Vincze Ottó szerint a harmadik BL-főtáblára nem kell majd huszonöt évet várni (Fotó: Nemzeti Sport)

– A zalaegerszegi Koplárovics Béla szinte a betege lett, hogy máig a Manchester Unitednek lőtt góljával azonosítják. Önt viszont a jelek szerint egyáltalán nem zavarja, hogy a kerek évforduló, a Ferencváros huszonöt évvel ezelőtti, 3–0-s BL-diadala kapcsán a Grasshoppers elleni két találatát ezerszer is felidézték. Jól látom?

– Nem vagyunk egyformák, és valószínűleg személyiségfüggő, ki hogyan dolgoz fel egy ilyen helyzetet. Béla áldott jó gyerek, de visszahúzódóbb típus, őt inkább lefelé nyomta, hogy annyit emlegették azt a gólját. Engem viszont inspirált, erőt adott, hogy ha már egyszer sikerült, miért ne sikerülhetne újra.

– Nem is egyszer, kétszer sikerült. De számon tartja a harmadik legkedvesebb gólját is?
– Igen, a Fradi-pályán lőttem, 1998 őszén az AEK Athén ellen. A szögletzászlótól csavartam be, érintés nélkül, a vendégszektor előtt. Ritka az ilyen gól, és 4–0-ra vezettünk vele.

NÉVJEGY: VINCZE OTTÓ 
Született: 1974. augusztus 29., Ózd
Sportága: labdarúgás
Posztja: középpályás
Klubjai: Ózdi Kohász (1984–1986), Ferencváros (1986–1990), FC Sion (svájci, 1990–1996), Vasas (kölcsönben, 1994–1995), Ferencváros (kölcsönben, 1995–1996), Barcelona (spanyol, 1997), Ferencváros (1997–1999), Mannheim (német, 1999–2001), Cottbus (német, 2001–2002), Zalaegerszeg (2002–2004), Győri ETO (2004–2007), Ferencváros (2007–2008)
Válogatottság: 11/0 (1998–2005)
Kiemelkedő eredményei: magyar bajnok (1996), Magyar Kupa-győztes (1995)
– Egészen a 90. percig, aztán 4–2 lett a vége, majd Athénban 4–0-s vereség és kiesés.

– Erre már nem emlékszem. Jó, komolyra fordítva, sajnos dehogynem, arra is, hogy 4–0 után Demisz Nikolaidisz rúgta az első görög gólt. Kiengedtük a kezünkből azt a meccset és a továbbjutást is. Így Athénban csak annyi örömünk maradt, hogy láthattuk, mennyire szeretik Détári Dömét, aki elkísért minket.

– A zürichi 3–0 ennél lényegesen több örömet adott, különösen azok után, hogy Novák Dezső vezetőedző attól tartott, akár ötöt-hatot is kaphat a tartalékos Fradi. Sikerült azóta megfejteni, mi történt?
– Az, hogy Dezső bá sem volt tökéletes. Mindent ő sem tudhatott.

– Mégis, mit tudott, ami kiemelte a többi kortárs edző közül? Mert bevallom, erre soha nem jöttem rá.
– Az egyik legnagyobb erénye az volt, hogy semmilyen tekintetben, sem verbálisan, sem fizikailag nem pörgött túl. Személyiségéből fakadóan nem is akart nagyon dominálni, főszereplő lenni. Hagyta, hogy tiszteljük a múltja miatt, ami világválogatott játékos esetében nem is kérdés. Ráadásul edzőként 1981-ben és 1995-ben is bajnokságot nyert a Fradival, illetve 1995-ben mindent, Magyar Kupát, Szuperkupát is. Azért persze azt se felejtsük el, hogy ezeknek a sikereknek és ennek a gárdának az alapjait Nyilasi Tibi, a Fradi másik bálványa rakta le. Visszatérve Dezső bához, nagyon jól tudta kezelni azokat a helyzeteket, amelyeket az szült, hogy erős és különböző karakterekből állt a csapat. A Fradinak az volt az egyik fő erénye, hogy igazi egyéniségek alkották a keretét, akik mindig győzni akartak. Őket össze kellett fogni, és Dezső bának ez sikerült. Ha megemelte a hangját, azért arra oda kellett figyelni. Nem mondhatom, hogy nagyon nagy stratéga lett volna, de a védekezésünket jól megszerveztük. Egyetlen olyan mérkőzés volt, amelybe talán jobban be kellett volna avatkoznia, a madridi első félidő. Ott nagyon kiszolgáltatott helyzetben éreztem magam.

Fotó: Tumbász Hédi

– Térjünk vissza még a zürichi szünethez, amikor 0–0-s állásnál Simon Tibor állítólag különleges ösztönzéssel bírta rá az öltözőben, hogy vállaljon többet, a szóbeszéd szerint még a falra is fölkente. Mi ebből az igazság?
– A csuklyámat kapta el. Volt neki egy ilyen hülye szokása, hogy átölelt, ráfogott, és elkezdte hátulról masszírozni. Olyankor az ember összement óvodásba. Dezső bá kritizált, le akart cserélni, Simi erre azt mondta neki, hogy Ottó össze fogja magát kapni. És közben szorította a csuklyámat. Simi óriási egyénisége volt a Fradinak. Kialakult a legenda az iszonyatos keménységéről, de inkább az jellemezte, hogy vibrált az egyénisége. Nem tudott két másodpercet egy helyben ülni. Szoros baráti kapcsolatba kerültünk, mert látta bennem a karaktert, és tudta, hogy ugyanolyan elvakult fradista vagyok, mint apám, akit szintén ismert.

– Két góljában tehát áttételesen szerepe volt, miként a szenvedő alanynak, Alain Geigernek is, akit mindkétszer kicselezett. Mondhatjuk, hogy ezzel méltó elégtételt vett rajta egykori sioni megpróbáltatásaiért?
– Igen. Geiger élő legenda volt, talán válogatott csúcstartó is, a Sion bajnokcsapatában pedig, ahol én még ifistaként játszottam, az egyik alfahím. Valóban sokat „csesztetett”, és a sors megadta, hogy ezért törleszthettem neki. Az lett volna még igazán szép, illetve neki nagyon csúnya, ha a második gólnál egy lövőcselt csinálok vissza, a bal lábamra. Az öccse egyébként a mai napig nagyon jó barátom, ő vitt el Barcelonába is.

– Ezzel meg is érkeztünk a jelenbe, a Ferencváros második BL-szereplésének keddi nyitó mérkőzéséhez. 1997-ben a Barcelona B csapatának játékosaként ismerhette meg belülről a világ egyik legnépszerűbb, legsikeresebb klubját. Majd' negyedszázad múltán milyen emlékeket őriz róla?
– Szépeket és élénkeket. A katalán embereknek a Barcelona a büszkeségük, az identitásuk, az intézményük. Nekem pedig a Fradi utáni második kedvenc csapatom. Nyolcéves korom óta az, gombfociban akkor nyertem a Barcával az első meccsemet.

– Erről az oldaláról eddig nem ismertük. Eszerint szenvedélyes gombfocista?
– Az nem kifejezés. Életem első húsz évét kitöltötte a gombfoci. Méghozzá az igazi változata, nem műanyag, hanem kabátgombokkal. Összesen 1200 gombom van, és mindegyik más. A Barcelona több korszak klasszisaiból állt össze, Kubala, Kocsis és Czibor például szaruból, tehát nemes anyagból készült, erre vigyáztam. Cruyff, a kedvencem az egyedüli, aki teknősbékapáncél-gomb, abból akkor egyetlen darab volt egész Pesten. Amikor vettem, 1991-ben egy gomb 20-50 forintba került, ez a teknősbéka viszont 280-ba! Tíz másikat kaphattam volna rajta, de az eladó bácsi látta, hogy nagyon szeretném. A vasárnapom sokszor azzal telt el, hogy csodáltam a gombjaimat. Még felnőttként is, amikor már gólt rúgtam a BL-ben.

– Legyőzhetőnek tartja – mármint nem gombfociban, hanem a mai Ferencvárosnak – a Barcelonát? A svéd, a skót, a horvát és a norvég bajnok kiverése után meddig fokozható a csoda?
– Érzelmi alapon a végsőkig. A Fradi nemzetközi viszonylatban nagyon sokat fejlődött az elmúlt két évben. A tavalyi El-meccsekkel együtt szinte veretlenül vívta meg ezt a sorozatot. Mondhatjuk, hogy a Fradi megérkezett. Hogy a BL-ben mire lesz képes, az más kérdés. Nyilvánvaló, hogy a Dinamo Kijev ellen a legnagyobb az esély. Ami nekünk a Grasshoppers volt, az most a Kijev. Külön pikantéria Szerhij Rebrov mester, mert ő saját ifjúsága, fénykora csapata ellen ilyen tétért még nem meccselt. Nem ismerem őt személyesen, de abban biztos vagyok, hogy érzelmileg nagyon érdekes mérkőzés lesz ez neki. Meggyőződésem, hogy a sors akarta így, fantasztikus, ami a Fradival történt.

– Eszerint sokakkal egyetértve ön szerint sem halálcsoportba került a Ferencváros, hanem inkább álomsorsolásnak ítéli ezt a négyest? Azaz nem a továbbjutási esély, hanem a várható élmény felől közelít?
– Persze, hiszen mindenki Lionel Messiről és Cristiano Ronaldóról beszél, a Fradinak lehetősége lesz összecsapni az elmúlt tizenöt év két legnagyobb ikonjával. Messi zseni, a valaha született egyik legnagyobb, a Barcelona miatt is különösen kedvelem, de Ronaldóról is csak szuperlatívuszokban beszélhetek. Mindketten nagyon sokat tettek a futball fejlődéséért, hálásak lehetünk, hogy élőben láthatjuk őket. De ezek a mérkőzések más lehetőségeket is tartogatnak. Ha valaki a Camp Nouban betalál, vagy jól játszik Torinóban, azzal el is adhatja magát, és ha befutna egy mai ésszel felfoghatatlan ajánlat, a Fradi miért ne fogadná el? Itt az alkalom, huszonöt év után fel lehet zárkózni a nemzetközi futballvilághoz.

–Huszonöt éve három külföldit lehetett nevezni a BL-mérkőzésekre, most három hazai játékos már jó aránynak számít. Ezen egyesek fanyalognak – de magyar többségű csapattal mire lenne ma esély?
˜– Ha a válogatott játszana Fradi-mezben, az más helyzet lenne, és a mi időnkben a legjobb magyar futballisták alkották a Fradit. Mivel ma ez aligha kivitelezhető, szükség van a külföldiek tudására, mentalitására. Ez a realitás. És az is fontos, hogy Rebrov rá tudta kényszeríteni az akaratát a játékosokra, pontosabban, meg tudta győzni őket.

– A szófiai Eb-pótselejtező másnapján beszélgetünk, és abban talán egyetértünk, hogy a két csapat között messze nincs akkora tudásbeli különbség, mint amit az eredmény és a második félidő képe, a nagyon sima magyar győzelem mutat. A vége majdnem 3–0 lett, mint hajdan, Zürichben, ezért most is jogos a kérdés: mivel kerekedtünk felül?
– Azzal, hogy a magyar válogatott sokkal jobban megértette azt, ami ennek a mérkőzésnek a lényege volt. Ez nagyon fontos, ebben sokat fejlődtünk, ezért múltuk felül a bolgárokat. Éppen úgy, mint a norvégokat, amikor a 2016-os Eb-re kijutottunk. És erre a tudásra lesz szükségünk Izland ellen is. Hogy ezt miért Szerhij Rebrov vagy Marco Rossi tudja kihozni a játékosokból, az más kérdés, érdekes felvetés.

A magyar válogatottban (Fotó: Dömötör Csaba)

– Egy nyilatkozatában már kereste erre a választ. Arra jutott, hogy a román latin nép, tele a rájuk jellemző dörzsöltséggel és temperamentummal, az osztrákokra a német precizitás jellemző, további szomszédaink pedig mind szlávok, és nekik ugyancsak megvannak a különleges erényeik. Mi viszont mindegyikükhöz képest egészen mások vagyunk, és akkor lehetünk sikeresek, ha nem a tőlünk idegen stílusjegyeket másoljuk, hanem a saját erényeinket hasznosítjuk. Ön szerint melyek ezek?
– Kreatívak vagyunk, leleményesek, kiválóan analizáljuk a hirtelen jött helyzeteket, pillanatokat. És nagyon tudunk örülni, lelkesedni a sikerért, ezért sok mindenre képesek vagyunk érte. Mindig is megvoltak a géniuszaink, például Papp Laci bácsi, Egerszegi Krisztina, Faragó Tamás vagy éppen Görbicz Anita, csak nem feltétlenül találjuk meg őket. Túlbonyolítjuk az egyszerű dolgokat is, pedig ha csak megnézzük, kik azok a futballistáink, akik az elmúlt években jelentős külföldi karriert futottak be, Gulácsi Péternél, Király Gábornál, Dárdai Pálnál, Juhász Rolandnál, Szalai Ádámnál, Huszti Szabolcsnál, Gera Zoltánnál, Dzsudzsák Balázsnál ugyanazt látjuk: nagyon erős a karakterük, a motivációjuk. Kitartó emberek. Ilyeneket kell keresni, nem piperkőcöket.

– Velük meddig lehet visszakapaszkodni a nemzetközi élmezőnyben?
– Óriási lehetőségek vannak, de óriási ugrások nincsenek. Lépésről lépésre kell haladni. Nyilvánvaló, hogy 2010-től hatalmas fejlesztések történtek, én azt vallom, hogy négy tényezőn múlik a siker; ezek az infra­struktúra, a finanszírozás, a versenyeztetés és a tehetséggondozás. Utóbbiban vagyunk lemaradva. Ezen kell változtatnunk, minél jobban felkészített játékosokkal és edzőkkel. Magyarország kis ország, ha itthon értéket akarunk teremteni, senki és semmi nem mehet veszendőbe. A múltunkban képesek voltunk erre, ezt régi nagy edzőink, játékosaink bizonyították.

– Vincze Ottó mennyire volt képes ezt bizonyítani? A tehetsége nem hiányzott, de miként látja, miről maradt le a forrófejűsége, az öntörvényűsége miatt?
– Nagyon sokról. Például az atlantai olimpiáról, mert kiállítottak Izland ellen, 1995 őszén, az Üllői úton. Barcelonában is összeszedtem öt hét büntetést, eltiltást, és a Fradiban is akadtak problémák a BL után, amikor nehezebben fogadtam el, hogy Dezső bá mellőzött. Mindenbe beleálltam, kicsit nagyobb kompromisszumkészséggel többre mentem volna. Más lejátssza úgy az egész pályafutását, hogy egyetlen nagy lehetőséget sem kap, nekem ezek megvoltak, de nem éltem velük, pedig kijutottam Barcelonába, a Bundesligába. Ha ezt nézem, van hiányérzetem. Rosszabb napjaimban mindenképpen. Máskor azt gondolom, ózdi lakótelepi gyerekként, a negyedik emeletről, igenis sokra vittem.

– Labdarúgó-szakedzői, sportmenedzseri, sportdiplomata képesítést szerzett, posztgraduális képzés formájában a sportjogba is belekapott. Mindez és játékosmúltja, kapcsolatrendszere, nyelvismerete alapján tetszőleges magasságban állhatna a hazai futballhierarchiában, ennek dacára nincs is intézményesített kapcsolatban a sportággal. Miért nincs?
– Valahogy nem találnak meg a lehetőségek, vagy ha igen, úgy járok, mint Győrben, ahol elindult a vezetői karrierem, de aztán az ismert okokból, a 2015-ben bekövetkezett nagy váltással meg is szakadt. Azóta nem dolgozom napi szinten, aktívan a magyar futballért. Látom a hiányosságokat, például azt, hogy még mindig nem küzdöttük le az uram-bátyám viszonyokat. Persze fontos a lojalitás, a bizalom, de a felkészültség is az lenne. Másrészt annyi mindennel foglalkozom, hogy én nem mehetek a lehetőségekért, mert egyszerűen nincs rá időm, azok meg nem jönnek el értem.

(Fotó: Fradi.hu)

– Görbicz Anita élete párjaként testközelből ismeri a mai magyar sport egyik idolját. Amellett, hogy a kézilabdára született, miben más, mint egy tehetséges sportoló?
– Például abban, hogy nagyon jó rakott krumplit főz, és kovászos uborkát eszik hozzá. De ezt ne írjuk le, mert a dietetikusok a hajukat tépik. Anitát bátran merem hasonlítani Messihez, Ronaldóhoz, mert az istenáldotta tehetség nála is ugyanolyan egyensúlyba került az elhivatottsággal, a döntésképességgel. Ő mindig vezér akart lenni, és nem csak a kicsik között, hanem akkor is, amikor már világsztárok sora játszott mellette. Vagy amikor anyaként visszatért, és a final fourban két meccsen tizenhat gólt lőtt, szélről, nem is az eredeti posztjáról. Ilyenek a zsenik, akikről már beszéltem.

– Pedig az ő életük sem könnyű. Különösen, ha egykori ferencvárosi labdarúgó a férjük, aki azzal poénkodik, hogy a még pocakban lévő babájuk úgyis fradista lesz, majd miután megszületett, és cseperedni kezd, a kézilabdákat igyekszik elrejteni előle, ellentétben a focikkal. Ezzel a „meccsel” hogyan állnak?
– Boldizsár nagyon boldog öt és fél éves fiú, falusi gyerek a Szigetközben, aki nyáron mezítláb jár, és egyelőre a fára mászás a fontos neki, meg az, honnan ugorjon le úgy, hogy ne essen nagyot. Előbb-utóbb aztán majd rájön, hogy a szüleit miért állítják meg percenként az utcán, és megérti, hogy ahol élünk, ott Anitát mekkora köztisztelet övezi. Én pedig majd elmesélem neki, hogy édesapám háza még mindig miért zöld-fehér. A Fradi miatt. Meg azt is, hogy az anyai nagyapámat az 1950-es években megverték a kocsmában, mert a Fradi-indulót énekelte, vagy azt, hogy az apai nagyapám és a barátai Urajon, Ózd mellett kiültek a pince elé a rádióban a körkapcsolást hallgatni, és csatlakozott hozzájuk az egész falu. Szóval megvannak a történeteink, a vízióink, az álmaink, és Boldizsár egyszer majd ezek közül választ magának.

– Az 1995-ös BL-szereplés emlékére rendezett díszvacsorán Zoran Kunticstól, a Ferencváros korábbi remek csatárától hallottam egy roppant eredeti felvetést: azt mondta, az lenne az igazi, ha újabb huszonöt év múltával senki sem ünnepelné a mostani, második bejutást, mert szép lassan természetessé válna. Milyen reményt lát erre?
– Sokkal nagyobbat, mint 1995-ben. Tavaly összejött az Európa-liga-, most a BL-csoportkör, a jelenlegi Ferencvárosnak óriási az esélye arra, hogy megvalósítsa azt, ami nekünk annak idején nem sikerült. A harmadik BL-főtáblára nem kell majd huszonöt évet várni.

 EGY MESTERI HÁRMAS
1995. szeptember 13., Zürich, Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés, Grasshoppers–Ferencváros 0–3     
82. perc: Fatusi balról ívelt Vincze elé, aki befutott a 16-oson belülre, Geiger mellett visszavette a labdát, majd jobbal, pazar mozdulattal, laposan a kapu bal oldalába helyezett. 0–2

  91. perc:  Vincze tovább növelte a boldogságot. Nyilas indult meg a saját térfeléről, majd a balösszekötő helyén előretörő Vinczéhez adott. A középpályás megismételte azt, amit az előző gólnál tett, igaz, most a 16-os vonalán kívül vette vissza a labdát Geiger mellett a jobb lábára, majd 16 méterről, pazarul a bal felső sarokba emelt. 0–3

 1998. augusztus 11., Budapest, UEFA-kupa-selejtező, Ferencváros–AEK Athén 4–2     
 83. perc:   Vincze Ottó harcolt ki sarokrúgást a bal oldalon. Ő is végezte el a szögletet, lepöckölte a labdát, amit Nyilas megállított, és Vincze a szögletzászlótól egy méterre élesen meglőtte a labdát, amely fejmagasságban a kapu bal oldalába vágódott. 4–0



(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. október 17-i lapszámában jelent meg.)