BL: Szeretnénk learatni a babérokat! - David Luiz

Vágólapra másolva!
2012.05.18. 22:00
David Luiz, a Chelsea brazil védője szerint élete nagy lehetőségéhez jut azzal, ha pályára léphet szombaton a Bajnokok Ligája fináléjában a Bayern München ellen.

„Ez a döntő az álmom. Néhány éve arról álmodoztam, hogy ennek a sorozatnak a fináléjában szerepelhetek, és most megvan a lehetőségem rá. Azt hiszem, minden játékos ezt akarja, és mivel nekem lehetőségem van rá, hogy játsszak, élveznem kell a találkozót.”

A londoniakhoz a szezon előtt igazoló 25 éves brazil hátvéd szerint mindkét csapattól egyaránt elvárják szurkolói a győzelmet, így nem lehet megállapítani előzetesen, lélektanilag melyik van nehezebb helyzetben.

„Amikor nagycsapat ellen játszol, mindig nagy a nyomás rajtad. Ez ugyanúgy megvan a szezon első meccsén, mint a Bajnokok Ligája döntőjében. A Bayern nagy csapat. Mindenki arról beszél, hogy ők játszanak otthon, ez le is veszi kicsit rólunk a nyomást, de csak a játékosok tudják igazán, milyen fontos is megnyerni ezt a döntőt.”

„A szezon közepi nehézségek után már van egy kupánk, és most újra itt a lehetőség, hogy a világ egyik legjobb sorozatában szerezzünk egy trófeát. A játékosok hisznek a munkában, és most szeretnénk learatni a babérokat. Fantasztikus mérkőzéseket nyertünk a Napoli, a Benfica, sőt a csoportkörben a Valencia ellen is, megérdemeljük, hogy itt legyünk a fináléban!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik