Pirlo: egy hipszter szakállú, zöldfülű edző hozza vissza a totális futballt?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.11.04. 07:46
null
Andrea Pirlo kedden már Budapesten tartott sajtótájékoztatót a Ferencváros elleni szerdai BL-meccset megelőzően (Fotó: Török Attila)
Sokak szerint túl korán kapta meg a lehetőséget a Ferencváros ellen készülő Juventus mestere, Andrea Pirlo. Zidane, Guardiola, Cruyff és Beckenbauer tudna erről mesélni… Edzőportrék a Fradi BL-csoportjából, 3. rész.

 

Világklasszis csapat, világklasszis védővel, középpályással és támadóval, klub, amely lassan már örök jogon lesz a Serie A bajnoka, tele friss ígéretekkel és rutinos harcosokkal, néha a kispadra sem férő válogatott játékosokkal, ráadásul a csapat a Bajnokok Ligájában évről évre az aranyérmet tűzi ki célul; öregedőfélben lévő keret, egy 33 és egy 36 éves középhátvéddel, legjobbjuk az idény felénél 36 éves lesz, a nyári nagy vétel alkoholproblémákkal küzd, Dybala soha nem lesz Messi, a szélsők leszerepeltek, a nyáron hiába ajánlgatták őket pénzért vagy cserébe, senkinek sem kellettek, a középpályás Bentancur, Rabiot, Ramsey trió a cipőjét sem köthetné meg a régi nagyoknak, a nehéz pillanatokban nem képesek a hátukra venni a csapatot, klasszikus karmester meg Pirlo távozása óta nincs – nézőpont és vérmérséklet dolga, ki hogyan értékelte a Juventust 2020 nyarán.

Ami biztos: a vezetőség annyira nem kért Maurizio Sarri szolgálataiból, hogy annak ellenére is kirúgta a nápolyi karrierje miatt sokaknak eleve nem tetsző mestert, hogy ez a mulatság húszmillió eurónál is többe került a klubnak a hosszú távú szerződések miatt (a Chelsea harmincmillió euróért tett pontot Antonio Conte-korszaka végére), az irányítást pedig utolsó klasszis irányítójának adta oda, Andrea Pirlónak.

Most már mesternek szólítsalak?!

 

Akit házon belül mozgatott erre a posztra, ugyanis nem sokkal korábban nevezték ki az edzői iskoláinak a vége felé tartó olaszt a harmadosztályban vitézkedő U23-asok élére. Pirlo évi kétmillió eurót sem kap, ezzel a profik bérlistájának alsó régiójába került, nála kevesebbet ugyanis csak a két cserekapus, Buffon és Pinsoglio keres!

A korábban lezongorázott átigazolások (Arthur, Dejan Kulusevski) után megszerezte opciós kölcsönbe a középső középpályás Weston McKennie-t, a támadó Álvaro Moratát és a szélső Federico Chiesát, illetve megvette 10.7 millió euróért a két évvel ezelőtt húszmillió euróért az Udinesének eladott Rolando Mandragorát, de a középpályás egy idényre kölcsönben Udinében marad, egyébként sem léphet pályára jövő januárig.

Mindig beszédes egy edző első csapata, az ifjú mester a Sampdoria ellen debütált, 3–4–2–1-es hadrendben, a Szczesny – Danilo, Chiellini (Demiral, 83.), Bonucci – Cuadrado (Bentancur, 78.), Rabiot, McKennie, Frabotta (De Sciglio, 67.) – Kulusevski (Douglas Costa, 82.), Ramsey – C. Ronaldo csapattal, tehát finoman szólva sem a régi utakat járva. Egy hét múlva bekerült a kezdőbe Ronaldo mellé Morata (a 21 éves Gianluca Frabotta szorult kispadra), majd a Napoli ellen a Szczesny – Danilo, Bonucci, Chiellini – Bentancur, Arthur – Kulusevski, Ramsey, Cuadrado – Dybala, C. Ronaldo csapat kezdett volna, az FC Barcelona elleni vereségben pedig részes volt kezdőként Merih Demiral, Dybala és Chiesa is, immáron a mai nemzetközi szabványnak tekinthető 4–2–3–1-ben. Hogy aztán a Spezia ellen a klasszikus 4–4–2 formálódjon ki a Juve taktikai palettáján, amelyre csúnya pacát ejtett korábban két 1–1-es döntetlen, Crotone (3–4–2–1) és a Hellas Verona (3–5–2) ellen.

Érdekes, hogy Sarri a bajnoki címet a nyáron a Sampdoria ellen biztosította be, a Szczesny – Danilo, De Ligt, Bonucci, Alex Sandro – Rabiot, Pjanic, Matuidi – Cuadrado, Dybala, C. Ronaldo kezdővel…

Mint láthatjuk, sem kapkodásra, sem örömtüzek gyújtására nincs ok, de az is világos, hogy Pirlo nem fél változtatni. Egyik segítője régi cimborája, egykori játékostársa, Roberto Baronio lett, a jobbkeze a Juventus egykori szürke eminenciása, Igor Tudor, neki kedvence vezetőedzőként a 3–5–2-es hadrend volt, amelybe a Juve előbb vagy utóbb szinte minden mérkőzésen „átcsúszott”. Alighanem ez lesz a végső megoldás, és ezért is kezdett a szélsőhátvéd Danilo a védelem közepén.

Apropó: mester!Pirlo úgy lett az U23-asok vezetőedzője, hogy nem volt meg az UEFA Pro-papírja, a vizsgán nem sokkal a Samp elleni debütálás előtt, szeptember közepén ment át, jeles eredménnyel, nála több pontot (eggyel többet, egészen pontosan) a csoportjából csak Thiago Motta szerzett.

Érdekes a Ferencváros szempontjából, hogy a külföldi szakértők szerint a Dinamo Kijev budapesti döntetlenjéből minden bizonnyal azt szűrték le az olaszok, hogy a csoportból gyakorlatilag tovább is jutottak, hiszen ők Kijevben megverték a Dinamót – Pirlo pedig a fiataloknak nagyobb szerepet adhat, ha úgy gondolja, nem kell az összes sztárját bevetnie. Ne feledjük, Pirlo alaposan felkészült az U23-asok vezetésére, Alex Sandro, Matthijs de Ligt és Giorgio Chiellini sérülése és Demiral eltiltása miatt egyébként is rákényszerülhet fiatalok szerepeltetésére – a 35 millióért vett, 20 esztendős Kulusevski mellett a legutóbbi bajnokin a kispadon ült a vele egyidős karmester, Manolo Portanova, a Barca ellen pedig a tartalékok közé nevezte Frabotta mellett az Alessandro Pio Ricciót és Koni De Wintert, akik az U19-esek között játszanak.

Ugyanakkor azt se feledjük, Andrea Agnelli elnök azért nevezte ki őt a kispadra, nem kis kockázatot vállalva, hogy ugyan forradalmat nem vár el a „hipszter szakállú” edzőtől, de munkaköri előírás, hogy eredményesen és látványosan, sokgólos győzelmeket aratva jusson el a Juve minden kiírásban az aranyéremig.

És Pirlo legyen a Real Madrid Zidane-ja…

 

Chiellini szerint Pirlónak meg kell küzdenie azzal, hogy nem olyan „marslakókat” edz, mint ő maga volt egykoron, de jó hír, hogy amíg Sarri alatt Ronaldo folyamatosan frusztrált volt a Juve új stílusa miatt, és egy idő után folyamatosan forgatta a szemeit Sarri eligazításai alatt, Pirlónál ezt esze ágában sincs megtenni.

Nem kellett ehhez UEFA Pro, sem gigászi bér, mert mint egykoron Zidane-nak, kultstátusza miatt járt neki az elismerés.

Johan Cruyff és Louis van Gaal mellett Pirlónak két edzőkedvence Pep Guardiola (talán ezért is lett Danilo Pirlo Kyle Walkere, a Samp ellen speciel a legtöbb, azaz százegy passzal és a legtöbb, százhuszonegy labdaérintéssel) és Gian Piero Gasperini, akik nem a feltétel nélküli támadás hívei. „Katonai értelemben a siker a frontvonalak mögött kezdődik, egyszerűbben fogalmazva: az a csapat nyer, amelyik kevesebb gólt kap” – mondta maga Pirlo az életrajzi könyvében (amelyben azt is írta, hogy egy eurócentet sem tenne arra, hogy valaha edző lesz, de Paolo Maldini szerint Pirlo fejben mindig is edző volt, csak még nem tudott róla).

Pirlo Juventusáról a Nemzeti Sport Online-on már bővebb taktikai elemzéssel jelentkeztünk,mi a magunk részéről csak annyit tennénk hozzá, hogy a legérdekesebb kérdés eldőlni látszik, azaz Pirlo Pirlója meglepő módon nem más lett, mit a sokak által már leírt Aaron Ramsey. Pirlo távlati célja a totális futball reneszánsza, az ajaxos és az 1990-es évekbeli milanos taktika újraformálása.

Ramsey helyezkedései Pirlónál (Forrás: The Athletic)
Ramsey helyezkedései Pirlónál (Forrás: The Athletic)

 

Bonucci szerint azért jobb Pirlo alatt játszani, mint Sarri idején, mert nagyobb szabadságot ad a védőknek, a középpályán pedig eleve a labdabirtoklásra épít.

A védelem tengelyén aligha változtat, Bonucci és Chiellini a visszavonulás után bármelyik ország védelmi minisztériumában állást kaphatna, Ronaldo szobra kikezdhetetlen (elnézést kérünk Dybala feltétlen híveitől), azt pedig a közös múlt miatt biztosan nem teheti meg Pirlo, hogy nagy cimborájának, a 42 éves Buffonnak ne adjon játéklehetőséget (akár a Ferencváros ellen!), pláne, hogy a kapus jövőre alighanem tényleg visszavonul. Itt jegyeznénk meg, hogy Pirlo és Buffon is az 1982-es világbajnok olasz csapat bűvöletében nőtt fel, amely kapujában Dino „Papa” Zoff 40 évesen védte ki az ellenfelek szemét Spanyolországban.

Fontos Pirlo számára a közös múlt, utolsó juvés mérkőzésén a pályán volt Buffon, Bonucci – és Morata is…

Nagy kérdés, lehet-e valaki komolyabb előképzettség nélkül klasszis edző, de nézzük csak meg Pirlo kedvenceit: Cruyff visszavonulása után egy évvel már az Ajaxot vezette (az ő nagy riválisa, Franz Beckenbauer életrajza sem volt agyontömve edzői papírokkal, amikor 1983-as visszavonulása után 1984-ben szövetségi kapitány lett, ám az 1986-os vb-ezüst és az 1990-es vb-arany után ez igen keveseket érdekelt már), Van Gaal abszolúte zöldfülűként került az Ajax élére, mint Beenhakker korábbi segítője (Van Gaal egykori jobbkeze, Mourinho hasonló módon debütált egyből a Benfica élén).

Zoff első klubja edzőként annak idején a Juventus volt, Guardiola egy idényt töltött az FC Barcelona tartalékjai élén „éles” bevetése előtt, Zidane-nak nem sokkal több jutott a Real B-nél, Gasperini egyetlen élvonalbeli idény után lett az Internazionale kispadjának ura (ő hamar meg is bukott). Nem mondhatjuk tehát, hogy Pirlo korai kinevezése magába kódoltan hordozza a korai bukást, ráadásul ha meneszti őt az idény végén elnöke, mondjuk a BL-aranyérem elmaradása miatt, akkor senki sem mossa le Agnelliről a méregdrága kapkodás bélyegét.

De nem is a mostani lesz Pirlo legkeményebb idénye, hanem a következő, amikorra öt kiöregedő alapemberét kell pótolnia…

PIRLO KLUBJAI ÉS MESTEREI/FONTOSABB TANULSÁGOK
1995–1998, Brescia: Mircea Lucescu (a tanulás és a művelődés fontossága, a fiatalokba vetett hit), Edoardo Reja (az ötvédős rendszer és a 4–4–2), Giuseppe Materazzi (3–5–2)

1998–2001, Inter: Luigi Simoni (sok klasszis még nem csapat), Lucescu (jobb kölcsönben, mint kispadon), Marcello Lippi (3–4–1–2; a világsztárokkal sajátos hangot kell megütni, személyre szabottan, különben sokfelé húzzák a lovak a szekeret)

1999–2000, Reggina: Franco Colomba (a bizalom szárnyakat ad)

2000–2001, Brescia: Carlo Mazzone (egyetlen szupersztár – Roberto Baggio – szárnyakat ad egy szürke csapatnak, és éles szemmel megfelelő posztot lehet találni a játékosoknak, Pirlóból Mazzone faragott visszavont irányítót)

2001–2011, AC Milan: Fatih Terim (a totális futball elmélete, Rinus Michels iskolája), Carlo Ancelotti (karácsonyfa-felállás, 4–3–1–2, 4–1–2–1–2, a túl sok védekezés nem vezet jóra), Leonardo (volt világbajnok játékos nem feltétlenül jó edző), Massimiliano Allegri (támadó szellemű, de azért olaszos 4–3–3)

2011–2015, Juventus: Antonio Conte (a három védekező középpályásból álló középpályás mag), Massimo Carrera (a nagy lehetőség nem mindenki kiváltsága)

2015–2017, New York City FC: Jason Kreis (csak idős csillagokra építkezve garantált a kudarc), Patrick Vieira (4–1–4–1)

BAJNOKOK LIGÁJA 2020–2021
G-CSOPORT, 3. FORDULÓ
November 4., szerda
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán) (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
21.00:FERENCVÁROS–Juventus (olasz) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

TOVÁBBI MENETREND
4. FORDULÓ
November 24., kedd
21.00:
Juventus (olasz)–FERENCVÁROS
21.00:Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol)

5. FORDULÓ
December 2., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00:FERENCVÁROS–FC Barcelona (spanyol)

6. FORDULÓ
December 8., kedd
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00:Dinamo Kijev (ukrán)–FERENCVÁROS

EDDIGI EREDMÉNYEK
1. FORDULÓ
Október 20., kedd

Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) 0–2
FC Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS 5–1

2. FORDULÓ
Október 28., szerda

Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol) 0–2
FERENCVÁROS–Dinamo Kijev (ukrán) 2–2

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona22

7–1+66
2. Juventus21
12–2 03
3. Dinamo Kijev2112–4–21
4. FERENCVÁROS2
113–7–41
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik