Cardozo mégis maradhat?

Vágólapra másolva!
2013.08.09. 17:08
Bármennyire is úgy tűnt, hogy a Fenerbahce majd csak kikakálja valahogy azt a 15 millió eurót, nem történt meg. Pedig mi beleegyeztünk volna...

Bármennyire is úgy tűnt, hogy a Fenerbahce majd csak kikakálja valahogy azt a 15 millió eurót, nem történt meg. Pedig mi beleegyeztünk volna a 12-be, csak szerettünk volna egyéb, teljesítménytől függő bónuszokat is belefoglalni, ami a törököknek persze nem tetszett. Megértem őket, Cardozo nem Torres, emberemlékezet óta nem volt 20 gólnál gyengébb szezonja, és ha még a csapatnak is kijön a lépés, akkor egyből 16-17 millióra ugrik az 12, csak éppen egy évvel később kell utalni. Berágtak, inkább elmentek Moszkvába, és pillanatok alatt megvették Emenikét a Szpartaktól, 13 millióért. Végülis 4 évvel fiatalabb és több egy egyszerű centernél, dehogy hány 20 gólos szezonja lesz - lesz-e egyáltalán? -, azt most nem merném megtippelni.

Véletlenül pont ezen a napon, a Barátok közt idősávjában Óscar nyilatkozott a Benfica TV-ben, mindenkitől elnézést kért a kupadöntő utáni viselkedéséért, elmondta, hogy szeretne újra a csapattal készülni, habár sejtelmesen megjegyezte: a sorsa továbbra is az elnök kezében van. Nos tegnaptól újra edzésbe állhatott, de nem került be a Napoli elleni keretbe, és kísérőként sem utazott el az utolsó felkészülési meccsünkre. Nem meglepő módon ezt követően újra a távozásáról cikkeznek Portugáliában, mert ugye a Szpartak Moszkva csatárt venne Emenike pótlására, de hallani lehet a Zenit érdeklődéséről is. Egyszer csak véget ér ez történet, én már belefáradtam, megmondom őszintén. Tudom, sokkal népszerűbb az uruguayi Hannibal Lecter körüli cécó, de az ehhez képest egy könnyed esti mese.

A kerettel kapcsolatos további hírek, hogy az argentin Racingtól frissen igazolt Luis Farina két hét és 40 percnyi játéklehetőség után kölcsönbe Dubai-ba, a Baniyas FC-hez került. Ezek alapján nagy tehetség lehet, ott ráadásul még szem előtt sem lesz semmilyen szinten. Minek fizettünk érte akkor??

Melgarejo mégsem lesz a Liverpool játékosa, mert az angolok vagy ingyen vihető, vagy pedig hosszútávú megoldást keresnek. Valljuk be, Melga nem az utóbbi, és mivel 1 millió euróért adtuk volna kölcsön, előbbi sem.

A River Plate aktuális csatárcsillaga(?), Funes Mori lehet a Cardozo utód, miután küszöbön a megegyezés Rodrigo Mora játékjogával megspékelve részünkről, aki már a tavalyi idényt is Argentínában töltötte. Én gyorsan visszafogadnám Cardozót az biztos, még mielőtt egy újabb ügyeletes sztárocska érkezne egy mickey egér ligából, ezek a legritkább esetben szoktak jól elsülni.

Zárásként pedig: lelkiismeretesen felkészültünk Garay és Gaitán pótlására, többszörösen is. Mit kezdünk majd ennyi játékossal, ha maradnak?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik