Ifi BL: háromgólos előnyt szerzett az MTK a Jelgava ellen

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.09.14. 18:27
null
Az MTK háromgólos előnyt szerzett (Fotó: Árvai Károly)
Háromgólosnál is nagyobb különbséggel nyerhetett volna az MTK Budapest a lett Jelgava ellen az ifjúsági Bajnokok Ligája első fordulójában, mindenesetre így is nyugodtan készülhet a lettországi visszavágóra.

 

Megnyugtatónak tetsző előnyt szerzett az MTK Budapest U19-es csapata az UEFA Youth League-ben, vagyis az ifjúsági Bajnokok Ligájában. A lebonyolításról annyit érdemes tudni, hogy a felnőttek BL-csoportjában szereplők utánpótláskorú együttesei játszanak egymással, ám az abban nem szereplő európai bajnokcsapatok kieséses rendszerben játszhatnak, s juthatnak el a legjobbak közé.

Az MTK Budapest is az utóbbi útvonalon indulhatott el, és a lett Jelgava ellen a látottak alapján kiütéses győzelmet arathatott volna. És nemcsak arról van szó, hogy a 21. percben Barkóczi Benedek tizenegyesét Raivio Sturins kivédte, hanem arról is, hogy a látottak alapján jelentős különbség volt a két csapat tudása között. A vendégek labdakihozatallal próbálkoztak, a kék-fehér játékosok letámadták őket, szinte minden esetben labdaszerzés volt az eredménye, ennek következtében rengeteg helyzetet kidolgoztak a magyar csapat tagjai, de a befejezések nem sikerültek. Talán furcsa ezt leírni háromgólos győzelem után, de ahogy mondani szokták: ebben több volt…

Nem sokkal az első félidő vége előtt Kovács Mátyás látványos góllal szerezte meg a vezetést, majd a második félidőben Barkóczi Benedek passzából Merényi Ádám lépett ki a labdával, és megduplázta az MTK előnyét. A mérkőzés hajrájában úgy tűnt, Molnár Ádin kedvenc száma a 88-as lehet, hiszen ebben a mezben és ebben a percben állította be a végeredményt. Az MTK tehát nyugodtan utazhat október elején a lettországi visszavágóra, hatalmas meglepetés lenne, ha a Jelgava ebből a helyzetből kiharcolja a továbbjutást.

Ha a magyar együttes fiataljai jobban összpontosítanak az ellenfél kapuja előtt, messzire juthatnak ebben a sorozatban. 3–0

UEFA IFJÚSÁGI BAJNOKOK LIGÁJA
BAJNOKI ÁG, 1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
MTK BUDAPEST–FK JELGAVA (lett) 3–0
(1–0)
Hidegkuti Nándor Stadion, 500 néző. Vezette: Danijar Szahi (kazah)
MTK BUDAPEST: Csenterics – Varga D., Matvijev, Vidnyánszky, Kwadwo – Horváth A., Szőke – Merényi (Necula, 89.), Barkóczi (Szöllősi, 77.), Kovács M. – Vasvári (Molnár Á., 61.)
Gólszerző: Kovács M. (45.), Merényi (57.), Molnár Á. (88.)

A visszavágót október 5-én rendezik meg Jelgavában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik