FTC: Bizonyítottuk, hogy jobb csapat vagyunk a Vallettánál – Dvali

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2019.07.27. 09:45
null
Lasa Dvali gyerekként még elöl játszott, rugdosta a gólokat és gólpasszokat adott, ugyanakkor most védőként is remekül helytáll az ellenfelek kapuja előtt (Fotó: Tumbász Hédi)
Először mindenki neki adta a Valletta FC ellen 3–1-re megnyert BL-selejtező első gólját, kiderült azonban, hogy öngól volt, ám a grúz védő egyáltalán nem csalódott, a lényeg ugyanis a győzelem.

 

– A Valletta FC elleni első gólt előbb önnek adták, majd átírták öngólnak. Mi az igazság?
– Hozzáértem a labdához, de tény, hogy a máltai kapus a fejesem után még hozzáért, és róla vágódott a kapuba – ismerte el lapunknak adott interjújában Lasa Dvali, a Ferencváros grúz védője két nappal a 3–1-es zöld-fehér győzelemmel záruló Bajnokok Ligája-selejtező után.

– Csalódott?
– Egyáltalán nem. Persze nincs olyan futballista a földön, aki ne lenne boldog, ha a neve szerepel a gólszerzők között – főleg ha Bajnokok Ligájáról van szó –, de abban a pillanatban úgy ünnepeltem, mintha én szereztem volna a gólt. A lényeg az volt, hogy megszereztük a vezetést. Utólag pedig nem foglalkozom ezzel, az öltözőben így is mindenki vállon veregetett.

– A gólt érő mozdulatát feleségének ajánlotta, aki a mérkőzés napján ünnepelte a születésnapját. Nagy volt az öröm?
– Azért mást is kapott tőlem, nem csak a szerdai győzelmet… Virágot egyébként is gyakran veszek neki, a hétköznapokban is meglepem vele.

– Több mint százkilencven centiméteres magasságával a magyar mezőny egyik legmagasabb futballistája. Mindig is védő volt?
– Sokan nem nézik ki belőlem, pedig gyerekkoromban igazi „tízes” voltam. Irányítóposzton játszottam, rugdostam a gólokat, adtam a gólpasszokat. Kifejezetten tehetségesnek számítottam a korosztályomban, aztán tizenhárom-tizennégy éves koromban hirtelen úgy megnőttem, hogy az edzőnk azonnal hátravezényelt a védelem közepébe. Ennek immár tíz éve. Azóta hátvéd vagyok, a gólszerzés helyett egészen más a feladatom.

– Önt sem kell félteni, de a máltai futballisták rúgtak, csíptek, haraptak, olykor a sportszerűség határát súrolták belépőikkel. Nehéz volt ezt elviselni a pályán?
– Engem nem zavart. Kemények voltak, de így legalább sok sárga lapot kaptak, a végén pedig egyiküket ki is állították. A visszavágón ez a mi malmunkra hajtja a vizet. Ezen a szinten minden apróságnak jelentősége van. Úgy voltam vele, rúgjanak, üssenek, kapják a sárga lapokat – persze csak addig, amíg nem okoznak valakinek sérülést.

– Védőként mennyire bántja, hogy a Valletta öt perccel a lefújás előtt szépített?
– A lefújás után ezért nem tudtam maradéktalanul örülni. Jó eredmény a három-egy, az első összecsapáson is bizonyítottuk, hogy a Ferencváros a jobb csapat, védőként mégis bánt, hogy nem úsztuk meg kapott gól nélkül. Jó lett volna nullára lehozni a találkozót, de jött egy hosszú szöktetés, egy beadás, és középen jól érkeztek rá. A labdarúgásban ez előfordul, előbb-utóbb mindenki hibázik. Nincs más dolgunk, mint a visszavágóig kijavítani a hibákat.

– Nehéz máltai összecsapásra számít, vagy úgy van vele, úgyis jobb a Fradi, odakint is győznek?
– Észnél kell lennünk! Ezen a szinten senkit sem lehet félvállról venni. Az önmagában kevés, hogy a Ferencváros jobb csapat, ezt bizonyítanunk is kell. Egy biztos, önbizalommal telve utazunk a visszavágóra, odakint is győzni szeretnénk. Fontos, hogy a máltai találkozón is mi irányítsuk a játékot.

– Ha túljutnak a Vallettán, már biztosan playoffmeccset játszanak a csoportkörbe jutásért valamelyik európai kupában. Eljátszott már a gondolattal?
– Természetesen eszembe jutott, milyen lenne ha… De az a típus vagyok, aki inkább szeret két lábbal a földön járni, távoli célok helyett kisebb, közelebbi feladatokat kitűzni maga elé. Most a Vallettán szeretnék túljutni, utána jöhet a Dinamo Zagreb.

– Kemény ellenfél lehet?
– Nem titok, a Dinamo rendkívül erős csapat. A játékerejét össze sem lehet hasonlítani a Vallettáéval. A zágrábiaknak nagy rutinjuk van a nemzetközi színtéren is, de ez a Ludogorecről is elmondható volt, mégis mi jutottunk tovább. Szóval, miért ne sikerülhetne újra?!

– A mérkőzések után rendszeresen keresztet vetve hagyja el a pályát. Ennyire fontos a vallás az életében?
– Igen, nagyon. Mindennap imádkozom a szeretteimért. A meccsek után lefelé menet – amikor keresztet vetek –, rendre megköszönöm Istennek, hogy vigyázott rám, megúsztam sérülés nélkül, és ha aznap győztünk, azt is. A hit sok erőt ad.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

1. MÉRKŐZÉS – JÚLIUS 24., SZERDA
FERENCVÁROS (magyar)–Valletta FC (máltai) 3–1 (Bonello 19. – öngól, Lanzafame 36., 59. – az elsőt 11-esből, ill. Yuri 85.)
Budapest,
Groupama Aréna, 18 603 néző. Vezette:Petrescu (román)

VISSZAVÁGÓ – JÚLIUS 30., KEDD
20.00:
Valletta FC (máltai)–Ferencváros
Ta'Qali, Centenary Stadion

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik