Három és fél év után búcsúzott Európától a Sevilla; BL-rekord a nyolcaddöntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.15. 11:02
null
Fájdalmas búcsú: három és fél év után köszönt el Európától a Sevilla (Fotó: AFP)
Kedden folytatódott a labdarúgó Bajnokok Ligája 2016–2017-es kiírásának egyenes kieséses szakasza: a nyolcaddöntő visszavágóján a Leicester City 2–0-re legyőzte a Sevillát, így továbbjutott a negyeddöntőbe, míg a Juventus a második meccset is megnyerve (1–0) a Porto ellen biztosította a helyét a legjobb nyolc között. Statisztikai érdekességeknek ezúttal sem voltunk híján, a Sevilla például tizennégy egymást követő sikeres kieséses párharcot (és három megnyert döntőt) követően búcsúzott európai kupaporondtól, míg a másik mérkőzésen Iker Casillas 175. európai kupamérkőzésén szerepelt, megdöntve Paolo Maldini korábbi rekordját. Eközben a BL-nyolcaddöntők gólrekordja is megdőlt, és még hol van a vége...

LEICESTER–SEVILLA

Idegenben szerzett góljának köszönhetően kedvező helyzetből várta a Sevilla elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóját a Leicester. Nem mondhatni, hogy az angol csapat odaszögezte volna a kapujához az andalúziaiakat, ennek ellenére még az első félidőben megszerezte a vezetést Wes Morgan révén. Ezzel a védő lett az első jamaicai gólszerző a Bajnokok Ligája történetében – Jamaica a 94. ország, amelyik gólszerzőt ad az első számú európai kupasorozatban. Morgan egyébként 641. tétmérkőzésén a 26. gólját szerezte – a most zajló szezonban háromnál jár, ezzel beállította saját rekordját.

A Sevilla erejéből csak ijesztgetésre futotta – Sergio Escudero lövése csattant a lécen –, a hazaiak azonban újabb gólt szereztek, Marc Albrighton lőtt 14 méterről a bal alsóba. Az angol középpályásnak eddig egy találata volt az idényben, azt szintén a BL-ben szerezte (az FC Bruges ellen).

A spanyolok legnagyobb esélye a mérkőzés hajrájában jött el, amikor Kasper Schmeichel szabálytalansága után büntetőt ítélt a játékvezető. Steven N'Zonzi végezte el a tizenegyest, utólag kiderült, rosszul tette – a dán védett, amivel ő lett az első olyan kapus, aki egy BL-párharc során az első és a második mérkőzésen is büntetőt hárított. A kongói-franica kettős állampolgárságú N'Zonzit egyénként nem biztos, hogy jó ötlet volt a labda mögé állítani, ugyanis még sohasem szerzett gólt tizenegyesből profi pályafutása során.

Pár perccel korábban Samir Nasrit kiállították, így a Sevilla az utolsó esélyét hagyta elúszni. A Craig Shakespeare-rel harmadik mérkőzését is megnyerő Leicester City lett a nyolcadik angol klub (Arsenal, Chelsea, Liverpool, Manchester United, Manchester City, Tottenham, Leeds) amelyik bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe; egyetlen más országnak sem volt ilyen sok különböző csapata a legjobb nyolc között. Minden európai kupasorozatot beleszámítva a Leicester a 25. angol negyeddöntős, ezt ráadásul első próbálkozásra érték el Jamie Vardyék – miközben például az Arsenalnak egymást követően nyolcadszorra sem sikerült a BL-ben.

A „rókák” bravúrja már csak azért is megsüvegelendő, mivel a Sevilla ezt megelőzően 14 (!) egymást követő sikeres kieséses párharcot (és 3 megnyert döntőt) tudott lea 2012–2013-as szezon óta először fordul elő az a spanyol együttessel, hogy nem nyer nemzetközi trófeát.

És ami még megjegyzendő: angol csapat legutóbb úgy nyert Bajnokok Ligáját, hogy kirúgták a menedzsert, és megbízott edző ült a kispadon (Roberto Di Matteo André Villas-Boas menesztése után). Kíváncsian várjuk, hol áll meg a Leicester menetelése...

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
LEICESTER CITY (angol)–SEVILLA (spanyol) 2–0 (1–0)
Leicester
, King Power Stadion. Vezette: Orsato (olasz)
Leicester: K. Schmeichel – Simpson, Morgan, Huth, Fuchs – Mahrez (Amartey, 90.), Drinkwater, Ndidi, Albrighton – Okazaki (Szlimani, 64.), Vardy. Menedzser: Craig Shakespeare
Sevilla: Rico – Mercado (Mariano Ferreira, a szünetben), Pareja, Rami – Sarabia (Jovetics, a szünetben), Iborra, N'Zonzi, Escudero – Vitolo, Nasri – Ben Yedder (Correa, 68.). Vezetőedző: Jorge Sampaoli
Gólszerző: Morgan (27.), Albrighton (54.)
Kiállítva: Nasri (74.)
Továbbjutott: a Leicester City, 3–2-es összesítéssel

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL

Buffon a meccs végén vigasztalta a rekorder Casillast (Fotó: AFP)
Buffon a meccs végén vigasztalta a rekorder Casillast (Fotó: AFP)

JUVENTUS–PORTO

A másik keddi mérkőzésen a Juventus kétgólos előnnyel készült a Porto elleni második meccsre. Az első félidő hajrájában emberelőnybe kerültek az olaszok, Maxi Pereira kézzel blokkolta Gonzalo Higuaín lövését, Paulo Dybala ráadásul gólra váltotta a megítélt büntetőt, gyakorlatilag reménytelen helyzetbe hozva Iker Casillasékat.

Az európai kupákban legtöbbet szerepelt futballisták

1. Iker Casillas (spanyol, Real Madrid/Porto) 175 mérkõzés
2. Paolo Maldini (olasz, AC Milan) 174
3. Xavi Hernández (spanyol, Barcelona) 173
4. Clarence Seedorf (holland, Ajax/Real Madrid/Internazionale/Milan) 163
5. Raúl González (spanyol, Real Madrid/Schalke) 161
6. Javier Zanetti (argentin, Internazionale) 160
7. Ryan Giggs (walesi, Manchester United) 159
8. Pepe Reina (spanyol, Barcelona/Villarreal/Liverpool/Napoli/Bayern München) 155
9. Jamie Carragher (angol, Liverpool) 150
10. Gianluigi Buffon (olasz, Parma/Juventus) 146

Ha már Casillas. A spanyol kapus 175. meccsén lépett pályára az európai kupaporondon, ezzel megelőzte az éllovas Paolo Maldinit, az AC Milan legendás védőjét (174). A rangsor harmadik helyén a Barcelona korábbi kiválósága, Xavi áll 173 találkozóval. Casillas 164-szer játszott a BL-ben, ami szintén rekord – összehasonlításképpen: a Porto kezdőcsapatának játékosai a keddi összecsapást megelőzően összesen 159-szer szerepeltek a legrangosabb európai kupasorozatban.

A túloldalon Gianluigi Buffont sem nevezhetjük pályakezdőnek, ő 103. BL-fellépésén esett át, ezzel beérte Oliver Kahnt és Luís Figót.

A második félidőben nem változott az eredmény, a Juventus egymás utáni 14. hazai találkozóján győzedelmeskedett, és az 50.-en maradt veretlen, a nemzetközi porondon pedig legutóbbi 22 hazai nemzetközi mérkőzéséből tizenhármat megnyert, kilencszer döntetlent ért el.

Ami pedig a két mérkőzés egyéb érdekességeit illeti: Morgan és Dybala gólja az első félidőben BL-rekordot hozott, a nyolcaddöntőkben ugyanis korábban még sohasem esett 57 találat. Albrigtonnak köszönhetően immár 58-nál járunk, és még hátra van két mérkőzés, az Atlético Madrid–Leverkusen, valamint a gólzuhatagot ígérő Monaco–Manchester City...

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

JUVENTUS (olasz)–PORTO (portugál) 1–0 (1–0)
Torino, Juventus Stadion. Vezette: Hategan (román)
JUVENTUS: Buffon – Dani Alves, Benatia (Barzagli, 60.), Bonucci, Alex Sandro – Khedira, Marchisio – Cuadrado (Pjaca, a szünetben), Dybala (T. Rincón, 79.), Mandzukic – Higuaín. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
PORTO: Casillas – Maxi Pereira, Felipe, Marcano, Layún – D. Pereira – André André (Boly, a szünetben), Ó. Torres (Otávio, 70.), Brahimi (Diogo Jota, 67.) – Soares, André Silva. Vezetőedző: Nuno Espírito Santo
Gólszerző: Dybala (42. – 11-esből)
Kiállítva:
Maxi Pereira (40.)
Továbbjutott: a Juventus, kettős győzelemmel, 3–0-s összesítéssel

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik