BL: Többet érdemeltünk volna – Rose a Real elleni vereségről

Vágólapra másolva!
2022.09.15. 08:27
null
Valverde (15) volt a Real Madrid nyerő embere az RB Leipzig ellen (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a Real Madrid hazai pályán Federico Valverde és Marco Asensio góljával 2–0-ra győzött az RB Leipzig ellen a Bajnokok Ligája F-csoportjának 2. fordulójában. A lipcseiek szerint jól teljesítettek és többet érdemeltek volna, míg a Real kapusa, Thibaut Courtois úgy véli, a szünetben történt változtatások miatt sikerült nyerniük.

„Nagyon intenzív mérkőzés volt, amelyen nem tudtuk megjutalmazni magunkat a teljesítményünkért. Úgy gondolom, többet érdemeltünk, mert a meccs nagy részében jól játszottunk. Sok labdát szereztünk és keveset adtunk el, de tisztán látszik, hogy a Real Madrid legyőzéséhez az első perctől az utolsóig a lehető legjobban kell teljesíteni” – értékelt az uefa.com-nak Marco Rose, az RB Leipzig vezetőedzője.

„A Real Madrid úgy futballozott, ahogy elképzeltük. Jól játszottunk, sokat birtokoltuk a labdát, bátrak voltunk, éppen ezért nem jó érzés veszíteni, de sokat kaptunk ettől a mérkőzéstől. Volt egy jó tervünk, de sajnos nem elég jó ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el” – fejtette ki Emil Forsberg, a lipcseiek támadó középpályása.

A Real Madrid vezetőedzője, Carlo Ancelotti a mérkőzés értékelése mellett mindkét gólszerzőjéről, Federico Valverdéről és a csereként beálló Marco Asensióról is beszélt.

„Ez nagyon jó győzelem volt, még akkor is, ha az első félidőben egy kicsit szenvedtünk. A legfontosabb az volt, hogy lezártuk a védelmünk mögötti területeket. Kicsit lassabban játszottunk, de így a szünet után sokkal több energiát tudtunk beletenni a mérkőzésbe” – fogalmazott Carlo Ancelotti, aki Valverde kapcsán kiemelte a játékos jó formáját.

„Az elmúlt időszakban arra kértük, hogy kerüljön az ellenfél tizenhatosán belülre, és most éppen ezt teszi, amivel minden tulajdonságát megmutatja. Ez nem csak a dinamizmust jelenti, mert jó érzéke van a befejezésekhez és jól helyezkedik” – fejtette ki a Real Madrid vezetőedzője, aki a másik gólszerzőt, Marco Asensiót a 64. percben küldte pályára csereként, s a 91. percben ő szerezte a hazaiak második gólját, amellyel végleg eldőlt a mérkőzés.

„Nagyon örülök neki. Kapott néhány percet és élt is vele. Azt gondolom, nagy szüksége volt erre a gólra. Az átigazolási időszakban voltak kétségei, maradjon-e vagy távozzon, de itt van velünk és ez mindannyiunkat örömmel tölti el” – mondta Ancelotti.

„Kemény mérkőzés volt egy jó ellenféllel szemben. Sokat kellett dolgoznunk. Azután, hogy az ellenfélnek volt néhány lehetősége, a második félidőben sok helyzetet dolgoztunk ki, és amikor ezek közül belősz egyet, az különleges érzés” – értékelt a mérkőzés legjobbjának választott Federico Valverde, aki annak ellenére, hogy jobblábas, legutóbbi két gólját ballal szerezte.

„Azt hiszem, már ballábas vagyok! Örülök, hogy hozzá tudtam járulni a sikerhez. Olyan játékos vagyok, aki mindig próbál fejlődni, segíteni a csapatot, de emellett fontos, hogy a saját játékom minden elemén dolgozzak. Az önbizalom nagyon fontos a sportágunkban. Ha ez megvan, több energiád lesz és éhesebb leszel. Amikor a jobb lábamon volt a labda, ami az erősebb lábam, úgy gondoltam, eltalálhatom a kaput, viszont a védő rám támadt. Tudtam azonban, hogy balra mozgatva ki tudom őt cselezni és kilőni a hosszút” – tette hozzá a Real vezető gólját szerző Valverde.

„A szünetben a vezetőedző mondott néhány dolgot, amin szeretett volna változtatni, s utána már jobban játszottunk – kezdte értékelését Thibaut Courtois, a Real Madrid belga kapusa, aki sorozatban a harmadik BL-mérkőzésén nem kapott gólt. – Az első félidőben nem játszottunk jól, és a pálya állapota sem segített abban, hogy úgy alakítsuk a játékunkat, ahogy szeretnénk. Amikor feljavultunk, akkor sem kockáztattunk, de a kulcsmomentum az volt, hogy kihasználtuk a lehetőségeinket. Nagyon fontos volt az is, hogy a védelem is két győzelemmel kezdjen, és ha megnyerjük a következő két mérkőzésünket a Sahtar ellen, akkor közel leszünk a továbbjutáshoz.”

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
F-CSOPORT

Real Madrid (spanyol)–RB Leipzig (német) 2–0 (0–0)
Madrid, Bernabéu Stadion, 54 289 néző. Vezette: Mariani (olasz)
Real Madrid: Courtois – Carvajal, Rüdiger, Nacho, Alaba (F. Mendy, 81.) – Modric (T. Kroos, 81.), Tchouaméni, Camavinga (Asensio, 64.) – F. Valverde, Rodrygo (Mariano Díaz, 85.), Vinícius Júnior (Ceballos, 85.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
RB Leipzig: Gulácsi – Simakan (Henrichs, 75.), W. Orbán, Abdou Diallo, Raum – Haidara (Kampl, 75.), Schlager – Szoboszlai, Forsberg (Poulsen, 81.), Nkunku – Werner (André Silva, 81.). Vezetőedző: Marco Rose
Gólszerző: F. Valverde (80.), Asensio (90+1.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
A-CSOPORT

Rangers FC (skót)–Napoli (olasz) 0–3 (Politano 68. – 11-esből, Raspadori 85., Ndombele 90+1.)

E-CSOPORT
Milan (olasz)–Dinamo Zagreb (horvát) 3–1 (Giroud 45. – 11-esből, Saelemaekers 47., Pobega 77., ill. Orsic 56.)
Chelsea (angol)–Salzburg (osztrák) 1–1 (Sterling 48., ill. Okafor 75.)

F-CSOPORT
Sahtar Doneck (ukrán)–Celtic (skót) 1–1 (Mudrik 29., ill. A. Bondarenko 10. – öngól)

G-CSOPORT
Manchester City (angol)–Borussia Dortmund (német) 2–1 (Stones 80., Haaland 84., ill. Bellingham 56.)
FC Köbenhavn (dán)–Sevilla (spanyol) 0–0

H-CSOPORT
Maccabi Haifa (izraeli)–Paris Saint-Germain (francia) 1–3 (Chery 24., ill. Messi 37., Mbappé 69., Neymar 88.)
Juventus (olasz)–Benfica (portugál) 1–2 (Milik 4., ill. Joao Mário 43. – 11-esből, David Neres 55.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik