentétes produkcióra képesek. Olykor borzalmasan nehézkes focival álltak elő és kaptak ki pl. a West Bromwichtól, azonban amikor már rengeteg lyuk keletkezett a csónakon és a többség nem hitt abban, hogy elkerüli a süllyedést, akkor hirtelen gyönyörű játékkal és meggyőző eredménnyel tudtak előrukkolni. Így verték meg a Valenciát is 3-0-ra (ami továbbjutást ért a csoportból) és a Napolit is 4-1, ami azért nem kis dolog.

Ha már így eszembe jutott David Luiz, akkor nagyon szívesen látnék most bele a fejébe, hogy vajon milyen gondolatok motoszkálnak benne. Alig múlt egy éve, hogy távozott a Benficától. Alig múlt egy éve, hogy elhagyta a klubot, ahol eltöltött három szép évet, ahol megismerte a világ, és ahol elmondása szerint imádott játszani. A szurkolók is imádták, mint ahogy imádják őt Londonban is. Úgy látszik a kócos brazilnak az a végzete, hogy közönségkedvenc legyen, bárhova is megy. Mondjuk azért az sem volt mellékes szempont, hogy jobban ment neki a góllövés, mint a vele egy időben érkező Torresnek. Nem tudom mennyire nőtt a szívéhez a Benfica Ramiresnek, aki csak egy évet töltött el nálunk, mindenesetre azt remélem, hogy nem nagyon szoknak rá Abramovicsék a spílereink kivásárlására.

Na kit szeret a Roman papa?

Tudomásom szerint Romeun kívül nemigazán vannak hiányzók az oroszlánoknál, így a legerősebb Raul Meireles Chelsea-t küldheti ki a pályára Di Matteo, nyilván kicsit jobban ügyelve a védekezésre. Hátul egy Cole-Terry-Luiz-Ivanovic (ha nem épül fel, akkor Bosingwa) négyessel állhatnak fel, középen Lampard és Essien a tippem, sőt az is lehet, hogy még az exportós Meireles is nosztalgiázhat a Da Luzban, aki mostanában egyre inkább hasonlít egy hajléktalanra, mintsem élfocistára. A széleken Mata és Ramires kezdhet, na ők azok, akiktől a legjobban kell tartanunk. Ramirest már ismerjük, Matáról meg gyakran hallottuk, hogy akkor is kitett magáért, ha a Chelsea éppen gyengélkedett. Azt, hogy Torres, vagy Drogba fog-e kezdeni nem tudom megtippelni, de az viszont nyilvánvaló, hogy egyikőjük sincs igazán jó formában. Reméljük, nem épp most fogunk egy felszabadult Torrest, vagy egy mindenhonnan veszélyes Drogbát látni.

A mi felállásunk kapcsán nem hiszem, hogy sok meglepetés születne, bár Jesus azért mindig képes húzni egy váratlant. Garay sajnos továbbra is sérült, így Jardelnek kell helytállnia ezen a végtelenül fontos meccsen is. A védelemnek bizony komoly szerepe lesz itt, hisz kapott gól nélkül kellene megnyerni a meccset. Nolito helyett úgy gondolom, Bruno César kezdhet majd, hiszen pénteken pihenhetett eltiltása miatt, plusz az ő esetében a kreativitás kemény játékkal és labdaszerzési képességgel is párosul, ami ezen a meccsen igencsak jól jöhet. Ilyesmit képzelek el:

A szezon egyik, ha nem a legnehezebb mérkőzése lesz ez a mai, de van keresnivalónk ezen a szinten. Ha sikerül nyerni ma, mégpedig kapott gól nélkül, akkor már komoly esélyünk lesz bejutni a legjobb négy közé, ott pedig már csak győztesként jöhetünk le a pályáról, bármi is legyen az eredmény. A fókusz legyen most csak ezen az összecsapáson, repüljön a sas, zörgesse a hálót Cardozo és őrjöngjön minden benfiquista!


Ugyan tegnap gomes88 már kiírta, de innen sem hiányozhat, hogy a meccs este 20:45-kor kezdődik, a DigiSport stúdiója pedig már 20:15-től jelentkezik. Mindenkinek jó szurkolást!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik