FTC: Erősebben tértem vissza – Uzuni a koronavírus után

Vágólapra másolva!
2020.11.11. 14:28
null
Myrto Uzunit nem lehet elnyomni, nagy erőssége a Ferencvárosnak (Fotó: Török Attila)
Myrto Uzuni, a Ferencváros sokat megélt albán támadója nem tagadja, telefonjának kijelzőjéről Cristiano Ronaldo köszönt vissza, a nehézségek pedig csak erősebbé teszik.

– Vasárnap megszerezte első gólját a magyar élvonalban. Várta már ezt a pillanatot?
– Nagyon – vágta rá Myrto Uzuni, a Ferencváros albán támadója, aki a nyáron érkezett a zöld-fehérekhez, és máris erőssége csapatának, a vasárnapi, Mezőkövesd ellen 3–0-ra megnyert bajnokin a második gólt szerezte. – Nem azt mondom, hogy görcsös voltam, amiért nem találtam be, hiszen azelőtt csak három meccset játszottam a magyar élvonalban. Mégis úgy voltam vele, jobb, ha minél hamarabb megszületik az első gólom.

– Nem mellékesen két gólpasszt is adott, amelyből a második különösen emlékezetes volt. Ahelyett hogy kapura lőtt volna, Franck Boli elé tálalt, neki az üres kapuba kellett gurítania a labdát. Megköszönte társa a gesztust?
– Még ott, a pályán. Sőt később, este szöveges üzenetet is írt a telefonomra. Abban még egyszer a háláját fejezte ki, hogy nem voltam önző az adott helyzetben.

– A lefújást követően Szerhij Rebrov vezetőedző is kiemelte: egykori csatárként jó látnia, hogy futballistái tisztelik egymást.
– Igaza van! Egy csapat vagyunk, nem az a fontos, ki szerzi a gólt. Lett volna lehetőségem kapura lőni, talán a hálóba is került volna a labda – de így volt biztos. A második megoldást választottam, és nem bántam meg. Kettő-nullás előnybe kerültünk, majd a harmadik góllal lezártuk a mérkőzést.

MYRTO UZUNI
Kora:  25 éves

Nemzetisége:  albán
Posztja:  támadó
Magassága/testsúlya:  178 centiméter/72 kilogramm
NB I-es mérkőzéseinek száma:  4
Kezdőként:  3
Csereként:  1
NB I-es góljainak száma:  1

– Túl van a koronavírus-fertőzésen. Borzasztó volt?
– Még erősebben tértem vissza a pályára. Fejben is összeszedettebbé tett. Az első egy-két napon hőemelkedésem volt, ám az is elmúlt, semmi egyéb tünetem nem volt. Rossz volt, hogy otthon kellett ülnöm, hogy nem járhattam edzésekre sem. De tudtam, túl kell lennem valahogyan ezen az időszakon.

– A kívülállónak úgy tűnt, hosszú kihagyása után minden cselt, minden labdaérintést élvezett. Ennyire hiányzott a játék?
– Nem érzem jól magam a bőrömben, ha nem futballozhatok. Kiéheztem a játékra, vártam, hogy újra helyzetbe kerüljek, s újra kicselezzek egy rám rontó védőt. A vasárnapi mérkőzés minden pillanatát élveztem. A csapattársaim már tudják, a hozzáállásom miatt sohasem adom fel! A nehézségeken mindig túllépek, és a padlóról erősebben állok fel. Ilyen vagyok.

– Korábban mesélte, hogy annak idején, amikor a családjával Görögországba költöztek, tizennégy évesen napi több órát kellett dolgoznia, hogy megéljenek valahogyan. Gyakran eszébe jut, honnan indult és hova jutott el?
– Nincs olyan nap, hogy ne jutna az eszembe. Az albániai Beratban születtem, tízéves voltam, amikor a családunk Görögországba költözött. A jobb élet reményében mentünk oda, de hamar rá kellett jönnünk, ott sem sokkal könnyebbek a hétköznapok. Órákat kellett dolgoznom, hogy megéljünk. Az albán családok összetartók, nem volt kérdés, hogy én is kiveszem a részem a munkából. Tizennégy évesen már napi több órát dolgoztam, össze sem tudnám számolni, hányféle munkát végeztem. Összeteszem a két kezem, hogy végül elhívtak egy edzésre, és kiderült, egészen jól futballozom.

– Gondolta volna, hogy egyszer a Juventus ellen futballozhat?
– Eszembe sem jutott. Gyermekként persze sok mindenről álmodozik az ember, elképzeli magát a világ legjobb csapatainak mezében, de nekem igazi álmom valósult meg azzal, hogy pályára léphettem a Juventus ellen. Amióta az eszemet tudom, Cristiano Ronaldo a kedvencem. Hihetetlen érzés volt, hogy ott állt velem szemben a gyepen. Korábban csak a televízióban láttam játszani, most viszont ugyan­azon a pályán futballozott, mint én.

– Csak azt ne mondja, hogy tinédzserként Ronaldo-poszterek díszítették a szobája falát…
– Azt azért nem, de a telefonom háttérképén Cristiano Ronaldo volt látható.

– A bajnokságban szünet van, ön viszont nem pihen, az albán válogatottal a Kazahsztán és Fehéroroszország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre készül. Mi a cél?
– Ha mindkét mérkőzésünket megnyerjük, a csoport élén végzünk. Mi adhat ennél nagyobb ösztönző erőt? Egyben van a válogatottunk, én is egyre inkább alapembernek számítok. Örömmel jöttem most is haza. A hétfői napom utazással telt, ezúttal azonban nem egyedül ültem repülőre, hiszen édesanyám, édesapám és a fiútestvérem is meglátogatott. Mikor szerezzem meg első NB I-es gólomat, ha nem akkor, amikor életükben először járnak Magyarországon a meccsemen?! Ennek így kellett történnie.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik