Ifi BL: Szoboszlai az első hat percben két gólpasszt adott

Vágólapra másolva!
2017.10.17. 20:49
Szoboszlai Dominik csapata, a Salzburg hazai pályán 4–0-ra megverte a francia Girondins Bordeaux-t az UEFA Ifjúsági Ligában a bajnoki ág első fordulójában rendezett párharc visszavágóján, így kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel jutott tovább.

A 16 esztendős magyar középpályás az első hat percben két gólpasszt adott szögletből, sarokrúgásai után Luca és Matteo Meisl voltak eredményesek. Az osztrákok a folytatásban sem vettek vissza a tempóból, és már az első félidőben kialakították a négygólos különbséget.

Szoboszlai végigjátszotta a mérkőzést, amelyen a hajrában még egy távoli kísérlettel vétette észre magát, ám lövése után a labda a háló tetején landolt. A Salzburg a következő fordulóban valószínűleg a cseh Sparta Prahával találkozik, amely 4–0-s előnyről várhatja a luxemburgi Dudelange elleni szerdai visszavágót.

A másik ágon, amelyen a felnőtt BL-hez hasonlóan csoportokban zajlanak a küzdelmek, a Borussia Dortmund idegenben 2–0-ra legyőzte Sallai Roland klubja, az APOEL fiataljait. A mérkőzés érdekessége, hogy a németek második gólját szerző Jadon Sancho az elmúlt kilenc napban az angol utánpótlás-válogatott tagjaként Indiában tartózkodott, ahol az U17-es világbajnokság csoportmérkőzései során három találatot jegyzett. A német klub azonban – a korábban megbeszélteknek megfelelően – az egyenes kieséses szakasz előtt visszarendelte őt a vb-ről, így az angolok kedden már nélküle harcolták ki a legjobb nyolc közé jutást a japánok ellen.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA
BAJNOKI ÁG, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
MAGYAR VONATKOZÁSÚ MÉRKŐZÉS
Salzburg–Bordeaux 4–0
Továbbjutott: a Salzburg kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel

CSOPORTKÖRÖS ÁG, 3. FORDULÓ
E-CSOPORT
Szpartak Moszkva–Sevilla 1–1
Maribor–Liverpool 1–4

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool 3 2 1 9–3 +6 6
2. Sevilla 3 1 1 1 2–5 –3 4
3. Szpartak Moszkva 3 1 1 1 3–3 0 4
4. Maribor 3 1 2 2–5 –3 3

F-CSOPORT
Manchester City–Napoli 3–1
Feyenoord–Sahtar Doneck 4–0

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 3 3 8–2 +6 9
2. Feyenoord 3 1 1 1 6–4 +2 4
3. Napoli 3 1 1 1 5–6 –1 4
4. Sahtar Doneck 3 3 2–9 –7 0

G-CSOPORT
Monaco–Besiktas 3–0
RB Leipzig–FC Porto 0–2

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Monaco 3 3 10–3 +7 9
2. Porto 3 2 1 9–4 +5 6
3. RB Leipzig 3 1 2 2–7 –5 1
4. Besiktas 3 1 2 2–9 –7 1

H-CSOPORT
APOEL–Borussia Dortmund 0–2
Real Madrid–Tottenham Hotspur 1–1

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 3 2 1 7–7 0 6
2. Real Madrid 3 1 1 1 14–6 +8 4
3. Tottenham 3 1 1 1 5–2 +3 4
4. APOEL 3 1 2 1–12 –11 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik