Futsal: csoportgyőztesként térnek haza a szombathelyiek Albániából

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2021.08.26. 08:17
null
A szombathelyi együttes bejutott a futsal bajnokok Ligájába, ráadásul nem is akármilyen teljesítménnyel, mindhárom selejtezőmérkőzését megnyerte a minitornán (Fotó: Haladás VSE)
A szombathelyiek mindhárom mérkőzésüket megnyerték az előselejtezőben, és a főtábláról is csoportgyőztesként juthatnak tovább a legjobb tizenhat közé.


Történelmi sikert ért el
a Bajnokok Ligája előselejtezős csoportkörében a Haladás VSE, amely fennállása során először indult a nemzetközi sorozatban, s rögvest a főtáblára jutott, vagyis ott van a legjobb 32 gárda közt. A zöld-fehérek június elején a három győzelemig tartó bajnoki döntőben 3–1-re legyőzték a Berettyóújfalut, ennek köszönhetően készülhettek a BL-sorozatra. A sorsolásnál eldőlt, hogy augusztus 21. és 24. között az albán KF Tirana, a luxemburgi Differdange és a norvég Utleira Idrettslag ellen lépnek pályára Albániában.

„Sok információnk nem volt az ellenfelekről, még akkor sem, amikor elkezdtük a tornát  – mondta Juan Ramón Calvo Rodríguez, a Haladás VSE 38 esztendős vezetőedzője a klub televíziós stábjának a minitornát követően. – Utóbb bebizonyosodott, hogy erős csapatok ellen játszottunk, mégis az első helyen végeztünk, és megérdemelten.”

A korábbi spanyol válogatott futsalos 2010-ben Európa-bajnoki címet szerzett, majd 2012-től visszavonulásáig az ETO és a Piliscsaba légiósa volt. Edzőként 2019 nyarán vette át a Haladás VSE szakmai munkájának irányítását, és 2020 tavaszán a koronavírus-járvány kitöréséig második helyen állt csapatával. Az előző idényben az alapszakaszt már az első helyen fejezték be a zöld-fehérek, s bár a felsőházi rájátszásban a rivális Berettyóújfalu kétszer is legyőzte s meg is előzte őket a tabellán, a bajnoki döntőt megnyerték.

Visszatérve az albániai minitornára, a Haladás a norvég Utleira Idrettslag elleni 5–1-es győzelemmel mutatkozott be a nemzetközi színtéren, a márciusban szerződtetett Henrique Diniz két gólt szerzett, rajta kívül Sipos Gergő, Gerencsér Antal és Dróth Zoltán is betalált. A második mérkőzésen a keretében tíz portugál légióst foglalkoztató luxemburgi Differdange következett, ezúttal Dróth Zoltán duplázott, Vas Ádám és Dávid Richárd is gólt szerzett, a magyar bajnok 4–3-ra nyert. A riválisok egymás elleni körbeverésének következtében a harmadik mérkőzésen a Haladásnak a döntetlen is elegendő lett volna a továbbjutáshoz, de Henrique Diniz, a 19 esztendős Nagy Kevin és Dróth Zoltán góljával 3–2-re nyert a házigazda KF Tirana ellen, így veretlenül jutott tovább.

„Három kiélezett mérkőzést játszottunk, és mindháromból győztesen kerültünk ki  – vette át a szót a 32 éves Dróth Zoltán, hatszoros magyar és egyszeres kazah bajnok, a szombathelyiek csapatkapitánya.  – Hatalmas siker, hogy csoportelsőként jutottunk Európa legjobb harminckét csapata közé.”

Az előselejtezős csoportkörben pályára lépő harminckét klub közül a nyolc csoportgyőztes és a legjobb második csatlakozott a kiemelt huszonhárom csapathoz.

„Jelentős erőfelmérő volt a három mérkőzés, sok játékosnak klubszinten ez volt az első nemzetközi szereplése  – mondta Alasztics Marcell kapus. – Három különböző stílusú csapat ellen játszottunk, de a kapuból nézve nem volt annyi munkám, mint mondjuk a Berettyóújfalu ellen a bajnoki döntőben. Azért sajnálom, hogy egyik mérkőzést sem úsztuk meg kapott gól nélkül, de a továbbjutásnak érthetően nagyon örülünk.”

Az Európai Labdarúgó-szövetség augusztus 30-án, hétfőn tartja a főtábla sorsolását, a harminckettes mezőnyt két ágra osztja, az A-jelűben az európai ranglista első tizenkét, illetve a 16–19. helyezettje kerül, s a négy négyes csoportból egyaránt az első három-három helyezett jut az elitkörbe. A Haladás a B-jelű ágra kerül az elsőselejtezőből továbbjutó további nyolc klub, illetve az európai ranglista 13–15. és 20–23. helyezettjével együtt, innen viszont kizárólag a négy csoportgyőztes folytathatja az elitkörben. A főtábla minitornáit október 26. és 31. között rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik