BL: Szoboszlai beszélt a 11-esről; Orbán sérülése nem súlyos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.04. 07:45
null
Szoboszlai Dominik higgadt volt (Fotó: AFP)
Az RB Leipzig hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Paris Saint-Germainnel a Bajnokok Ligájában úgy, hogy Szoboszlai Dominik a 92. percben egyenlített büntetőből. A magyar válogatott középpályás elárulta, mit érzett a lövés előtt, Jesse Marsch, a német együttes vezetőedzője pedig beszámolt Willi Orbánról, akit a szünetben lecserélt sérülés miatt.

 

„Az egyenlítő gól roppant fontos volt – idézi az RB Leipzig honlapja Szoboszlai Dominikot, aki az 59. percben csereként állt be. – Nyilván volt rajtam nyomás, ráadásul [Gianluigi] Donnarumma nagyszerű kapus. Ennek ellenére higgadt és eltökélt maradtam. Örülök, hogy segíteni tudtam a csapatnak. Ebből a meccsből többet kihozhattunk volna. Pozitívum, hogy az utolsó pillanatig küzdöttünk, valamint meggyőzően futballoztunk, főleg az első félidőben. Erre akarunk építeni a Dortmund elleni bajnokin.”

A lipcsei gárda másik két magyar futballistája, Gulácsi Péter és Willi Orbán kezdő volt. Utóbbit a szünetben lecserélték sérülés miatt.

„Willi enyhe combsérülést szenvedett, valószínűleg nem játszhat a következő, Dortmund elleni mérkőzésen” – mondta Jesse Marsch.

Az RB Leipzig szombaton 18.30-tól látja vendégül a BVB-t a Bundesligában. A magyar válogatott hat nappal később San Marinóval, majd november 15-én Lengyelországgal csap össze. Kérdés, Orbánra számíthat-e Marco Rossi szövetségi kapitány. Az őszi öt selejtezőnkből Orbán három meccsen játszott, mind a háromszor kikaptunk. Andorra (2–1) és Anglia (1–1) ellen nem volt a keretben. A 29. életévét szerdán betöltő hátvéd a nyári Európa-bajnokságon mind a három találkozót végigjátszotta.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ
A-CSOPORT

RB Leipzig (német)–Paris Saint-Germain (francia) 2–2 (1–2)
Lipcse,
RB Aréna, 39 794 néző. Vezette: Ekberg (svéd)
RBL:
Gulácsi – Simakan, Orbán (Haidara, a szünetben), Gvardiol – Mukiele, Laimer (Henrichs, 85.), Tyler Adams (Dani Olmo, 75.), Angelino – Nkunku, Forsberg (Szoboszlai, 59.) – André Silva (Poulsen, 59.). Vezetőedző: Jesse Marsch
PSG:
G. Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Kimpembe, Nuno Mendes – Wijnaldum (Ander Herrera, 85.), Danilo Pereira, I. Gueye – Di María (Kehrer, 85.), Neymar, Mbappé (Icardi, 90+3.). Vezetőedző: Mauricio Pochettino
Gólszerző: Nkunku (8.), Szoboszlai (90+2. – 11-esből), ill. Wijnaldum (21., 39.)

A csoport másik mérkőzésén
Manchester City (angol)–FC Bruges (belga)
4–1 (Foden 15., Mahrez 54., Sterling 72., G. Jesus 90+2., ill. J. Stones 17. – öngól)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City43115–7+89
2. Paris SG4228–5+38
3. FC Bruges41125–11–64
4. RB Leipzig4138–13–51

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik