BL: Wolfsburgban nagyon mérgesek a VAR-döntés miatt

T. B.T. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.30. 16:56
null
Maximilian Arnold és társai hiába reklamáltak a játékvezetőknél (Fotó: AFP)
A Bundesligában szereplő Wolfsburgnál játékos és edző egyaránt élesen kritizálta a videobíró használatát a spanyol Sevilla elleni Bajnokok Ligája-meccs után – írja a Kicker.

 

Öt év után játszott hazai pályán újra Bajnokok Ligája-mérkőzést a VfL Wolfsburg. A „farkasok” Renato Steffen találatával egészen a 87. percig vezettek a Sevilla ellen, akkor azonban Josuha Guilavogui szabálytalankodott a tizenhatoson belül. Hosszas videózás után Georgi Kabakov játékvezető büntetőt ítélt a Sevillának és kiállította a francia védekező középpályást. A tizenegyest Ivan Rakitic gólra váltotta, ezzel 1–1-es döntetlenre mentette a mérkőzést.

A meccset követően a wolfsburgi Maximilian Arnold dühösen nyilatkozott a DAZN-on.

„Nagyon csalódottak vagyunk, hogy csak egy pontot szereztünk. Ilyet nem lehet a Bajnokok Ligájában befújni! – utalt Arnold az erősen vitatható büntetőre. – Ha jól emlékszem, a játékvezetők addig nem is használtak videós segítséget a meccsen. A videobíró csak az álló képet mutatta meg nekik, az alapján sok büntetőt be lehet fújni. Sajnálom, de ez nevetséges!”

Mark van Bommel, a Wolfsburg holland mestere csatlakozott Arnoldhoz: „Tény, hogy Guilavogui megmozdulása lényegesen rosszabbnak tűnt az állóképen, mint amilyen valójában volt. Megérdemeltük volna a győzelmet. Nem vagyok elégedett az egy ponttal. Itt, a stadionban és a televízió előtt mindenki láthatta, hogy ez nem volt büntető. Könnyen túlzásba lehet esni a videobíróval.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik