BL: tavaly után idén sincs olasz csapat a nyolc között – húsz éve nem volt ilyen

Vágólapra másolva!
2022.03.17. 12:27
null
Kiesett a Juventus (Fotó: AFP)
Íme, a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő négy, ezen a héten véget ért párharcának legérdekesebb statisztikái!

 

• Ezeka csapatok jutottak be a negyeddöntőbe: Bayern München (német), Benfica (portugál), Chelsea, Liverpool, Manchester City (angolok), Atlético Madrid, Real Madrid, Villarreal (spanyolok)

• Legutóbb a 2002–2003-as kiírásban fordult elő, hogy két nemzet legalább három-három együttessel képviselteti magát a negyeddöntőben.
2002–2003: AC Milan, Internazionale, Juventus (olaszok) és Barcelona, Real Madrid, Valencia (spanyolok)

• Ez sorozatban a – rekordot jelentő – 17. BL-idény, amelyben a negyeddöntőben legalább egy spanyol csapat ott van. Legutóbb a 2004–2005-ös évadban rendeztek negyeddöntőt a spanyolok nélkül. Akkor a legjobb tizenhat között a Barcelonát a Chelsea, a Real Madridot a Juventus búcsúztatta. A Deportivo La Coruna és a Valencia nem jutott be a BL-nyolcaddöntőbe a csoportjából.

• Ez sorozatban a második idény, amelyben a legjobb nyolc között nincs olasz együttes. Legutóbb a 2000–2001-es és az azt követő évadban fordult ez elő.

• Az Atlético Madrid keddi győzelme volt az 500., a Villarreal szerdai sikere pedig az 501. győztes meccse a spanyol csapatoknak a BL-ben, ezzel Spanyolország vezeti a rangsort. A második helyen Anglia áll 467 megnyert találkozóval, a harmadik Németország (344), a negyedik Olaszország (339).

• A góllövőlista élmezőnye:
Robert Lewandowski 12 gól (Bayern München)
Sébastien Haller 11 (Ajax)
Karim Benzema 8 (Real Madrid)
Mohamed Szalah 8 (Liverpool)


AJAX (holland)–BENFICA (portugál) 0–1 (0–0)
Továbbjutott: a Benfica, 3–2-es összesítéssel

• A Benfica a 2015–2016-os évad óta először jutott be a legjobb nyolc közé, összesen pedig ötödször. A kétszeres BEK-győztes klub még sohasem volt elődöntős a BL-ben.

• Érdekesség, hogy a legutóbbi tíz BL-idényt nézve a Benfica többször volt negyeddöntős (3-szor), mint a Mancehster United (2).

MANCHESTER UNITED (angol)–ATLÉTICO MADRID (spanyol) 0–1 (0–1)
Továbbjutott: az Atlético Madrid, 2–1-es összesítéssel


• Az Atlético Madrid a legutóbbi kilenc idényből immár hetedszer jutott be valamelyik UEFA-sorozat negyeddöntőjébe.

Renan Lodinak ez volt az első gólja a Bajnokok Ligájában. Ő az elitsorozat történetének rekordot jelentő, 227. brazil gólszerzője. A vonatkozó rangsorban a franciák a másodikak 203 gólszerzővel.

• Az Atlético Madrid az első együttes, amely mindhárom angol BL-győztes klubot búcsúztatta legalább egyszer az egyenes kieséses szakaszban.
2013–2014: elődöntő (Chelsea)
2019–2020: nyolcaddöntő (Liverpool)
2021–2022: nyolcaddöntő (Manchester United)


• A Manchester United a legutóbbi négy alkalommal, amikor egy BL-párharc első mérkőzésén ikszelt, rendre kiesett. A 2010–2011-es évadban a legjobb 16 között az MU gól nélküli döntetlent játszott az Olympique Marseille otthonában, majd a visszavágón 2–1-re győzött. Abban az idényben a döntőig jutottak a „vörös ördögök”.
2012–2013, nyolcaddöntő: Real Madrid
2013–2014, negyeddöntő: Bayern München
2017–2018, nyolcaddöntő: Sevilla
2021–2022, nyolcaddöntő: Atlético Madrid


Cristiano Ronaldo a keddi mérkőzés 47. percében megdöntötte Iker Casillas csúcsát, s immár a portugál klasszis játszotta a legtöbb percet a Bajnokok Ligája történetében. A világ- és kétszeres Európa-bajnok kapus 15 908 percet töltött a pályán.

• Sorozatban a második idényben fordul elő, hogy Lionel Messi és Cristiano Ronaldo csapata sem jutott be a BL-negyeddöntőbe. A 2005–2006-os évadtól a 2019–2020-as kiírásig legalább egyikük mindig érdekelt volt a legjobb nyolc között.

Cristiano Ronaldo pályafutása során először esett ki csapatával sorozatban háromszor a BL-nyolcaddöntőben. Az MU-t idén az Atlético búcsúztatta, a Juventust tavaly a Porto, azelőtt pedig az Olympique Lyon.

CR a Real Madriddal sorozatban nyolcszor jutott el legalább az elődöntőig a BL-ben. Azóta…
2018–2019: negyeddöntő (Ajax)
2019–2020: nyolcaddöntő (Lyon)
2020–2021: nyolcaddöntő (Porto)
2021–2022: nyolcaddöntő (Atlético Madrid)


Diego Simeone az Atlético Madrid vezetőedzőjeként először nyert meg olyan BL-párharcot, amelyben az ellenfelet erősítette Cristiano Ronaldo. Az első öt alkalom:
2013–2014, döntő: Atlético–Real Madrid 1–4 – hosszabbítás után
2014–2015, negyeddöntő: Atlético–Real Madrid 0–1
2015–2016, döntő: Atlético–Real Madrid 1–1 – 11-esekkel 3–5
2016–2017, elődöntő: Atlético–Real Madrid 2–4
2018–2019, nyolcaddöntő: Atlético–Juventus 2–3


• A Manchester United a legutóbbi 13, spanyol rivális elleni egyenes kieséses párharcából 10-et elvesztett. Az MU legutóbbi öt, tavaszi kupaszereplésekor spanyol csapat jelentete a végállomást:
2017–2018, BL-nyolcaddöntő: Sevilla
2018–2019, BL-negyeddöntő: Barcelona
2019–2020, El-elődöntő: Sevilla
2020–2021, El-döntő: Villarreal
2021–2022, BL-nyolcaddöntő: Atlético Madrid


• Az Atlético Madrid a hatodik spanyol klub, amely győzött az Old Traffordon a United ellen. Az elődök:
Real Madrid (2000: 3–2, 2013: 2–1)
Deportivo La Coruna (2001: 3–2)
Athletic Bilbao (2012: 3–2)
Sevilla (2018: 2–1)
Barcelona (2019: 1–0)


• Az Atlético Madrid az első BL-csapat, amely úgy jut be a negyeddöntőbe, hogy előtte egyszer sem győzött hazai pályán. A fővárosi klub a mostani idényben otthon ikszelt a Portóval és az MU-val, valamint kikapott Liverpooltól és a Milantól.

Cristiano Ronaldo (Fotó: Getty Images)
Cristiano Ronaldo (Fotó: Getty Images)

JUVENTUS (olasz)–VILLARREAL (spanyol) 0–3 (0–0)
Továbbjutott: a Villarreal, 4–1-es összesítéssel


• A Villarreal története során harmadszor szerepel a BL tavaszi, egyenes kieséses szakaszában, s minden alkalommal eljutott legalább a legjobb nyolc közé. Érdekesség, az első két esetnél egyaránt az Arsenal jelentette a végállomást a „sárga tengeralattjáró” számára.
2005–2006: elődöntő
2008–2009: negyeddöntő

Unai Emery vezetőedzőként először jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. A négyszeres Európa-liga-győztes tréner korábban a Valenciával és kétszer a Paris Saint-Germainnel vérzett el a legjobb tizenhat között.

Emery a legutóbbi 26, oda-visszavágós európai kupapárharcából 24-et megnyert, a legutóbbi 9 során egyaránt továbbjutott csapatával.

• A Villarreal a negyedik spanyol klub, amely európai kupameccsen nyert a Juventus vendégeként. Az elődök:
Real Madrid (2018, negyeddöntő: 3–0, 1962, negyeddöntő: 1–0)
Deportivo La Coruna (2004, nyolcaddöntő: 2–0)
Barcelona (2020, csoportkör: 2–0)


• A Villarreal előtt csak az Atalantának sikerült két tizenegyest kiharcolnia idegenben egy egyenes kieséses párharcban. Josip Ilicic mindketőtt belőtte.

2019–2020, nyolcaddöntő: Valencia–Atalanta 3–4

• A Juventus negyedszer kapott ki hazai BL-mérkőzésen legalább három góllal. A torinóiak legnagyobb különbségű vereségei odahaza:
2002–2003, második csoportkör: Juventus–Manchester United 0–3
2009–2010, csoportkör: Juventus–Bayern München 1–4
2017–2018, negyeddöntő: Juventus–Real Madrid 0–3
2021–2022, nyolcaddöntő: Juventus–Villarreal 0–3

A legutóbbi négy csapat, amely kiejtette a Juventust a BL tavaszi szakaszában:
2021–2022, nyolcaddöntő: Villarreal (spanyol)
2020–2021, nyolcaddöntő: Porto (portugál)
2019–2020, nyolcaddöntő: Lyon (francia)
2018–2019, negyeddöntő: Ajax (holland)

LILLE (francia)–CHELSEA (angol) 1–2
Továbbjutott: a Chelsea, 4–1-es összesítéssel


César Azpilicueta ezt megelőzően legutóbb 2019. december 10-én volt eredményes a BL-ben. Érdekesség, akkor is a Lille ellen talált be, a Chelsea pedig szintén 2–1-re nyert – igaz, akkor Londonban.

Thomas Tuchelnek a szerdai volt az 50. mérkőzése a BL-ben, ebből 32-szer győzelemre vezette a csapatát. Rajta kívül csak Zinédine Zidane (31) és Pep Guardiola (30) nyert harmincnál többször az első ötven BL-meccsén.

• A 36 éves és 244 napos Burak Yilmaz a harmadik legidősebb játékos, aki gólt szerzett a BL-főtábla egyenes kieséses szakaszában. Egyben ő a sorozat történetének legidősebb török gólszerzője.
1. Paolo Maldini (36 évesen és 333 naposan) – 2004–2005, döntő, AC Milan–Liverpool (3–3)
2. Bryan Robson (36 évesen és 281 naposan) – 1993–1994, második kör, Manchester United–Galatasaray (3–3)

Források:
UEFA
Opta
Gracenote
Squawka
William Hill
MisterChip

ESPN FC

BeSoccerPro

BAJNOKOK LIGÁJA

NYOLCADDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Február 15., kedd
Sporting CP (portugál)–Manchester City (angol) 0–5

PSG (francia)–Real Madrid (spanyol) 1–0
Február 16., szerda
Internazionale (olasz)–Liverpool (angol) 0–2
RB Salzburg (osztrák)–Bayern München (német) 1–1
Február 22., kedd
Villarreal (spanyol)–Juventus (olasz) 1–1
Chelsea (angol)–Lille (francia) 2–0
Február 23., szerda
Benfica (portugál)–Ajax (holland) 2–2
Atlético Madrid (spanyol)–Manchester United (angol) 1–1

VISSZAVÁGÓK
Március 8., kedd
Bayern München (német)–RB Salzburg (osztrák) 7–1
Továbbjutott: a Bayern München, 8–2-es összesítéssel

Liverpool (angol)–Internazionale (olasz) 0–1
Továbbjutott: a Liverpool, 2–1-es összesítéssel

Március 9., szerda
Manchester City (angol)–Sporting CP (portugál) 0–0
Továbbjutott: a Man. City, 5–0-s összesítéssel

Real Madrid (spanyol)–PSG (francia) 3–1
Továbbjutott: a Real Madrid, 3–2-es összesítéssel

Március 15., kedd
Ajax (holland)–Benfica (portugál) 0–1
Továbbjutott: a Benfica, 3–2-es összesítéssel

Manchester United (angol)–Atlético Madrid (spanyol) 0–1
Továbbjutott: az Atlético Madrid, 2–1-es összesítéssel

Március 16., szerda
Juventus (olasz)–Villarreal (spanyol) 0–3
Továbbjutott: a Villarreal, 4–1-es összesítéssel

Lille (francia)–Chelsea (angol) 1–2
Továbbjutott: a Chelsea, 4–2-es összesítéssel

A negyeddöntő párosításának sorsolására pénteken 12.00-kor kerül sor.

A negyeddöntőben nincs korlátozás vagy kiemelés, bármelyik két csapat találkozhat egymással. Az első mérkőzéseket április 5-én és 6-án rendezik meg, a visszavágókra egy héttel később kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik