Győzelem vagy iksz és három gól – ez kell a Fradinak Kijevben

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.03. 13:05
null
A statisztikák a budapestihez hasonló, szoros meccset, nagy küzdelmet ígérnek jövő heti, Dinamo Kijev–Ferencváros találkozó előtt (Fotó: Török Attila)
Azok után, hogy befejeződött a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulója, érdemes előre tekinteni. A szerdán a Barcelonától 3–0-s vereséget szenvedett Ferencváros jövő héten a Dinamo Kijev otthonában lép pályára, a meccs tétje a csoport 3. helye, és az, hogy melyik együttes folytathatja a szereplését tavasszal az Európa-ligában. Megvizsgáltuk a két csapat eddigi statisztikáit.

 

A Bajnokok Ligája G-csoportja kapcsán, a szerdai mérkőzések után (FTC–Barcelona 0–3 és Juventus–Dinamo Kijev 3–0) elmondhatjuk, a papírforma szerint alakultak az erőviszonyok. A Barcelona és a Juventus kiemelkedett, meglepetést talán csak az jelentett, hogy a Barca simán győzött Torinóban, 2–0-ra, így ha Ronald Koeman csapata az utolsó fordulóban nem szenved vereséget a Juve ellen vagy csak egy góllal kap ki, akkor a csoport 1. helyén jut tovább. Ahogy az várható volt, a Dinamo Kijev és a Ferencváros a két „nagy” ellen nem szerzett pontot – bár a Fradi állt közelebb ehhez, hiszen Torinóban a Juve csak a 92. percben szerezte meg a győztes gólt.

Ez pedig azt jelenti, hogy a 3. hely sorsa és ezzel a tavaszi Európa-liga-szereplés jövő kedden, Kijevben dől el. A Ferencváros továbbjut, ha nyer a Dinamo vendégeként, vagy legalább hatgólos döntetlent játszik. Egyenlő pontszámnál ugyanis először az egymás elleni eredmény, majd az egymás elleni, idegenben szerzett több gól számít. A Ferencváros és a Dinamo Budapesten 2–2-re végzett. Ha Kijevben is 2–2 születne, az a hazaiaknak kedvezne, ugyanis az ukránoknak eggyel jobb az összesített gólkülönbségük (-10).

Amúgy, egymás mellé rakva a két csapat eddigi eredményeit, nagyon hasonló a kép. Szerdán például a Ferencváros és a Dinamo is 3–0-s vereséget szenvedett. Az FTC a Juventusszal szemben összesen négy, a Kijev öt, viszont a Barcával szemben Dibusz Dénesék hét, az ukránok öt góllal maradtak alul a két mérkőzésen. Ez eredményezte, hogy a Fradi ugyan kettővel több gólt szerzett (csak szerdán a Barcelona elleni hazai találkozón nem talált be az FTC) eddig a Dinamónál (összesen ötöt), eggyel mégis rosszabb a gólkülönbsége.

A kijeviek egyébként a Fradin kívül csak a Barcelonának lőttek gólt, egyébként pedig a három találatukból egy büntetőből született, ahogy a Fradi is egyszer 11-esből volt eredményes, Barcelonában, Ihor Haratin révén. A Dinamo mindhárom gólját ballábas lövésből szerezte, a Fradi gólszerzői – Haratin, Tokamc Nguen, Myrto Uzuni és a duplázó Franck Boli – mindig jobbal találtak be.

Az uefa.com-on részletesen megvizsgálva a két csapat összesített statisztikáit, a legtöbb mutatóban, ha kicsivel is, a Dinamo volt a jobb. Többet támadott, több jó beadása, sikeres csele és pontos passza volt az ukrán gárdának, amelynek játékosai meccsenként több mint két kilométerrel többet is futottak Somáliáéknál.

Ám a számok itt is megmutatják, hogy a Ferencváros eredményes támadójátékának a kulcsa a hatékonyság. A Dinamo ugyanis az öt mérkőzésen héttel több támadást vezetett, mint a Ferencváros (a tizenhatoson belülre eljutó támadásainak a száma 12-vel volt több), hattal több volt a kaput eltaláló lövéseinek a száma, viszont mégis kettővel kevesebb gólt szerzett.

Ugyanakkor a Ferencváros majdnem hússzal több labdát szerzett és percben kifejezve, minimálisan a labdát is többet birtokolta. Ebben a két mutatóban a Fradi az ukránok elleni budapesti mérkőzésen is jobbnak bizonyult (51 százalékban birtokolta a labdát és hattal több labdát szerzett). Mindezek fényében a Dinamo ellen, a Barcelona és a Juventus elleni találkozókhoz képest sokkal szorosabb mérkőzés várható, még idegenben is.

Mircea Lucescu csapata hazai pályán például még gólt sem szerzett a csoportkörben a Juve és a Barca ellen (miközben kapott hatot), igaz, a selejtezőkben a belga Gent ellen 3–0-ra, a holland AZ ellen 2–0-ra győzött hazai pályán. Viszont a Ferencváros, mióta Szerhij Rebrov irányítja a csapatot, nemzetközi meccsen, idegenben, egy kivétellel (a litván Suduva elleni, tavalyi, 0–0-s El-selejtezőn) mindig szerzett gólt, ahogy Barcelonában és Torinóban is. Ráadásul mióta a Dinamo Kijev egykori legendás játékosa irányítja a Ferencvárost, a zöld-fehérek az idei BL-csoportkörig vendégként egyszer sem kaptak ki, kilenc mérkőzésből háromszor győztek, hatszor játszottak döntetlent

A FERENCVÁROS ÉS A DINAMO KIJEV STATISZTIKÁI A BL CSOPORTKÖRÉBEN
Ferencváros
Dinamo Kijev
5 Szerzett gólok 3
16 Kapott gólok 13
51 Lövés 40
13 (25%) + 1 kapufa Kaput eltaláló lövés 19 (47.5%)
157 (31.4) Támadások száma (meccsenként) 164 (32.8)
23 A 16-oson belülre jutott akciók 35
50/6 jó (12%) Beadások 60/18 (30%)
18 Szögletek 20
11 Sikeres cselek 16
2508/2156 (85%) Passzok/pontos 2487/2168 (87%)
171 Labdabirtoklások száma/meccs 168
29 Labdabirtoklás/meccs percben 28
44 Labdabirtoklás % 45
560.6 km (112.12) Futásmennyiség (meccsenként) 571.8 km (114.36)
19 (3.8) Kapusok védései (meccsenként) 24 (4.8)
226 (45) Labdaszerzés (meccsenként) 207 (41)
48 (9.6) Tisztázások (/meccs) 84 (17)
58 Elszenvedett szabálytalanságok 52
58 Elkövetett szabálytalankodások 48
12 és 0 Sárga és piros lap 7 és 1

Forrás: uefa.com

BAJNOKOK, LIGÁJA, A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 5 5 16–2 +14 15
2. Juventus 5 4 1 11–4 +7 12
3. Dinamo Kijev 5 1 4 3–13 –10 1
4. FERENCVÁROS 5 1 4 5–16 –11 1

A G-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ
Október 20., kedd
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) 0–2 (Morata 46., 84.)
FC Barcelona (spanyol)–Ferencváros 5–1 (Messi 27. – 11-esből, Fati 42., Coutinho 52., Pedri 82., O. Dembélé 89., ill. Haratin 70. – 11-esből)

2. FORDULÓ
Október 28., szerda
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol) 0–2 (O. Dembélé 14., Messi 90+1. – 11-esből)
Ferencváros–Dinamo Kijev (ukrán) 2–2 (Nguen 59., F. Boli 90., ill. Cihankov 28. – 11-esből, De Pena 41.)

3. FORDULÓ
November 4., szerda
FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–1 (Messi 5. – 11-esből, Piqué 65., ill. Cihankov 75.)
Ferencváros–Juventus (olasz) 1–4 (F. Boli 90., ill. Morata 7., 61., Dybala 73., Dvali 81. – öngól)

4. FORDULÓ
November 24., kedd
Juventus (olasz)–Ferencváros 2–1 (C. Ronaldo 35., Morata 90+2., ill. Uzuni 17.)
Dinamo Kijev (ukrán)–Barcelona (spanyol) 0–4 (Dest 52., Braithwaite 57., 70.– a másodikat 11-esből, Griezmann 90+2.)

5. FORDULÓ
December 2., szerda
FERENCVÁROS–Barcelona (spanyol) 0–3 (Griezmann 14., Braithwaite 20., O. Dembélé 28. – 11-esből)
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán) 3–0 (Chiesa 21., Cristiano Ronaldo 57., Morata 66.)

6. FORDULÓ
December 8., kedd
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–Ferencváros

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik