BL: Szinte minden csapat jobb volt nálunk – Simeone

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2022.11.02. 08:44
null
Csupán egy meccset nyert meg az Atleti a csoportban, az El-tavasz sem jött össze Diego Simeone csapatának (Fotó: Getty Images)
Kritikusan nyilatkozott az Atlético Madrid vezetőedzője, Diego Simeone, miután a gárda négyese utolsó helyén végzett a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A rutinos mester szerint az ellenfelek jobbak voltak a csoportkörben, van min javítaniuk a „matracosoknak”.

 

Az Atlético BL-kiesése már a múlt héten biztossá vált, arra azonban az utolsó fordulóban is megvolt az esély, hogy a madridiak legalább az Európa-ligát érő harmadik helyet elcsípjék. A csapat végül a kvartett utolsó helyén zárta a csoportkört, mivel vereséget szenvedett a Porto otthonában, míg az egyébként szintén gyengén teljesítő Bayer Leverkusen pontot szerzett a Bruges ellen.

A portóiak minden tekintetben felülmúltak bennünket. Gyorsabbak voltak, magabiztosabban védekeztek, okosabban helyezkedtek és sok labdát szereztek. A befejezéseikről nem is beszélve, már az első két helyzetüket gólra váltották” – mondta Simeone a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján.

A valóság az, hogy sokat kell fejlődnünk ahhoz, hogy ismét helyt tudjunk állni Európában. Bátrabbnak kell lennünk. Nagyok rosszak a számaink. Szinte minden meccsen kaptunk gólt, nagyon keveset rúgtunk, ráadásul majdnem minden csapat jobban teljesített nálunk.”

Az Atlético nemcsak a BL-ben, hanem a La Ligában is gyengélkedik, a hátránya már kilenc pont a listavezető Real Madridhoz képest – Simeonéék legutóbb is pont nélkül maradtak a bajnokságban, a kieső helyen álló Cádiz győzte le őket 3–2-re.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR
B-CSOPORT
6. FORDULÓ
November 1., kedd
Porto–Atlético Madrid 2–1
Bayer Leverkusen–FC Bruges 0–0

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. FC Porto
64
2
12–7+5
12
2. FC Bruges
632
1
7–4+3
11
3. Bayer Leverkusen61234–8–45
4. Atlético Madrid61235–9–45
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik