Videó: az FTC-nek 25 évvel ezelőtt összejött az idegenbeli BL-bravúr

Vágólapra másolva!
2020.08.24. 11:42
Videós múltidéző sorozatunkban ezen a héten is elsősorban a magyar futballcsapatok nemzetközi kupapárharcait idézzük fel. A Ferencvárosnak éppen 25 évvel ezelőtt sikerült kiejtenie az Anderlechtet a Bajnokok Ligája selejtezőjében – az FTC-től szerdán hasonló bravúrra lenne szükség Glasgowban, a Celtic ellen, mint amit 1995-ben Brüsszelben ért el a csapat.



1995. augusztus 23-án az Üllői úti 1–1-es döntetlennel a Ferencváros 2–1-es összesítéssel búcsúztatta a belga bajnok Anderlechtet, és első magyar csapatként bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Novák Dezső együttese a továbbjutást az első meccsen, augusztus 9-én, Brüsszelben alapozta meg, amikor Zoran Kuntics góljával 1–0-ra győzött.

A szerdán a skót Celtic otthonában (zárt kapus meccsen) pályára lépő Ferencváros hasonló bravúrral most egyből tovább is jutna, hiszen idén a járványhelyzet miatt ebben a körben nem rendeznek visszavágókat. Persze nagy különbség, hogy most még nem a főtáblára jutás a tét, hiszen ahhoz további két párharcot is meg kellene nyernie az FTC-nek.

Az FTC a brüsszeli siker óta kétszer tudott győzni idegenbeli BL-selejtezőn: 2004-ben az albán KF Tirana, tavaly a bolgár Ludogorec Razgrad otthonában nyert 3–2-re, mind a kétszer tovább is jutott a következő selejtezőkörbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik