Chelsea, Inter, Sahtar, Tottenham - a csodában bízva

2011.04.08. 19:38
null
A két egykori csapattárs, Cristiano Ronaldo és Wayne Rooney legközelebb a BL-döntőben találkozhat egymással (Fotó: Action Images)
Négyből négy. Sokak véleménye szerint ennyi negyeddöntő dőlt már el az első mérkőzésen a Bajnokok Ligája 2010–2011-es kiírásában. A futball azonban pont azért szép, mert egészen a visszavágók lefújásáig nem lehet semmit sem biztosan kijelenteni – talán még akkor sem, ha „minden idők legjobbja” ellen kellene fordítani egy csapatnak. „A labda gömbölyű” és egyéb közhelyek mellett a hátárnyba került Chelsea, Inter, Sahtar, Tottenham négyes is bizakodhat a csodában. Olyan csodában, ami már korábban megtörtént a labdarúgás történetében – még ha nem is túl gyakran. Összeállításunkban olyan történelmi mérkőzéseket elevenítettünk föl, amelyen az első meccsen összeszedett komoly hátránya után mégis kiharcolta a továbbjutást egy csapat.

CHELSEA (angol)–MANCHESTER UNITED (angol) 0–1

Wayne Rooney gólja a Stamford Bridge-en azt jelenti, hogy a Chelsea-nek a visszavágón mindenképpen győznie kell az Old Traffordon a továbbjutás érdekében. Az is igaz azonban, hogy a londoni csapat bármekkora különbségű sikere (az 1–0-s győzelem kivételével, ami után tizenegyes-párbaj következne...) már biztos továbbjutást érne.

A hazai 1–0-s vereség után általában búcsúzik a további küzdelmektől a csapat a legrangosabb európai kupában, ám volt példa az ellenkezőjére is. Nem is kell sokáig visszalapozni a históriás könyvekben: a nyolcaddöntőben például az Inter a hazai 1–0-s veresége után a Münchenben aratott 3–2-es győzelmének köszönhetően kiharcolta a továbbjutást.

Az egyik legemlékezetesebb fordítás a Bajnokok Ligájában az 1995–1996-os szezonra datálható, akkor a Louis van Gaal irányította Ajax az elődöntő első mérkőzésén Amszterdamban kikapott 1–0-ra a Panathinaikosztól, a visszavágót Jari Litmanen kettő és Nordin Wooter találatával azonban 3–0-ra megnyerte a holland csapat, amely végül a döntőben „csak" 11-esekkel kapott ki az olasz Juventustól.

PANATHINAIKOSZ–AJAX 0–3
EMLÉKEZTETŐ – BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
CHELSEA (angol)–MANCHESTER UNITED (angol) 0–1 (0–1)
London, Stamford Bridge. V: Undiano Mallenco (spanyol)
CHELSEA: Cech – Bosingwa (Mikel, 79.), Terry, Ivanovics, A. Cole – Ramires, Lampard, Essien, Zsirkov (Malouda, 70.) – Torres, Drogba (Anelka, 70.). Menedzser: Carlo Ancelotti
MAN. UNITED: Van der Sar – Rafael (Nani, 51.), Vidics, Ferdinand, Evra – Carrick – Pak Dzsi Szung, Giggs, Valencia – Hernández (Berbatov, 78.), Rooney. Menedzser: Alex Ferguson
G: Rooney (24.)
Sárga lap: Zsirkov (36.) Ramires (60.), Essien (66.), Torres (93.), ill. Vidics (74.), Van der Sar (80.)

INTER (olasz)–SCHALKE (német) 2–5

Az egygólos hazai vereség után átlagban 10 százalékban harcolja ki egy csapat idegenben a továbbjutást. A Chelsea számára tehát több korábbi párharc is erőt adhat a továbblépéshez. Az Internek azonban már leginkább a csodában kell bíznia...

Ki ne tudná, a Schalke gyakorlatilag tönkreverte a címvédőt Milánóban. Az 5–2-es vendéggyőzelem után azonban a „Deportivo-csoda" megismétlődésében bízhat az olasz csapat.

A la coruna-i együttes ugyanis pont az Inter városi riválisától, a Milantól kapott ki a 2003–2004-es BL-szezon negyeddöntőjének első meccsén. A visszavágón azonban 4–0-ra nyert, és továbbjutott Javier Irureta együttese.

DEPORTIVO–AC MILAN 4–0

A spanyol szakember még a visszavágó előtt megígérte, hogy ha továbbjut csapata, elzarándokol Santiago de Compostelába. Az akkor 56 éves szakember be is tartotta ígéretét, gyalog megtette a több mint 76 kilométeres távot – igaz csak a szezon végeztével, nyáron...

Az Európa-liga előző kiírásában a Dinamo Bucureşti úgy jutott a főtáblára, hogy a selejtező playoffkörében hazai pályán 3–0-ra kikapott a Slovan Liberectől. Csehországban azonban a román csapat nyert 3–0-ra, majd a tizenegyes-párbajban 9–8-ra diadalmaskodott.

EMLÉKEZTETŐ – BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
INTERNAZIONALE (olasz)–SCHALKE 04 (német) 2–5 (2–2)
Milánó, Giuseppe Meazza Stadion, 80 000 néző. Vezette: Atkinson (angol)
INTER: Júlio César – Maicon, Ranocchia, Chivu, J. Zanetti – Thiago Motta (Nagatomo, 76.), Sztankovics (Hardzsa, 24.; Córdoba, 63.), Cambiasso – Sneijder – D. Milito, Eto’o. Vezetőedző: Leonardo
SCHALKE: Neuer – Ucsida, Matip, Metzelder, Sarpei – Farfán, Papadopulosz, Jurado (Draxler, 83.), Baumjohann (Schmitz, 76.) – Raúl (Karimi, 87.), Edu. Vezetőedző: Ralf Rangnick
Gólszerző: Sztankovics (1.), D. Milito (34.), ill. Matip (17.), Edu (40., 75.), Raúl (53.), Ranocchia (57. – öngól)
Kiállítva: Chivu (62.)

BARCELONA (SPANYOL)–SAHTAR DONECK (UKRÁN) 5–1

Darijo Srna, a Sahtar csapatkapitánya a Barcelona ellen elveszített BL-negyeddöntő után azt mondta, hogy a katalánok a futballtörténelem legjobb csapata (más is nyilatkozott már hasonlót a katalánokról...). A kérdés tehát adott: van-e visszaút a négygólos hátrányból „minden idők legjobb csapata" ellen?

kerdes=Ön szerint mind a négy párharcban az első meccsen előnyt szerző csapat jut tovább?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|fake_gomb_latszik=nem|
neon_cikkertekelo_szavazas
neon_cikkertekelo_szavazas
mceBlockPasteEnd

A Real Madrid számra egyszer már volt, igaz nem a világ legjobbja ellen. A Barca ősi riválisa még az 1985–1986-os UEFA-kupa-sorozat 3. fordulójában Mönchengladbachban kapott ki 5–1-re a Borussiától, a visszavágón azonban 4–0-ra nyert. A Real ezután megállíthatatlanul menetelt a döntőig, amit végül meg is nyert.

EMLÉKEZTETŐ – BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
BARCELONA (spanyol)–SAHTAR DONECK (ukrán) 5–1 (2–0)
Barcelona, Camp Nou, 95 000 néző. V: Thomson (skót)
BARCELONA: Víctor Valdés – Daniel Alves, Busquets, Piqué, Adriano (Maxwell, 77.) – Xavi, Mascherano, Seydou Keita – Messi, Villa (Pedro, 70.), Iniesta (Afellay, 91.). Vezetőedző: Pep Guardiola
SAHTAR: Pjatov – Srna, Iscsenko, Rakickij, Rat – Mhitarjan, Hübschmann (Eduardo, 82.) – Douglas Costa, Jádson (Fernandinho, 70.), Willian (Alex Teixeira, 75.) – L. Adriano. Vezetőedző: Mircea Lucescu
G: Iniesta (2.), Dani Alves (34.), Piqué (53.), Seydou Keita (60.), Xavi (86.), ill. Rakickij (59.)
Sárga lap: Iniesta (58.), ill. Rakickij (65.), Fernandinho (76.)

REAL MADRID (spanyol)–TOTTENHAM (angol) 4–0

És ha már a Real Madridot említettük! José Mourinhóék könnyedén, 4–0-ra legyőzték a BL-újonc Tottenhamet a mostani negyeddöntőben, ami után nem valószínű, hogy van olyan madridi, aki kételkedik a királyi klub továbbjutásában. De!

A Spurs már volt négygólos hátrányban kieséses szakaszban, és mégis továbblépett. A londoni gárda az 1961–1962-es BEK-sorozat selejtezőjében már 4–0-s hátrányban is volt az első meccsen a lengyel Górnik Zabrze otthonában, végül azonban 4–2-re mentette az összecsapást. A visszavágón pedig már hengerelt a Spurs: 8–1-es győzelmének köszönhetően 10–5-ös összesítéssel jutott tovább.

A Real Madrid ellen azonban erre kevés esélye lesz Harry Redknapp csapatának...

EMLÉKEZTETŐ – BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
REAL MADRID (spanyol)–TOTTENHAM (angol) 4–0 (1–0)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 75 000 néző. Vezette: Brych (német)
REAL MADRID: Casillas – Sergio Ramos, Pepe, Carvalho, Marcelo – Khedira (Lassana Diarra, 67.), Xabi Alonso – Di María (Kaká, 77.), Özil, C. Ronaldo – Adebayor (Higuaín, 75.). Vezetőedző: José Mourinho
TOTTENHAM: Gomes – Corluka (Bassong, 80.), Dawson, Gallas, Assou-Ekotto – Jenas, Sandro, Modric, Bale – Van der Vaart (Defoe, a szünetben) – Crouch. Menedzser: Harry Redknapp
Gólszerző: Adebayor (4., 57.), Di María (72.), Cristiano Ronaldo (87.)
Sárga lap: Adebayor (12.), Pepe (36.), ill. Crouch (8.), Van der Vaart (19.), Defoe (74.)
Kiállítva: Crouch (15., a második sárga lap után)
Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek