Ezzel a győzelemmel felugrottunk a tabella élére, és innentől már csakis a mi kezünkben van, hogy leszünk-e sorozatban harmadszor bajnokok, vagy elbukjuk, szóval nemhiába harangoztam be a meccset bajnoki döntőként.

Pontosan kilenc bajnoki vár még ránk, csupa olyan meccs, amit eddig simán hoztunk. Talán csak a Braga elleni hazai csörte lesz olyan, ahol ha rossz napot fogunk ki, még egy döntetlenbe is belefuthatunk, de ezen kívül teljesen megnyugtató érzés átnézni a ránk váró programot.

Most pedig összeszedjük néhány pontban, hogyan és miért nyertük meg tegnap ezt a sorsdöntő bajnokit:

 

1.      Jesus hullámvölgyei – Ó igen, JJ mester ettől nem szabadul. Nagy bravúr, amit eddig a Sportinggal művelt, sokkal jobb edző, mint Rui Vitória, de a kora tavaszi hullámvölgy úgy látszik nem csapatfüggő, és cipeli magával, mint egy púpot a hátán.

2.      A szerencse ezúttal mellénk állt – Általában az ilyen meccseken hatalmas pechünk szokott lenni, de most Fortuna látványosan mellettünk állt. Amikor Bryan Ruiz egy méterről az üres kapu fölé bombázta a labdát, akkor szinte érezni lehetett, hogy itt a Sporting nem fog már gólt lőni.

3.      Nem akartunk mindenáron jobbak lenni – Ezúttal beértük annyival, hogy elhozzuk a három pontot. Beáldoztuk a szép játékot, védekeztünk, itt-ott kicsit odacsíptünk, de semmi különös. A Sporting mindenben jobb volt tegnap, csak a gólok számában nem. Nagyon ismerős szcenárió volt, sokszor láttuk már, csak épp mi voltunk a végén a szimpatikus áldozat (Benfica – Chelsea, számos Benfica – Porto).

 

Jár a dicséret:

 

1.      Édersonnak – Nem egy tiniről van szó (22 éves), sőt a Rio Avéban már védett stabilan két szezonon keresztül, de a szezon legfontosabb bajnokiján kellett debütálnia úgy, hogy nagyon sok múlott rajta. Éderson pedig profi módon, higgadtan, hiba nélkül hozta le a meccset.

2.      Lindelöfnek – Először Luisao dőlt ki a védősorból, aztán Lisandro is, mi pedig fogtuk a fejünket, hogy a szezon legfontosabb szakaszában őt kell majd látni a védelem közepén. Az egekig persze nem kell magasztalni, mert csodát még nem művelt, de gyorsan bizonyította, hogy jóval több annál, mint amennyinek gondoltuk. Jardeltől gyorsabb, nem szarik be, jól helyezkedik, ráadásul hátvéd létére egészen technikás is, plusz végtelenül szimpatikus az állandóan elszánt arckifejezése.

 

Észrevételek:

 

1.      Renato Sánchez még messze nem áll készen – Kicsit viccesnek tartom, hogy Vitória csak pár hónapja építette be a kezdőcsapatba, de már mindenki úgy kezeli őt, mint a legnagyobb sztárt. A fél világ le akarja igazolni, a magyar kommentátorok is körberajongják, pedig világosan látszik, hogy túl van hájpolva. Félreértés ne essék, én imádom Renátót már az első pályán töltött perceitől fogva, viszont túlzásnak tartom ezt a nagy cécót körülötte. Mondjuk az tényleg szembetűnő, hogy mindenütt ott van és őrületesen sok labdát szerez. Ha egy óriáspók kifeszítené a pókhálóját a középpályára, abban sem akadna meg több labda, mint Renátóban, de ezután sokszor nem tudja, mit kezdjen vele. Nagyon gyakran hoz még rossz döntéseket, ami nem is csoda, hiszen csak 18 éves, de könyörgöm, Mendez szólt róla két jó szót, a Manchester már öntené a milliókat, mi meg rájövünk, hogy van egy világsztárunk. Azért várjunk még ezzel 2-3 évet.

2.      Mitroglou nagyon hasznos – Nem tartozik a legjobb csatárok közé, ráadásul az a fajta játékos, akit mindenki utál, szinte csak az nem, akinek a csapatában játszik, de hogy a csapat hasznára van, ahhoz kétség sem férhet. Kíváncsi vagyok ezután, hogy mi lesz a sorsa nyáron.

 

Száz szónak is egy a vége, a sírból hoztuk vissza a szezont. JJ és a Sporting elvertek minket háromszor, de amikor a legjobban kellett volna nekik a győzelem, akkor benézett a fityisz. A bajnokságot innentől már meg kell nyerni, ismét realitás a triplázás, a BL-ben pedig élvezzünk ki minden percet, mert valami azt súgja, hogy ha túljutunk a Zeniten, akkor egy nagyágyú kerül majd az utunkba. Kis- és középágyúk már nagyon nincsenek is.

A meccs összefoglalója: