Videó: duplája után nagyon furcsa interjút adott Haaland

Vágólapra másolva!
2020.11.05. 12:38
null
Haalandnak kis túlzással könnyebb dolga volt a pályán, mint a kamera előtt (Fotó: AFP)
Aki közelről figyelemmel kíséri a nemzetközi labdarúgás eseményeit, vélhetően láthatta már a norvégok ifjú sztárját, Erling Haalandot futballozni. Vagy éppen nyilatkozni – a köztudatba való berobbanása után hamar kiderült a Borussia Dortmund játékosáról, hogy a szavak helyett inkább a tettek embere. Azonban az FC Bruges elleni duplája után elkerülhetetlen volt, hogy ő álljon a kamera elé, ezzel máris megérkeztünk a Bajnokok Ligája-csoportkör 3. fordulójának legfurcsább interjújához.

Riporter: A hajadat beállítottad, de nem kellett ma így labdához érned, mind a kétszer a lábaddal rúgtál gólt.
Haaland: Igen, jó este volt, három fontos ponttal.
R: Mi volt a Dortmund terve erre a mérkőzésre, hogyan készültetek?
H: Tudtuk, hogy a Bruges játszani akar, magas letámadást terveztünk. Szerintem ezt megtettük, meg akartuk mutatni, hogy mi vagyunk a jobb csapat, szerintem ez is sikerült. Ahogy mondtam, fontos győzelmet arattunk.
R: Ez már a hatodik gólod volt belga csapatok ellen, azt hiszem, az ellenük való játékot neked találták ki.
H: Igen, jól megy a belga csapatok ellen.
R: És egyedül alszol ma este? Nem viszed haza a „barátnődet” tripla nélkül?
H: Nem.

A visszakapcsolás után a CBS Sports stúdiójában helyet foglalók a Liverpool ikonjával, Jamie Carragherrel az élen nem is tudtak mit kezdeni a helyzettel, hangos nevetésben törtek ki. A meglehetősen furcsa utolsó kérdés Haaland korábbi nyilatkozatára vezethető vissza: „Öt olyan meccslabda van az ágyam alatt, amellyel három gólt szereztem. Remekül alszom velük, ők a barátnőim.”

A MECCSRŐL BŐVEBBEN ITT!


Card

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
F-CSOPORT

FC Bruges (belga)–Borussia Dortmund (német) 0–3 (T. Hazard 14., Haaland 18., 32.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik