Ifi BL: Juve, Inter, Ajax? Bármelyik jöhet, várjuk őket! – üzenik az MTK-sok

Vágólapra másolva!
2022.11.02. 19:59
Történelmet írt az MTK, hiszen korábban még sosem jutott főtáblára magyar csapat az ifjúsági Bajnokok Ligájában. Az Asdod elleni meccs lefújásának pillanatát katarzisként élték meg a játékosok, bár Balogh Béla vezetőedző az öröm közepette sem felejtette el megemlíteni, hogy igencsak megnehezítették a saját dolgukat a visszavágón. Rajta kívül Csenterics Adrián és Horváth Artúr is megosztotta gondolatait az NSO Tv-vel.

„A lefújás pillanata? Libabőr futkosott az egész testemen át. Nehéz szavakba önteni, hatalmas öröm, olyan érzés, amit a csapatból senki sem fog elfelejteni. Ezt nem lehet tovább ragozni” – próbálta átadni Csenterics Ádám, az MTK U19-es csapatának kapusa az érzést, hogy milyen történelmet írni.

Horváth Artúr katarzist érzett, amikor lefújták a mérkőzést, s 2–1-es összesítéssel első magyar csapatként feljutottak az ifi BL főtáblájára. Ahol olyan csapatokat kaphatnak, mint a Juventus, az Inter vagy az Ajax.

„Bármelyik jöhet, ezen csapatok között már igen kicsi a különbség, mindegyik nagyon jó erőkből áll. Várjuk őket!” – mondta a csapatkapitány.

Balogh Béla vezetőedző szerint sem hangzik rosszul a felhozatal, kíváncsian várja, hogy mit kezdenek azzal a csapattal, amellyel összehozza őket a sorsolás.

Videónkban ezen kívül természetesen részletesen is beszélnek az Asdod elleni visszavágóról, amelyet az ellenfél 1–0-ra megnyert, valamint abba is beavatták az NSO Tv-t, hogy milyen volt a hangulat az öltözőben a történelmi siker után.

IFI BL, BAJNOKI ÁG, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
MTK BUDAPEST–ASDOD (izraeli) 0–1 (0–1)

Budapest,Hidegkuti Nándor Stadion,400néző.Vezette:Manuhosz (görög)
MTK:Csenterics – Varga D., Matvijiv, Vidnyánszky, Merényi – Szőke G., Lépő – Horváth A. – Molnár Á., Barkóczi (Vasvári, 83.), Kovács Mátyás
Gólszerző:Juszupov (42.)

Továbbjutott:azMTK,2–1-gyel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik