A Talicska beindult, kezdődhet a Bajnokok Ligája

2471092 24710922471092 2471092
Vágólapra másolva!
2014.09.15. 21:09
Elérkezett hát a várva várt pillanat, beharangozzuk végre a BL idei kiírásának első mérkőzését, ráadásul rögtön egy ínyencfalattal van...

Elérkezett hát a várva várt pillanat, beharangozzuk végre a BL idei kiírásának első mérkőzését, ráadásul rögtön egy ínyencfalattal van dolgunk, ugyanis a Villas Boas vezette Zenit jön vendégségbe. Először azonban fussunk végig a pénteki meccsünkön is, amelyről bokros teendőim miatt nem készült külön értékelő.Elérkezett hát a várva várt pillanat, beharangozzuk végre a BL idei kiírásának első mérkőzését, ráadásul rögtön egy ínyencfalattal van dolgunk, ugyanis a Villas Boas vezette Zenit jön vendégségbe. Először azonban fussunk végig a pénteki meccsünkön is, amelyről bokros teendőim miatt nem készült külön értékelő.

Elvégre úgyis BL előtti bemelegítésnek harangoztuk be a Vitória Setúbal elleni meccset, nincs azzal tehát semmi gond, hogy itt térek rá ki egy kicsit.

Mondhatnánk, hogy az a meccs egy emberről szólt, de inkább ne tegyük. Örüljünk annak, hogy végre produkált olyasmit a csapat, ami előtt emelhetjük kalapunkat. Persze nem kell rögtön hanyatt vágódni ettől az eredménytől, hiszen a Setúbal a liga második legkevesebb pénzből gazdálkodó csapata a Boavista után, de ha visszapillantunk a tavalyi szezonra, akkor rá kell jönnünk, hogy ilyen meccseink bizony nem voltak. 1-2 gólos győzelmek, aztán biztonsági játék - ez volt jellemző végig, és kicsit sem erőltettük a támadójátékot, ha kezünkben volt a meccs. Éppen ezért hatott olyan üdítően az, amit pénteken láttunk. Talisca a kezdeti tapogatózás után fújtatott egyet, nekifutott és meg sem állt a mesterhármasig, és mivel a konkurencia elég gyenge, nem kockáztatunk nagyot azzal, ha mostantól ő lesz az első számú csatárunk.

Talisca

- Adj egy ötöst fiam, mostantól fix helyed lesz a kezdőben!

Talisca laza hármasára még Mourinho is reagált. Azt állította, hogy több angol topklub is szerette volna leigazolni a brazilt, aki csak azért jött hozzánk, mert gondok voltak a munkavállalási engedéllyel. Nem tudom, hogy ebből mi az igazság, de egy biztos: Talisca név nélkül érkezett és a lehető legnagyobb lépést tette meg így a szezon elején annak érdekében, hogy jövőre fél Európa a lábai előtt heverjen.

Az első és harmadik gólját annak köszönheti, hogy remekül helyezkedik, a szabadrúgásával pedig a fénykorában lévő Cardozót idézte. Nem voltak túl nagy elvárásaim a fickó felé, az első meccseken nem is győzött meg arról, hogy mit keres a kezdőben, de ezért sem én állítom össze a kezdőt. JJ bízott benne és igaza volt.

Ne feledkezzünk meg Salvio hatalmas bombájáról sem, amivel megnyitotta a gólcsapot és mindenki kedvenc Oláh Janikájáról sem, aki ismét jól szállt be a meccsbe csereként. Samarist is láthattuk debütálni és nem lehet rá panaszunk, Enzóval együtt remek középpályát fognak alkotni, már csak az a kérdés, mi lesz így Cristante sorsa? Neki most húsz perc jutott, de az biztos, hogy nem padozni jött Lisszabonba - nagy harcok lesznek itt a kezdőbe kerülésért. Szegény Amorim.

Na és akkor térjünk rá a meccsre, amit már hetek óta epekedve várunk. Hol is kezdjem?

Zenit

már úton vannak

Anyagi helyzete miatt már rég nem kell félteni a Zenitet, akik már pár éve uralják az orosz mezőnyt - tavaly mondjuk pont nem -, ezen felbuzdulva pedig a fejükbe vették, hogy ők bizony megmutatnák Európában is, hogyan kell kesztyűbe dudálni, vagymi.

Viszont még mielőtt beleélték volna magukat a dicsőséges hadjáratba, kiütöttük őket a nyolcaddöntőben, Nélson Oliveira pedig azóta is a gólt rúgó cipőjével alszik el esténként. Az orosz atyuskák le is vonták a következtetést a bukta után - "több pénzt kell költeni légiósokra és lehetőleg azoktól a csapatoktól vásároljunk, akik szívattak minket". Így történt hát meg, hogy a Gazprom kifogyhatatlannak tűnő pénztárcája letett 100 millió eurót a Witsel Hulk csomagért. A világ felkapta a fejét, ámult nagyokat, aztán kíváncsian várta a fejleményeket. A Zenit viszont nem lett jobb. Olyannyira nem, hogy a következő évben kiesett csoportjából a Málaga és az AC Milan mögött, az Európa-ligában pedig a Basel állta útjukat a nyolcaddöntőben. "Nincs még kialakulva az összhang, össze kell még forrnia a keretnek" - gondolták Spalettiék, aztán megkezdték a következő idényt, ahol nemhogy bajnokok nem lettek, de csapnivaló játékkal és hat ponttal sikerült csak továbbjutniuk a csoportból valami óriási máknak köszönhetően, amit Európa szánakozva figyelt. A nyolcaddöntőben aztán az elvárásoknak megfelelően ki is ejtette őket a Dortmund. Nincs mese, még több pénzt kell költeni.

Nyáron szerződtették Javi Garciát a Citytől, és minden benfiquista bánatára Garayt is elvitték, s lassan azt lehet mondani, hogy egy Porto-Benfica AllStar csapatot építgetnek a hó alatt. Ráadásul még ha ez nem lenne elég, Spaletti röpült és jött helyette Villas Boas, aki nem egyszer megkeserítette életünket anno.

Találjátok meg a különbségeket a két kép között!

Miután mindenki összevetette a két képet, és leküzdötte magában a hányingert, el kell mondanunk, hogy az idei Zenit sajnos már egészen más, mint a tavalyi, meg az azelőtti. Az, hogy jelentősen megerősödtek, mi sem mutatja jobban, mint hogy tíz meccset nyertek meg sorozatban idáig. A legutóbbi vereséget még a ciprusi Limassol mérte rájuk a BL-selejtezők folyamán. Oroszországban jelenleg nincs ellenfelük, hét bajnokijukból kivétel nélkül megnyerték az összeset, néha pedig úgy megszórták az aktuális ellenfelet, hogy ihajj. A Torpedo Moszkvát például magyarra verték (8-1).

Egyetlen fontos hiányzójuk Faizulin lesz, aki eltiltás miatt nem utazhatott Lisszabonba, rajta kívül viszont teljes lesz a brigád. Villas Boas mutogat majd az oldalvonalon kívülről Witselnek, Javi Garcia szűri majd a támadásainkat és akik átmennek rajta, azt majd Garay igyekszik megállítani. Hulk pedig... nos, reméljük neki csak a szája lesz nagy holnap és semmi több. Szóval lesz mit nézni, hű társaim az fociban.

Azzal, hogy pénteken taroltunk, optimistán várhatjuk az összecsapást és azért ne feledjük, hogy a Da Luzba a Zenitnél jóval erősebb csapatok sem nyerni jönnek, szóval akármennyire is feszítenek a ruszkik, itt meg kell, hogy szakadjon a győztes sorozatuk. Salvio, Gaitán és Talisca formában vannak, a középpálya is összeállni látszik, a megszokott sérültjeinken kívül pedig csak Almeida fog hiányozni eltiltás miatt.

Holnap tehát 20:45-től megfelelő streamet beállít, sört bekészít, fotelben elhelyezkedik, aztán teli torokból Hajrá Benfica! Az idei szezon első "legfontosabb meccse" következik!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik