BL: Tanulni kell a Dinamo elleni meccsből is – Lovrencsics Gergő

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2020.12.10. 09:04
null
Lovrencsics Gergő szerint tanulniuk kell a Dinamo Kijev elleni meccsből (Fotó: Török Attila)
Lovrencsics Gergőt, a ferencvárosiak csapatkapitányát megerősítették a számok abban, hogy egyedül a helyzetkihasználáson múlt a kedd esti vereség.

 

– Edzés újra – Budapesten.
– Hajnali négy óra körül értünk haza, szerda délután volt egy regenerációs programunk – mondta lapunknak Lovrencsics Gergő, a Ferencváros csapatkapitánya. – Persze az ember ilyenkor még érez némi fáradtságot.

A hatékonyság döntött

A játék képe alapján nem érdemelt vereséget a Ferencváros a Dinamo Kijev otthonában, ez látszik az InStat statisztikai elemzőrendszer adataiból is. A zöld-fehéreknél kilenc kapura tartó lövést vagy fejest lehetett feljegyezni, több mint kétszer annyit, mint a négyszer próbálkozó ukrán csapatnál. A lehetőségek kidolgozásával tehát nem állt hadilábon Szerhij Rebrov együttese, a mérkőzést a hatékonyság döntötte el. Amíg a ferencvárosi játékosok csak három alkalommal találták el a kaput, és egyszer sem állították megoldhatatlan feladat elé Georgij Buscsant, a hazaiaknak két alkalom is elég volt az összecsapás eldöntéséhez. Viktor Cihankov lövését az 58. percben még védte Dibusz Dénes, Denisz Popov két perccel későbbi fejese már győzelmet és továbbjutást ért az ukránok számára. N. ZS.

– Eltelt egy kis idő. Hogyan gondol vissza a kijevi meccsre?
– Kissé ideges vagyok azóta is. A Barcelona és a Juventus elleni mérkőzésen is az volt az érzésünk, sokkal többet kell védekeznünk, mint amihez az NB I-ben szokhattunk. Itthon általában nálunk a labda, támadunk, ritka eset, hogy a mérkőzés hetven százalékát a védekezés teszi ki. De ez nyilván más szint. Ehhez képest, amikor kedd este Kijevben az interjúra vártam, a képernyőn ott volt a statisztika, amely alátámasztotta, amit a pályán éreztem. Nálunk volt többet a labda, nekünk volt több kísérletünk, helyzetünk – csak éppen a gólok számát tekintve állt jobban a Dinamo. Korábban nagyon hatékonyak voltunk, most hiába volt három-négy ígéretes lehetőségünk, sajnos nem tudtunk gólt szerezni. Tanulni kell ebből a meccsből is.

– A BL véget ért, de mit hasznosíthat az öt selejtezőből és főleg a hat csoportmeccsből a Ferencváros?
– Rengeteget. Merjünk játszani! Ez nagyon fontos, mert amikor a saját elképzeléseink szerint futballozhattunk, abban a rendszerben, amelyet gyakorolunk, a világhírű ellenfeleknek is gondot okoztunk időnként. A másik: gyorsabban kell futballozni. Érdekes élmény volt, hogy a világsztárok ellen próbálsz párharcokat kierőszakolni, mert abban jobb lehetsz – csakhogy ezt ők is tudják, ezért olyan tempóban járatják a labdát, hogy elkerüljék a test test elleni küzdelmet. Az esélyt sem adják meg neked, ettől is világsztárok. Fontos, hogy labdavesztés után akár az ellenfél térfelén is visszatámadjunk, jó volt érezni, amikor ez a Camp Nouban vagy Torinóban is sikeres volt.

– Mit gondol, hogyan emlékszik vissza erre a hat csoportmeccsre majd húsz év múlva?
– Mint karrierem legszebb időszakára. Megvédtük a bajnoki címünket, a válogatott újra kijutott az Eb-re, a világ legjobbjaival találkoztunk a BL-ben. Rengeteg élmény, sok tapasztalattal – azon vagyunk, hogy ezeket hasznosítva sorozatban harmadszor is bajnokok legyünk, és jövőre újra sikeresek legyünk az európai kupában.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
G-CSOPORT
DINAMO KIJEV (ukrán)–FERENCVÁROS 1–0
(0–0)
Kijev,
Olimpiai Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette:Ekberg (svéd)
DINAMO KIJEV:Buscsan – Kedziora, Zabarnij, D. Popov, Mikolenko – Saparenko, Szidorcsuk (Andrijevszkij, 91.), Harmas (Sepeljev, 70.) – Cihankov (Lednev, 86.), Verbic (G. Rodrigues, 86.), C. De Pena (Szupriaha, 70.).Vezetőedző:Mircea Lucescu
FERENCVÁROS:Dibusz – Lovrencsics G. (Botka, 80.), Blazic, Dvali, Heister – Laidouni, Haratin (Isael, 74.), Somália – Uzuni (Baturina, 74.), Tokmac Nguen (F. Boli, 86.), Zubkov (Mak, 80.).Vezetőedző:Szerhij Rebrov
Gólszerző:D. Popov (60.)

A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Juventus65114– 4+1015
2. FC Barcelona65116– 5+1115
3. Dinamo Kijev6114 4–13 –9 4
4. FERENCVÁROS615 5–17–12 1

A G-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ
Október 20., kedd
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) 0–2(Morata 46., 84.)
FC Barcelona (spanyol)–Ferencváros 5–1(Messi 27. – 11-esből, Fati 42., Coutinho 52., Pedri 82., O. Dembélé 89., ill. Haratin 70. – 11-esből)

2. FORDULÓ
Október 28., szerda
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol) 0–2(O. Dembélé 14., Messi 90+1. – 11-esből)
Ferencváros–Dinamo Kijev(ukrán)2–2(Nguen 59., F. Boli 90., ill. Cihankov 28. – 11-esből, De Pena 41.)

3. FORDULÓ
November 4., szerda
FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–1(Messi 5. – 11-esből, Piqué 65., ill. Cihankov 75.)
Ferencváros–Juventus (olasz) 1–4(F. Boli 90., ill. Morata 7., 61., Dybala 73., Dvali 81. – öngól)

4. FORDULÓ
November 24., kedd
Juventus (olasz)–Ferencváros 2–1(C. Ronaldo 35., Morata 90+2., ill. Uzuni 17.)
Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol) 0–4(Dest 52., Braithwaite 57., 70.– a másodikat 11-esből, Griezmann 90+2.)

5. FORDULÓ
December 2., szerda

Ferencváros–FC Barcelona (spanyol) 0–3(Griezmann 14., Braithwaite 20., O. Dembélé 28. – 11-esből)
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán)3–0(Chiesa 21., Cristiano Ronaldo 57., Morata 66.)

6. FORDULÓ
December 8., kedd
Dinamo Kijev (ukrán)–Ferencváros 1–0(D. Popov 60.)
FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz) 0–3(C. Ronaldo 13., 52. – mind a kettőt 11-esből, McKennie 20.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik