BL: Tuchel szerint ez végre az igazi Aubameyang volt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.08. 23:43
null
Aubameyang triplázott a Benfica elleni visszavágón (Fotó: AFP)
Az idegenbeli egygólos vereség után a Borussia Dortmund odahaza 4–0-ra megverte a Benficát a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést páran a főszereplők közül!

„Ha azt mondanám, hogy ilyen eredményt vártam, akkor az azt jelentené, hogy lebecsültük a Benficát – szögezte le a hazaiak vezetőedzője, Thomas Tuchel. – Nem várhatod el, hogy egy ilyen jó csapat ellen négy gólt lőj, de rendelkezünk az ehhez szükséges önbizalommal, és ezt a második félidőben be is bizonyítottuk. Ma az igazi Pierre-Emerick Aubameyangot láthattuk, nem úgy, mint az első mérkőzésen. A Benfica nagy, büszke klub, és mi respektáltuk ezt a tényt, ám a két találkozón a saját futballunkat játszottuk, és megérdemelten mentünk tovább. Ha már eljutsz a legjobb nyolc közé, akkor tovább akarsz lépni a legjobb négy közé, és mi keményen megdolgozunk ezért. Ma a jó kezdés után hamar elfáradtunk, a másik félidő már topfutballt hozott, Auba tökéletesen játszott.”

„Nem a legjobban kezdtük a visszavágót, korán gólt kaptunk – mérgelődött a Benfica mestere, Rui Vitória. – Aztán már sokkal szebben futballoztunk, egészen addig, amíg nem engedtük őket pár percen belül két gólt szerezni. Mindenki láthatta, hogy addig nagyon jól teljesítettünk, a szünet után is voltak gólszerzési lehetőségeink, de ezeket sem értékesítettük. Aztán már alig-alig tudtuk tartani a lépést a Dortmunddal... De jövőre is itt leszünk a BL-ben, hogy méltóképpen képviselhessük a portugál labdarúgást!”

„Voltak helyzeteink, csak éppen nem értékesítettük azokat. Remek csapattal találkoztunk, amelynek fantasztikus képességű játékosai vannak, de csapatként is erős a Dortmund. Emelt fővel búcsúzunk a sorozattól, most már minden erőnkkel a hazai bajnokságra koncentrálhatunk” – szomorkodott a lefújást követően a portugálok jobbhátvédje, Nélson Semedo, aki nem reagált érdemben arra a kérdésre, hogy a nyáron tényleg a Bayern Münchenben folytatja-e.

„Megfelelően reagáltunk a korai kapott gólra, mi irányítottuk a mérkőzést, nem sok gólhelyzete volt már a Dortmundnak az első félidőben. Aztán kaptunk gyorsan két gólt, ez lerombolta a stratégiánkat, de egy ilyen jó csapat, ilyen jó játékosok ellen játszani már csak ilyen...” – bölcselkedett a Benfica középpályása, Pizzi, aki szerint a cél innentől kezdve egyértelműen a bajnoki aranyérem.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Borussia Dortmund–Benfica 4–0
Dortmund, Signal Iduna Park, 65 849 néző. Vezette: Atkinson (angol)
BORUSSIA DORTMUND: Bürki – Piszczek, Papasztathopulosz (Ginter, 88.), Bartra, Schmelzer – Weigl – Durm, O. Dembélé (Kagava, 81.), G. Castro, Pulisic – Aubameyang (Schürrle, 86.). Vezetőedző: Thomas Tuchel
BENFICA: Ederson – Nélson Semedo, Luisao, Lindelöf, Eliseu – André Almeida, Szamarisz (A. Zsivkovics, 74.) – Pizzi, Cervi (Raúl Jiménez, 81.), Salvio (Jonas, 64.) – Mitroglu. Vezetőedző: Rui Vitória
Gólszerző: Aubameyang (4., 61., 85.), Pulisic (59.)

Továbbjutott:
a Borussia Dortmund, 4–1-es összesítéssel

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik