Összes hírünk
Kiemelt híreink
NSO-ÉLŐ
október 19., kedd
vége
Celtic
2 - 0
Ferencváros
Hangolódj velünk az év meccsére!

Vasárnap 17 órától élőben a Youtube-on!

Nem szabad lebecsülni, csak elverni

Miután szerdán emelt fővel intettünk búcsút az európai porondnak, nem maradt más hátra, minthogy teljes gőzzel arra koncentráljunk, hogy megnyerjük a még hátralévő öt mérkőzést és behúzzuk a bajnoki címet. 

Az all-in bemondva, lássuk a lapokat!

Benfica-Bayern, avagy merengés egy közel sem lehetetlen küldetés kapcsán.

Jiménez, a megmentő

A tegnap esti meccs mindenképp tanulságul kell, hogy szolgáljon, mert egyáltalán nem dőlhetünk még hátra. Az a baj, hogy a Braga elleni magabiztos siker után már szinte én is készpénznek vettem, hogy a bajnoki cím a zsebben lesz, így nem csoda, ha ezzel a gondolattal már néhány játékosunk is eljátszogat. De nem így van. A Boavista és az Académica ellen is megszenvedtünk idegenben és bizony emlékszünk még olyan szezonokra, ahol épp az ilyen meccseken borult a bili.

Csak győzzünk

Coimbra Portugália egyik legszebb, legfestőibb városa, amely történelmi városrészével, és az ország legrégebben alapított egyetemével büszkélkedik. Ez mind szép és jó, de a helyi csapat már aligha kerülhetne fel az „akikre büszkék vagyunk” táblára.

Most akkor jók vagyunk?

Egy dolog biztos – az Allianz arénába nem győzni járnak még a legnagyobb csapatok sem, sőt, a Bayern legtöbb ellenfele nem ritkán hatalmas pofonokba szaladt itt bele. Kapott már itt zakót a Porto, az Arsenal, de még a Barcelona is az utóbbi időkben, adódik tehát a kérdés: panaszkodhatunk-e egyáltalán az 1-0 miatt? Most akkor jók vagyunk?

Tavasz Bajorországban

Azt mondják, hogy München egy szép, és élhető város. Főleg tavasszal. A milliós lakosság, és az egyre több, egyre magasabb épületek ellenére rengeteg zöldellő liget van mindenfelé, a fák pedig virágoznak és hívogatják a kicsiket és nagyokat, hogy jöjjenek, élvezzék a jó időt.

Pannonbajor szemmel

Nagycsapatokkal játszani nem csak azért jó, mert színt visz a néha már unalmassá váló portugál ellenfelek tarkította napokba, hanem azért is, mert alkalmunk van lehetőségeket boncolgatni a szurkolóikkal. Jelen esetben a lehető legautentikusabb forrás jött velünk szembe – hiszen Basti, a híres Pannonbajor weboldal szerkesztője keresett meg minket, az eredmény pedig egy oda-vissza kérdezz-felelek lett. Ezúton is köszönöm Bastinak a lehetőséget és a korrekt együttműködést.

Nagyon egyben vagyunk

Úgy látszik lassan már készpénznek vehetem, hogy ha egy meccset nagy pofával harangozok be, akkor az szoros lesz, esetleg blamával végződik, viszont ha óvatoskodom, akkor meg kitömjük az ellenfelet. Most az utóbbi történt, és ha ez kell ahhoz, hogy folyamatosan taroljunk, akkor mostantól él leszek a világ legelővigyázatosabb embere.

Ha én Braga lennék...

Fél szemmel már mindenki a Bayernre figyel, de előtte vár még ránk egy igencsak fontos csörte, méghozzá azzal a Bragával, amely így a szezon végére igencsak formába lendítette magát, és azzal a Bragával, amely sokak szerint (szerintem is) a hátralévő ellenfelek közül az egyetlen veszélyforrás leendő bajnoki címünkre nézve. 

Nem kell sokat sakkoznunk a Sakkosokkal

Amíg a Bajnokok ligájában alapos próbatétel elé leszünk állítva nemsokára, addig a portugál bajnokságban lassan és csendesen haladunk a 35. bajnoki címünk felé. Most épp az a Boavista kerül majd az utunkba, amely hajdanán szebb napokat is megélt és nagy csatákat vívtunk velük, ez azonban egy ideje már nem így van.

Lazuljunk kicsit

Két baromi nehéz, hajtós meccs után épp itt az ideje annak, hogy lazuljunk egy kicsit. Pihenésnek el sem tudnánk képzelni jobb időtöltést, mint kitömni egy portugál kiscsapatot. Úgy hozta a sors, hogy ez a csapat most a tökutolsó, teljesen reménytelen helyzetben lévő Tondela lesz.

Teljes elégtétel, avagy túl a Zeniten

Szándékosan nem írtam meg a Zenit-Benfica összefoglalóját közvetlenül a meccs után, hiszen tudtam, hogy abból nem lenne más, csak eufóriával átitatott rendszertelen ömlengés arról, hogy mennyire királyok vagyunk. Aludtam rá kettőt, átolvastam a meccs során készített jegyzeteimet (bevallom, hogy alig írtam fel valamit – szégyen gyalázat), és uccu neki. Szerelmes dal egy győzelemről, bátorságról és a gonosz Zeniten vett elégtételről.

Még nem vagyunk túl a Zeniten

Jonas fejesgólja az utolsó utáni pillanatokban igencsak jó helyzetbe hozott minket, de tudjuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Nem csak azért, mert Szentpéterváron olyan hideg van, hogy a macska eltörik a kanyarban és a madarak is guggolva repülnek, hanem azért, mert ott még egyszer sem sikerült nyernünk, ráadásul azt mondják, hogy ez a Zenit évről évre erősebb.

A tabella élén

Hatból egy. Hat derbiből egyet végre megnyertünk, azt, ami talán az összes közül a legfontosabb volt idén. Pont azt a derbit sikerült megnyernünk, amire talán a legkisebb esélyünk volt, és azt is hozzá kell tenni, hogy itt játszottunk a legrosszabbul. A kutya sem érti ezt, de megnyertük, és lássatok csodát, vezetjük a tabellát.

Ezeket már ismerjük!

A Benfica a Zenittel találkozik a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között, így hát mi is lenne aktuálisabb, mint igazi bennfentes információkhoz jutni? Mondd, és írd: a végeredmény 2-1 lesz.

A legjobbkor jössz, kedves Porto

Nálunk 11 meccses győzelmi sorozat, a Portónál pedig egy nagyon gyatra forma kellős közepe. Jobbkor nem is jöhetnének, ezért ezt kíméletlenül ki kell használni.

Taxidermia

Kitömések, amerre járunk

Az évezred mérkőzése

A különböző közszolgálati és kereskedelmi csatornák már reggel óta megszakítják az adásaikat világszerte az előzetest közlendő. Az érdekes...

Törökverés

Az utóbbi 3 év kínkeserves csoportkörei után a csapat most elhatározta, hogy kárpótolni fog minket és simán bejut a legjobb 16 közé. Matematikailag...

Félelem és reszketés

Miután famate5 kollégám tiszta vizet öntött a pohárba és rendkívül bátor módon közölte P.Santos üzenetét, a dolgok kicsit megváltoztak....

Szigorúan titkos információk a Sporting elleni 0-3 helyes értelmezéséhez

Figyelmes olvasóink biztosan észrevették már, hogy általában rendkívül jól értesültek vagyunk a Benficával kapcsolatban, és nem csak szeretjük...

Astana. Hogy jól induljon az európai túra.

Senkit sem szabad hibáztatni, aki még életében nem hallott erről a kazah csapatról, és ezt azért mondom, mert én magam is ebbe a táborba tartozom....

Giling-galang, szól a szezonbeharang

Boldogságunk határtalan. Vagyis nem egészen, de így folytatódik a dalocska, aminek az elejét elcsórtam és átírtam a címben. Pedig ilyenkor...

Évek óta erre vártunk...

Még mielőtt valaki arra gondolna, hogy teljesen megkergültünk - hiszen nem vall épp elméjűségre az, hogy egy felkészülési mérkőzésre zsongjon...

Mister Guttmann 2.

forrás: http://www.liveauctioneers.com/item/2072793 1961. Guttmann Béla, edzést tart a Benfica csapatának. Túl a hatvanon, együtt fut velük. Austria...

Mister Guttmann

Bizonyára észrevettétek, hogy nem gyűlnek a posztok mostanában a blogon. Ennek kisebbik oka az időhiány, viszont sokkal inkább a motiválatlanság...

Démon, hagyd el ezt a testet!

  2014. május 14. a világ nagy részén egy átlagos szerda este volt. Nem úgy Miguel Matosnak, aki a Benfica szakmai stábjának egy speciális szakembere...

Búcsú Európától

Kondulnak már a harangok, s búsan vánszorgunk, tekintetünk csak előre szegeződik. Ám egyszer csak megdermedünk, s ahogy belekap a hajunkba a decemberi...

Jégvarázs

Axel Witselnek jégből van a szíve, ezt akkor bizonyította a legjobban, amikor távozott a fagyos Szentpétervárba. A város és lakói azt hitték...

Guttmann a focista (vendégposzt, 2. rész)

Ezúttal rövidebbre fogom a bevezetőt, mint egy hete, így csak annyit mondok, hogy az alábbiakban Zsolt vendégposztjának 2. részét olvashatjátok...

Mit akartok hallani?

Csak egy rövidke beharangot engedtessék meg gyorsan, ízibe, idő hiányában. Nem kérünk sokat, mindössze annyit, hogy nyerjük meg már az első...

Guttmann koffere (vendégposzt, 1. rész)

forrás: http://www.liveauctioneers.com/item/2072703 Mindig is örömmel töltött el, ha különféle pozitív visszajelzéseket kaptunk a blogot illetően...

A papagáj minden körülmények között optimista

Most mondjam azt, hogy semmi meglepő nem történt? Nem hát. A Monaco ismét behúzott egy gól nélküli döntetlent, mi ismét nem tudtunk győzni...

Villámbeharang

Monaco. Ahol a Forma 1-es versenyautók a város utcáin száguldanak. Európa Las Vegasa. Ahol egy Bugatti Veyron előz meg öntelten egy Peugeot 201-est...

Hát akkor így állunk

A válogatott szünet megfelelő alkalmat biztosít arra, hogy kicsit átfussunk a csapaton, az eddigi teljesítményen, kivel vagyunk elégedettek és...

Nem volt az olyan régen

Nem volt az olyan régen, amikor a Leverkusent elintéztük az El-ben oda-vissza. Pedig akkor is ismert volt, hogy egy gyors, támadó focit játszó csapattal...

Hogy aszongya...

Vidéken általában így kezdjük a szövegelést, ha tengernyi mondandónk van, de magunk sem tudjuk, hol és hogyan kezdjünk bele. Most két hét után...

A Talicska beindult, kezdődhet a Bajnokok Ligája

Elérkezett hát a várva várt pillanat, beharangozzuk végre a BL idei kiírásának első mérkőzését, ráadásul rögtön egy ínyencfalattal van...

Jáccunkmá, jáccunkmá!

Ilyen, és ehhez hasonló szavak motoszkálnak az ember fejében a válogatott szünet alatt és után, közvetlenül a meccs előtt. Nem mintha egy slágermeccs...

Az utolsó morzsák

Az átigazolási időszaknak már egy hete vége van, de két érkező bemutatásával még lógunk nektek, ugyanis aktívak voltunk ám az utolsó napokban....

Vegyes érzések

A beharangban épp azzal kapcsolatban fejeztem ki borúlátásomat, hogy kiveszni látszik, sőt már kiveszett a szép játék csapatunkból. A Sporting...

Derbi előtti panaszkodás

Az idei első igazi megmérettetés, azaz a városi derbi már itt is van a nyakunkon és talán most először érzek némi bizonytalanságot egy ilyen...

Micsoda csoport!

Azon szakértő futballszurkolók, akik nem látnak túl a kedvenc csapatukon, esetleg a 4 _nagy bajnokságon, azt mondják erre a négyesre: "Na, itt...

Visszatértek, maradnának...

A Boavista hat hosszú év után tért most vissza az élvonalba, hogy aztán fokozatosan visszakapaszkodjon oda, ahová tartozik - a portugál nagyok...

A legfrissebb nemzetközi videók

 

ELŐFIZETÉS
digitális lap
Nyomtatott lap
58740