Senkit sem szabad hibáztatni, aki még életében nem hallott erről a kazah csapatról, és ezt azért mondom, mert én magam is ebbe a táborba tartozom. Szabad sokgólos győzelemben reménykedni úgy, hogy fingunk sincs róla, kikkel állunk szemben? Sima ügy.

Szóval az FC Astana 2009-ben született. Idén hat éves, tehát kis iskolás. Még csak most kezd ismerkedni a betűkkel, ennek ellenére sikerült magát beverekednie a BL csoportkörbe, ezzel pedig az első és az egyetlen kazah csapat, amely eljutott idáig.

Érdekes egyébként, hogy az egyesület két korábbi csapat egyesülésével jött össze, viszont ez a két csapat Almaty városát képviselte. A klub új vezetése döntött úgy, hogy költözés lesz a fővárosba, ahol egy szép új fedett 30 ezer férőhelyes stadion várta az újoncokat. A klub első főszponzora a kazah vasút lett, el is nevezték hát őket Lokomotiv Astanának. Egész pontosan 2011-ig hívták őket így, ekkor főszponzort váltottak és átestek az első név- és címerváltozáson.

Rögtön megalapításukat követően ők lettek a  leggazdagabb kazah klub, ezért megengedhették maguknak, hogy elcsábítsanak néhány játékost az orosz első osztályból, sőt, megszerezték a Dinamo Kyev akkori ikonját, Maksim Shatskikh-t. A többi játékos ingyen érkezett mindenféle kazah csapatból, ill. csődbe ment klubokból.

lehet, hogy ő is ott lesz majd a lelátón

Rövid történelme ellenére a csapat magáénak tudhat két kazah kupát, két szuperkupát és 2014-ben megnyerték a kazah bajnokságot. Eddig összesen 3-szor próbálkoztak Európában. Először 2 éve indulhattak az Európa ligában, viszont rögtön az első selejtezőkörben 0-6-os összesítésben búcsúztatta őket a Botev Plovdiv. A kazah klubvezetést bizonyára annyira lenyűgözte a bolgár klub játéka, hogy következő évben le is szerződtették Stanimir Stoilov-ot (Botev Plovdiv) menedzsernek. Azóta is ő ül a kispadon és úgy látszik, hogy van a manusban valami, ugyanis vele nyert a csapat bajnokságot és vele írt történelmet azzal, hogy eljutottak idáig.

Ha a csapat legjobb játékosait szeretnénk kiemelni, akkor nehéz dolgunk van. Végigfutottam a listát, de egy ismerősen csengő névre sem leltem. Csak egy rövid kutatómunka után tudom azt mondani, hogy valószínűleg Foxi Kéthévoama lehet a kulcsemberük, aki egyébként pár éve a Diósgyőrben, Újpesten és Kecskeméten is megfordult. Ezen klubok szurkolóitól elnézést kérek, de én személyesen még nem hallottam róla. Aztán a kolumbiai Roger Canas lehet még veszélyforrás, de az ő esetében is csak az interneten talált statisztikákból indulok ki.

Egy dolog biztos. Mindkét oldal lázban ég. A kazahok azért, mert történelmet írnak épp és minden egyes pályára lépésük ünnep és diadal lesz már önmagában is, mi pedig azért, mert pénteken úgy mostuk le 6-0-ra a Belenenses-t, hogy minden egyes percet öröm volt nézni. Gaitánnak és Jonasnak szinte egy rossz megmozdulása sem volt és valami olyan szinten érezték egymást a pályán, mint valami két ultrahang útján tájékozódó szuperdenevér. Talisca bombája meg már csak pont volt az i-re.

A lényeg az, hogy ezzel a pénteki győzelemmel a srácok megint visszaadták a reményt. Ismét hiszünk abban, hogy lehet még szép a játékunk a szezonban, és bár az igazi megpróbáltatások még előttünk vannak, újra elhisszük vagy van keresnivalónk Európában is. Persze nem az Astana ellen fog eldőlni, hogy mit ér az ember. Ezt a meccset egyszerűen csak meg kell nyerni. Jó sok góllal.

Meccskezdés 20:45-kor. Streamek itt.