BL: Valverde számára a PSG a Real Madridot idézi

Vágólapra másolva!
2013.02.12. 10:59
A francia PSG-vel ütközik meg a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a spanyol Valencia, első nekifutásra hazai környezetben, a Mestalla Stadionban. Ernesto Valverde, a valenciaiak edzője úgy nyilatkozott: BL-ellenfelük stílusa a Real Madridot idézi fel benne.

„Szeretnénk továbbjutni a negyeddöntőbe, annak ellenére, hogy az ellenfelünket tartom a párharc favoritjának" – vette le a terhet csapatáról Valverde, de azt azért hozzátette: a meccsen már nem lesz fontos a papírforma, normál esetben száznyolcvan perc áll a rendelkezésükre, hogy a pályán dőljön el a kérdés.

A tréner utalt csapata jó bajnoki formájára – legutóbbi hét meccsükből ötöt megnyertek, közben otthon ikszeltek a Barcelonával, a Realtól pedig ötgólos vereséget szenvedtek –, amely önbizalmat és tartást ad neki, de azt is hozzátette, hogy ezzel nem hozza párhuzamba a BL-fellépéseket, mert azok pont „mindig időben" jönnek. Viszont a Real Madriddal szemben elbukott Spanyol Kupa-negyeddöntővel kapcsolatban már érzett hasonlóságot. A bajnokival ellentétben ott tisztességgel helytálltak, az idegenbeli 2–0-s vereség után 1–1-et játszottak a visszavágón.

„A PSG stílusa közelebb áll a Realéhoz, mint a Barcelonához. A támadósorban klasszisokat vonultat fel, akiknél nem a védekezésen van a hangsúly, hanem az, hogy a támadójáték minél hatékonyabb legyen. A labdabirtoklásuk sem jelzi, hogy mindenáron dominálni akarnak, kimondottan veszélyes ellenfelek."

Valverde nem volt kimondottan szomorú, hogy az őket spanyolországi légiósként eltöltött időszakából jól ismerő Thiago Motta – volt a Barcelona, majd az Atlético Madrid alkalmazottja –, és a komoly nemzetközi tapasztalattal felvértezett Thiago Silva hiányzik majd az ellenféltől, ott lesz viszont Zlatan Ibrahimovic, akit kellő tisztelettel fogadnak.

„Klasszis játékos, akire nemcsak Raminak kell különösen figyelnie, hanem az összes védőnknek – utalt a svéd semlegesítésére az edző. – Ő ugyanis bámulatos dolgokra képes, akinek nemcsak a fizikai ereje parancsol tekintélyt, hanem a játéktudása is."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik