Videó: a Barcelona szurkolói a kiesés után is kiálltak a csapat mellett

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.10.27. 16:49
null
A szurkolók a játékosokkal együtt énekelték a csapathimnuszt a Bayern elleni vereség után (Fotó: Getty Images)
A Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában az FC Barcelona kiesett a sorozatból, majd a Bayern München ellen 3–0-s vereséget szenvedett hazai pályán. Ennek ellenére a szurkolók a lelátón maradtak, és a klub himnuszát énekelve próbáltak lelket önteni a játékosokba – figyelt fel rá a SPORTBible.

 

Ahogy arról már beszámoltunk, a Barcelona BL-kiesése és az Európa-ligában való folytatása már az előtt biztossá vált, hogy a katalánok pályára léptek szerda este, mivel az Inter 4–0-s győzelmet aratott a Viktoria Plzennel szemben.

A Barcelona hiába játszott kis túlzással tét nélkül a Bayern München ellen, sorozatban hatodik alkalommal is vereséget szenvedett tőle.

A meccs után a rajongók nagy része elhagyta a Camp Nout, és a játékosok is bementek az öltözőbe, ám ekkor a kapu mögött tanyázó szurkolók a Barca himnuszát énekelve visszacsábították őket a pályára. A futballisták a tömeg elé álltak, és tapssal fejezték ki köszönetüket a támogatásért a fájó vereség után is.


BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
C-CSOPORT
FCBarcelona (spanyol)–Bayern München (német) 0–3 (0–2)
Barcelona,
Camp Nou, 84 016 néző. V: A. Taylor (angol)
FC Barcelona:
Ter Stegen – Bellerín, Koundé (Eric García, 67.), M. Alonso, A. Balde – Busquets (Ferran Torres, 58.), F. de Jong, Kessié – O. Dembelé (Fati, 67.), Lewandowski (Pablo Torre, 82.), Pedri (Raphinha, 58.). Vezetőedző: Xavi
Bayern München: Ulreich – Mazraui (Stanisic, 79.), Upamecano (Pavard, 62.), De Ligt, A. Davies – Goretzka (Sabitzer, a szünetben), Kimmich – Gnabry, Musiala (Gravenberch, 67.), Mané – Choupo-Moting (Th. Müller, 62.). Vezetőedző: Julian Nagelsmann
Gólszerző: Mané (10.), Choupo-Moting (31.), Pavard (90+5.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 5 5 0 0 16–2 +14 15
2. Internazionale 5 3 1 1 10–5 +5 10
3. Barcelona 5 1 1 3 8–10 –2 4
4. Viktoria Plzen 5 0 0 5 3–20 –17 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik