Női BL: a PSG kiejtésével két év után újra döntős a Barca

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.02. 14:19
null
Lieke Martens (jobbról a második) két gólja BL-döntőt ért a Barcának (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona az idegenben elért 1–1-es döntetlen után hazai pályán 2–1-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a női labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, így két év után ismét finálét játszhat – ezúttal nem a budapesti Groupama Arénában, hanem Göteborgban, és nem a Lyonnal, hanem a Bayern Münchent kiejtő Chelsea-vel.

A mintegy ezer néző előtt lejátszott barcelonai visszavágón a hazaiak a holland válogatottal 2017-ben Európa-bajnok Lieke Martens duplájával 2–0-ra vezettek, ám a címvédő Lyont kiejtő párizsiak hamar szépítettek, így egy gólra kerültek a továbbjutástól, a 2–2-es döntetlen ugyanis az idegenben szerzett több gól miatt már nekik kedvezett volna.

Igen ám, de a katalán hölgyek 2019 áprilisa óta nem kaptak egynél több gólt hazai tétmeccsen. Most sem, a második félidőben megőrizték előnyüket – sőt, kétszer a kapufát is eltalálták –, így 2019 után ismét bejutottak a Bajnokok Ligája döntőjébe, amelyet Göteborgban a Chelsea-vel vívnak majd. Az szinte bizonyos, hogy több esélyük lesz majd a győzelemre, mint két évvel ezelőtt Budapesten a Lyon ellen volt (1–4).

BARCELONA–PSG 2–1

Pernille Harder, a Chelsea dán támadója ünnepli gólját (Fotó: AFP)
Pernille Harder, a Chelsea dán támadója ünnepli gólját (Fotó: AFP)

Az angol Szuperligában listavezető londoni együttes az elődöntő első felvonásán 2–1-es vereséget szenvedett a Bayern Münchentől Németországban, a hazai visszavágón azonban – miután sokáig hosszabbításra állt a meccs – a duplázó Fran Kirby vezérletével 4–1-es győzelmet aratott. A Chelsea női csapata fennállása során először jutott be a Bajnokok Ligája fináléjába (ugyanez igaz lett volna a Bayernre is), s továbbra is él az esélye annak, hogy először legyen döntős egy klub férfi és női csapata is a legrangosabb európai kupasorozatban. (A férfiak 1–1-ről várják a Real Madrid elleni szerdai hazai visszavágót.)

A fináléra május 16-án, vasárnap kerül sor. A döntő kapcsán Lluís Cortés, a Barcelona vezetőedzője a PSG elleni visszavágó reggelén úgy fogalmazott: „Két éve erre a meccsre készülünk.”

ÍGY ÜNNEPELTEK SZURKOLÓIKKAL A BARCELONAI HÖLGYEK


NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

FC Barcelona (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) 2–1 (Martens 8., 31., ill. Katoto 34.)
Továbbjutott: a Barcelona, 3–2-es összesítéssel
Chelsea (angol)–Bayern München (német) 4–1
(Kirby 11., 90+5., Dzsi Szo Jun 43., Harder 84., ill. Zadrazil 29.)
Továbbjutott: a Chelsea, 5–3-as összesítéssel

DÖNTŐ
Május 16. (Göteborg)
Chelsea (angol)–FC Barcelona (spanyol)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik