Messi a BL legeredményesebb argentinja

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
Vágólapra másolva!
2010.09.16. 19:25
null
 Alig múlt 23, és máris minden idők legjobbjai között emlegetik a 27 BL-gólnál járó 10-est (Fotó: Action Images)
Alig múlt huszonhárom, de már lábai előtt hever a világ. Máris minden idők legjobbjai között emlegetik, hazájában egyenesen a nagy idolhoz, Diego Maradonához hasonlítják. Nem érdemtelenül: a nyári vb-szendergése után ismét éber állapotba kerülő argentin úgy futballozik, mint a dél-afrikai torna előtti hónapokban – bombaformában –, s az új idényben is elkezdte termelni a gólokat. Karrierje 26. duplájának köszönhetően Lionel Messi kedd óta immár egyedül vezeti a Bajnokok Ligája argentin gólszerzőinek az örökrangsorát.

Messi áprilisban, az Arsenal (4–1) elleni emlékezetes negyeddöntő-visszavágón (a katalánok mind a négy gólját ő szerezte!) befogta a 25 gólos Hernán Crespót a BL argentin góllövőinek örökrangsorában, s akkor joggal hihettük, hogy hamarosan le is előzi az egykori válogatott csatárt.

ÖRÜLÖK, HOGY LEO DÖNTÖTTE MEG A REKORDOMAT – RIVALDO
„Nagyon örülök, hogy Leo volt az, aki végül megjavította a rekordomat – mondta Rivaldo Messi bravúrja kapcsán. – Ha volt a világon olyan játékos, aki képes lehetett erre, akkor az Messi, mert minden kétséget kizáróan ő a legjobb futballista a világon. Annak ellenére megérdemli az újbóli Aranylabdát, hogy nem sikerült nyernie a dél-afrikai világbajnokságon."
„Leo olyan minőséget képvisel, hogy már most ott van minden idők legjobbjai között, Pelé és Maradona magasságában. Az egyetlen különbség az, hogy velük ellentétben Messi még mindig nem nyert világbajnokságot, de még fiatal, így lesz alkalma bepótolni."
„Mindent elmond az alázatáról, hogy góljai után Istennek mond köszönetet. Leo óriási példakép a gyerekek számára."

Ám a „kisnagy" argentin csapatával együtt megtorpant a lehetőség kapujában: gólképtelennek bizonyult az Interrel szemben, a Barca pedig elbukta az elődöntőt – ugrott a finálé is. A két- („plusz egy") meccses BL-gólcsend azonban hamar megszakadt az új idényben, miután Messi már a csoportkör nyitó fordulójában (kétszer is) betalált, immár egyedül élre törve az említett lajstromban.

Huszonhét gólt számlál momentán 45 BL-mérkőzésen. Kell-e mondani: klubja vonatkozó örökrangsorát is ő vezeti tavasz óta – ha nem számítjuk bele a selejtezőket. Ha viszont beleszámítjuk, akkor éppen most előzte meg a kitűnő Rivaldót (lásd keretes írásunkat).

Említetteken kívül is van még azonban rekord, amit beállíthat vagy akár megdönthet Messi. Példának okáért, ha a szezon végén is ő lesz a sorozat gólkirálya, befogja a nyugatnémet Gerd Müllert (1972–73, 1973–74, 1974–75) és a francia Jean-Pierre Papint (1989–90, 1990–91, 1991–92), akik – még a BEK-érában – egyhuzamban háromszor nyerték el a legrangosabb kupasorozat gólkirályi címét.

A BARCELONA BL-ÖRÖKGÓLLÖVŐLISTÁJA (1992-TŐL)*
Név Nemzetiség Összes idény Gól Ebből a kieséses szakaszban
Messi argentin 7 27 12
Rivaldo brazil 5 22 2
Kluivert holland 4 20 1
Luis Enrique spanyol 6 19 2
Eto’o kameruni 5 16 7
Ronaldinho brazil 4 14 4
Saviola argentin 3 11 2
Henry francia 3 8 5
Sztoicskov bolgár 2 8 2
Figo portugál 3 7 2
*A selejtezők nélkül.    
A BL TÖRTÉNETÉNEK LEGJOBB ARGENTIN GÓLLÖVŐI*
Név Gól (meccs) Korszak Klub
Messi 27 (45) 2004– Barcelona
Crespo 25 (65) 1997–2008 Parma, Lazio, Inter, Chelsea, Milan
Julio Cruz 18 (43) 1997–2008 Feyenoord, Internazionale
Lisandro López 16 (39) 2005– Porto, Lyon
Saviola 15 (36) 2001– Barcelona, Monaco, Real Madrid, Benfica
Claudio López 11 (30) 1999–2004 Valencia, Lazio
Lucho González 11 (36) 2005– Porto, Marseille
Batistuta   7 (27) 1999–2003 Fiorentina, Roma
Kily González   7 (42) 1999–2006 Valencia, Internazionale
Verón   7 (60) 1999–2006 Lazio, Man. United, Chelsea, Inter
Solari   7 (61) 2000–2008 Real Madrid, Internazionale
*A selejtezők nélkül.  
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik