Képek: ő Alphonso Davies párja – ő is BL-győztes lehet idén

Vágólapra másolva!
2020.08.21. 12:44
Alphonso Daviesről, a Bajnokok Ligája-döntős Bayern München labdarúgócsapatának 19 éves, már most világklasszis balhátvédjéről sokat beszéltünk az elmúlt hetekben, hónapokban. Barátnőjéről, a vele egyidős Jordyn Huitemáról annál kevesebbet, pedig idén augusztusban ő is BL-t nyerhet – hívja fel rá a figyelmet a Give Me Sport.

Jordyn Huitema fél évvel párja után került Európába, tavaly májusban igazolt Vancouverből a Paris Saint-Germain női csapatához. Első idényében a francia bajnokságban 11 mérkőzésen egy gólt szerzett, a Bajnokok Ligájában pedig négy meccsen négyszer talált be, s ez utóbbi sorozatban még akár a végső győzelem is összejöhet neki – akárcsak a férfiak mezőnyében kedvesének, akivel több mint három éve alkot egy párt.

A PSG a női Bajnokok Ligája spanyolországi nyolcas döntőjének negyeddöntőjében szombaton az Arsenallal csap össze, majd továbbjutás esetén a Lyon–Bayern München párharc győztesével küzdhet meg a fináléba kerülésért. Az erőviszonyokat tekintve nem Huitemáék a végső győzelem legnagyobb esélyesei, de nagy szó lenne, ha egy héten belül az ifjú szerelmespár mindkét tagja az európai futball csúcsára érne klubjával.

Érdekesség, hogy Davies és a Bayern München a férfiak döntőjében épp Huitema egyesületével, a PSG-vel küzd meg a trófeáért.

mood

Finale de la Coupe de France demain #icicestparis

I'm stuck in quarantine with my whole family for 14 days...yayy

3 yrs w/ my person I love you

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik