Redknapp az Inter után a Milant is megrémisztené

Vágólapra másolva!
2011.02.15. 09:45
null
Redknapp (balról a második) ismét azon törheti a fejét, hogyan játsszon a csapata a San Siróban (Fotó: Reuters)
Ma este a kieséses szakasszal folytatódik a Bajnokok Ligája 2010–2011-es idénye. A Milan a Tottenhammel csap össze a San Siróban (20.45, tv: TV2) a nyolcaddöntő első mérkőzésén. Harry Redknapp, az angol csapat menedzsere szerint az Inter ellen már megmutatták, hogy komolyan kell venni az együttesét, amely győzni akar Milánóban. Zlatan Ibrahimovic az olasz alakulat európai kupatapasztalatában bízik.

A Premier League legutóbbi idényében negyedikként végző Tottenham jelenleg is a negyedik helyen áll az angol bajnokságban, megelőzve a címvédő Chelsea-t. A Milan ellen készülő csapat fél évszázada nem nyert bajnoki címet, és legutóbbi 1984-ben végzett az első helyen európai kupasorozatban – akkor az UEFA-kupát hódította el. Harry Redknapp, a Spurs menedzsere úgy érzi, együttese jó úton jár egy újabb nagy diadal felé.

TÉNYEK ÉS ADATOK
A Tottenham a csoportkörben a Milan városi riválisával, az Interrel is szembekerült, és az angol csapat a fekete-kékeket egy ponttal megelőzve megnyerte az A jelű kvartett küzdelmeit. A két együttes meccsein mindig a házigazda nyert: az Inter 4–3-ra, a Tottenham 3–1-re.
A Milan a második helyen jutott tovább a G-csoportból a Real Madrid mögött, és az olasz csapat célja, hogy elkerülje a harmadik búcsút a nyolcaddöntőben egy angol csapat ellen az elmúlt négy éven belül. A legutóbbi szezonban a Manchester United, 2008-ban pedig az Arsenal verte ki a piros-feketéket a legjobb tizenhat között.
A Tottenham és a Milan eddig mindössze egyszer találkozott egymással: az UEFA-kupa 1971–1972-es (első) idényének elődöntőjében az angol gárda örülhetett, miután Londonban 2–1-re nyert, majd 1–1-es döntetlent játszott Milánóban. A Tottenham végül megnyerte a sorozatot.
A Tottenham – az Arsenallal karöltve – 18 találatával a legtöbb szerzett góllal jutott a nyolcaddöntőbe, miközben a Milan a legkevesebb ponttal kvalifikálta magát a legjobb tizenhat közé.

„Jó irányba haladunk, ott a lehetőség előttünk. Ha továbbra is topjátékosokat hozunk a klubhoz, akkor elérhetünk bármit, amit akarunk. A klub tulajdonosai fontosabbak, mint én vagyok menedzserként, és szerintem ők versenyben akarnak lenni a trófeákért. A téli átigazolási időszakban akartunk venni egy kiváló futballistát, de egyszerűen nem találtuk meg, akit szerettünk volna" – mondta Redknapp.

„Nem volt könnyű a helyzetünk, ám úgy gondolom, hogy ha megtaláltuk volna a megfelelő embert, akkor a klub mindent megtett volna a szerződtetéséért. Ha sikerült volna, akkor a csillagos ég lenne a határ a Tottenhamnek a következő néhány évben. Közel járunk az Arsenalhoz a bajnokságban, megelőzzük a Chelsea-t, és nem vagyunk elérhetetlen távolságra az éllovas Manchester Unitedtól sem. Néhány éve ilyenkor mérföldekre lettünk volna a listavezetőtől" – tette hozzá a menedzser.

A Tottenham az ősszel már megfordult a San Siróban: akkor 38 év után látogatott Milánóba az Inter elleni csoportmeccsre a BL-ben. A londoni együttes három gólt is szerzett a találkozón emberhátrányban, igaz, ez sem volt elég a sikerhez, mivel a fekete-kékek az első félidő végén már 4–0-ra vezettek. Redknapp ma este azonban győzelemre készül az olasz városban.

„Nyerni akarunk, nagyon fontos, hogy jó eredménnyel távozzunk. A BL-meccsek atmoszférája különleges, és már bizonyítottuk, hogy tudunk jól teljesíteni. Van néhány hiányzónk, de a Milannak is. A Tottenham nagyszerű történetet ír a BL-ben, amely egy másik szintje a labdarúgásnak. Az angol bajnokság nagyon jó, de a kupasorozatnak csodás a hangulata. A Milan nagyszerű csapat, viszont mi is azok vagyunk. Most megelőzik az Intert, de az Inter nem rossz ám: amikor kikaptunk négy háromra tőlük, az olyan volt számunkra, mint egy győzelem, mivel azt éreztük, hogy bárkit megrémiszthetünk" – mondta Redknapp.

Massimiliano Allegri, a Milan vezetőedzője is úgy véli, a Tottenham kiváló együttes, és tagadta, hogy a piros-feketéknek a Serie A megnyerése az elődleges. Mint az olasz szakember mondta, a BL mindig prioritás a milánói klub számára.

„Függetlenül Bale hiányzásától, a Tottenham ragyogóan teljesített az utóbbi meccsein. Nagyon jól szervezett, egységes csapat, remek képességű egyéniségekkel. Ez már a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője, és nagyon nehéz lesz 180 percet játszani a Tottenham ellen" – mondta Allegri.

„Az utóbbi 13 fordulóban a bajnokság tabellájának élén állunk, és hosszú ideje nem volt mérkőzés a BL-ben, így nem meglepő, hogy inkább a Serie A-val voltunk elfoglalva. Most azonban folytatódik a kupasorozat, amely mindig elsődleges a klub számára. A Milan az utóbbi időben általában elbukott a legjobb tizenhat között, így mindent meg kell tennünk, hogy a lehető legtovább jussunk" – jelentette ki Allegri.

„Kiegyensúlyozottan kell játszanunk. A célunk, hogy ne kapjunk gólt. Ez nagyon fontos mindkét összecsapáson. A Tottenham támadójátéka rettentő erős, úgyhogy roppant keményen kell védekeznünk. Az egész csapatnak jól kell teljesítenie, hogy ne kapjunk gólt" – tette hozzá a szakember.

A Milan legutóbb 2007-ben hódította el a BL-serleget, míg az utóbbi években meggyűlt a baja az angol klubokkal: az Arsenal és a Manchester United is búcsúztatta. Zlatan Ibrahimovic, a piros-feketék támadója azonban úgy véli, a Tottenham ellen a tapasztalat sikert hozhat együttesének.

„Nagy előny a Milan tapasztalata az európai kupasorozatban. Számos Bajnokok Ligája-győztes futballista játszik itt. Ez segíthet nekünk, és nyugodtabbá is tesz bennünket. Nagyon fontos a keddi meccs, még akkor is, ha a visszavágón lehet javítani. A Tottenham kiváló csapat, ezt megmutatja az angol bajnokságban. Nem lesz könnyű dolgunk, mert szerintem a Spurs az Arsenal szintjén van" – mondta a svéd csatár.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
MILAN (olasz)–TOTTENHAM (angol)
Milánó, San Siro. 20.45 (tv: TV2), élő, szöveges tudósítás a Nemzeti Sport Online-on. V: Lannoy (francia)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
MILAN: Abbiati – Oddo, Yepes, Nesta, Antonini – Gattuso, Thiago Silva, Flamini – Ibrahimovic, Robinho, Pato. Vezetőedző: Massimiliano Allegri. Kispad: Amelia, Abate, Jankulovksi, Legrottaglie, Papasztathopulosz, Merkel, Seedorf, Strasser
TOTTENHAM: Gomes – Corluka, Dawson, Gallas, Assou-Ekotto – Lennon, Palacios, Pienaar, Kranjcar – Defoe, Van der Vaart. Menedzser: Harry Redknapp. Kispad: Pletikosa, Cudicini, Hutton, Bassong, Woodgate, Sandro, Crouch, Pavljucsenko

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik