FTC: Kubatov igazat ad az UEFA-nak a büntetés miatt

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.08.06. 11:32
null
Kubatov Gábor: Azt hittem, már a legvérmesebb szurkolóink is megtanulták, hogyan kell viselkedniük (Fotó: Török Attila)
Amint arról már korábban beszámoltunk, az Európai Labdarúgó-szövetség megbüntette a Ferencvárost a Slovan Bratislava elleni BL-selejtezős párharc mérkőzésein tapasztaltak miatt. A magyar bajnoki címvédő elnöke az Origónak adott nyilatkozatában kijelentette, egyetért az UEFA büntetésével, emellett elítélte csapata nem megfelelően viselkedő szurkolóit.

 

Az Európai Labdarúgó-szövetség 79 000 eurós (mintegy 31 millió forintos) pénzbüntetéssel és részleges szektorbezárással sújtotta a Ferencvárost.

„Több mint tíz éve, amióta elnöknek választottak küzdünk a kirekesztés minden formája ellen a Fradiban. Folyamatosan kampányolunk, nemcsak a szavak, hanem a tettek szintjén is harcolunk. Egyszerre vagyok mélységesen csalódott és rendkívül dühös most. Maximálisan igazat adok az UEFA-nak, nem is vitatom a döntés jogosságát. Ha szektort kell bezárnunk, mert kirekesztő rigmusokat hallani a lelátón, akkor így fogunk tenni. Azt hittem, már a legvérmesebb szurkolóink is megtanulták, hogyan kell viselkedniük egy Fradi-meccsen. De még mindig vannak, akik megfeledkeznek arról, hogy mi a Fradiban egyek vagyunk. Szégyellhetik magukat, akik kirekesztő rigmusokat kiabáltak."

A Ferencváros–Qarabag BL-visszavágón a Groupama Aréna B1-es szektora lesz lezárva. Azok, akik ide váltottak jegyet, de nem rendelkeznek érvényes szezonbérlettel, nem tudnak részt venni a találkozón. Jegyüket az FTC ezután következő hazai nemzetközi meccsére, a BL vagy az EL rájátszására foglalják át.

A büntetés

Az uefa.com-on megjelent döntés indoklása szerint a Ferencvárosnak

• 15 000 eurót kell fizetnie szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt, ugyanezért a következő hazai rendezésű európai kupamérkőzésen (ezek szerint a Qarabag ellenin – a szerk.) a lelátó egy részét (legalább ezer széket a B-lelátón) le kell zárnia. A következő európai kupameccsen UEFA-logós “#NoToRacism” táblát kell elhelyeznie.

• 50 000 eurót kell fizetnie drukkereinek tűzijátékozása, tárgyak játéktérre dobálása, anyagi károkozás, valamint támadó hangnemű, provokatív megnyilvánulásai miatt

• 14 000 eurót kell fizetnie bizonyos nyilvános közlekedőfolyosók lezárása miatt.

Szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt az FTC nem árusíthat jegyeket a csapat egy jövőbeli idegenbeli európai kupamérkőzésére, de ezt az intézkedést két év próbaidőre felfüggesztették.

Az FTC-nek harminc napon belül fel kell vennie a kapcsolatot a Slovannal a pozsonyi stadionban a szurkolói által történt károk rendezése ügyében (a határozat példaként 20 tönkretett székre hivatkozik).

K. Zs.

 

BL-SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ

Augusztus 9., kedd
20.00:FERENCVÁROSI TC–Qarabag (azeri)
Az első mérkőzésen
Qarabag (azeri)–FERENCVÁROSI TC 1–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik