BL: százmilliós megváltóból csereember lesz Lukaku?

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.02.22. 09:46
null
Romelu Lukakut (balra) nagy reményekkel szerződtette a Chelsea, de a belga csatár egyelőre nem tud kiegyensúlyozottan jól teljesíteni (Fotó: AFP)
Hetek óta gyengén futballozik Romelu Lukaku, ezért elképzelhető, hogy a Chelsea belga labdarúgója csak csere lesz a kedd esti, Lille OSC elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn.

 

A papírforma alapján a Chelsea-nek nem okozhat gondot a Lille elleni párharc, hazai pályán pedig kis túlzással kötelező nyernie a címvédőnek. Romelu Lukaku formája ugyanakkor okkal aggasztja a szurkolókat. A belga csatár a hétvégén a Crystal Palace otthonában 1–0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen mindössze hétszer ért labdába, ami negatív rekord, amióta rögzítik az ezzel kapcsolatos statisztikát.

De a 17 bajnokin szerzett öt gól sem túl sok, főleg annak fényében, hogy tavaly nyáron 113 millió eurót fizetett érte a klasszis csatárt kereső klub az Inter­nazionalénak. A BL-csoportkörben a Zenit elleni két találkozón szerzett egy-egy gólt, és az angol lapok szerint elképzelhető, hogy gyengébb formája miatt nem lesz kezdő a keddi összecsapáson. Ebben az esetben vélhetően Kai Havertz kezdene elöl. Romelu Lukaku népszerűségének az sem tett jót, hogy egy decemberben adott interjúban elnézést kért az Inter-drukkerektől, amiért távozott, és utalt arra, hogy a jövőben visszatér Milánóba.

Később persze kénytelen volt magyarázkodni, ám leginkább jó játékkal és gólokkal feledtethetné a botlást. Kérdés, mennyi lehetősége lesz rá a Lille ellen. És bár láthatóan szenved, amióta visszatért Angliába, a Chelsea menedzsere, Thomas Tuchel   védelmébe vette a belga támadót.

„Mit mondhatnék ? – tette fel a kérdést a német edző a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. – A statisztika magáért beszél, mostanában nemigen megy neki a játék. De mit tehetek? Az biztos nem segít, ha nevetünk rajta, és viccelődünk a gyenge formája miatt. Ő a mi játékosunk, meg kell őt védenünk. Más csatárok is szenvedtek már a Chelsea-ben. Az biztos, hogy a támadóknak nincs könnyű dolguk nálunk, mert védekezésben is sokat követelünk tőlük. A cél, hogy fizikailag erős, egyúttal összetartó csapatunk legyen, ami sok erőfeszítést követel. A Lille ellen már akkor sem volt könnyű, amikor a PSG vezetőedzője voltam. A francia csapatok tele vannak erős és gyors futballistákkal, akik nagyon jók az egy egy elleni párharcokban, éppen ezért gyakran képesek meglepni az esélyesebbnek tartott ellenfelet – úgyhogy nekünk is résen kell lennünk.”

A Chelsea-nek arra is gondolnia kell, hogy vasárnap a Liverpoollal játszik a Ligakupa döntőjében, majd jövő szerdán a Luton Townnál vendégeskedik az FA-kupa nyolcaddöntőjében. Talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy az idény egyik legfontosabb hete előtt áll a másodedzőként Lőw Zsoltot is foglalkoztató együttes

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉS
CHELSEA FC
(angol)–LILLE OSC(francia)
London, 21. Vezeti: Manzano (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A kedd esti másik mérkőzés
21.00:
Villarreal (spanyol)–Juventus (olasz) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!

A visszavágókat március 16-án játsszák le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik