Lippi: „Az olaszok két döntőt is játszanak a BL-ben"

Vágólapra másolva!
2010.02.16. 14:29
null
Lippi hat csapatnak ad sanszot a végső győzelemre a BL-ben (Fotó: Action Images)
Kedd este elkezdődik a Bajnokok Ligája 2009–2010-es kiírásának kieséses szakasza, méghozzá nem gyengébb párosításokkal, mint például a Milan–Manchester United, vagy az Internazionale–Chelsea. A mérkőzések természetesen az olasz szövetségi kapitányt, Marcello Lippit sem hagyják hidegen; véleménye szerint a forduló meccsei a végső győztes kilétéről is dönthetnek.

„A Bajnokok Ligájában kedden az olaszok két döntőt is játszanak. Véleményem szerint hat csapatnak van reális esélye a sorozat megnyerésére: a Barcelonának, a Real Madridnak, az Internek, a Milannak, a Chelsea-nek és a Bayern Münchennek" – kezdte hétfői interjúját Marcello Lippi.

Ha a kapitánynak igaza van, a fordulót követően már csak négy csapat lesz, amelynek sansza marad a végső sikerre, hiszen a Milan–Manchester United és az Inter–Chelsea párharcot követően a legnagyobb esélyesek közül kettő is búcsúzik.

„Reméljük – mondta Lippi –, hogy mindegyik olasz klub talpon marad! Sok múlik majd a szerencsén és a pillanatnyi formán. A Milan–Manchester és az Inter–Chelsea is két hasonló erejű csapat küzdelme lesz."   

A harmadik olasz együttes, a Fiorentina a szövetségi kapitány elemzése szerint valószínűleg búcsúzik a sorozattól, ám mégis bízik Cesare Prandelli alakulatában.

„Remélem, hogy a firenzeieknek ismét sikerül egy olyan nagycsapat skalpját megszerezni, mint a Liverpool volt a csoportkörben. Azt hiszem, most az a legfontosabb, hogy az összes Fiorentina-szurkoló egy emberként álljon a klub, az edző és a játékosok mellé" – értékelt a kapitány.

Az itáliai klubok közül először a Milan lép pályára, kedd este fogadja a Manchester Unitedet, szerdán a Fiorentina vendégeskedik majd Münchenben, míg a sok érdekességet tartogató Inter–Chelsea párosítás első találkozóját február 24-én, szerdán rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik