BL: súlyos kommunikációs hiba okozta a Marseille végzetét

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.11.02. 10:02
null
Szomorú marseille-i játékosok a lefújás után (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, az Olympique Marseille a 95. percben esett góllal kapott ki 2–1-re a Tottenham Hotspurtől kedd este a labdarúgó Bajnokok Ligájában, és vereségével még az Európa-ligabeli folytatás lehetőségétől is elesett. Mint kiderült, a francia csapat játékosai nem tudták, hogy a döntetlen elég lett volna nekik az El-hez…

 

Az 1–1-es döntetlennel (tudván, hogy a másik mérkőzésen a Sporting kikapott) a Marseille a harmadik helyen végzett volna a csoportjában, azaz készülhetett volna az Európa-ligabeli tavaszra, csakhogy:

„A pályán erről mi nem értesültünk, a kispadon ülők viszont tudták. Kommunikációs hiba történt – kesergett az RMC Sportnak Chancel Mbemba, az OM gólszerzője, aki a labdavesztés után egyedüli marseille-i mezőnyjátékosként próbálta megakadályozni Pierre-Emil Höjbjerget a gólszerzésben a 95. percben, sikertelenül (VIDEÓ ITT!). – Minden erőnkkel azon voltunk még akkor is, hogy beszorítsuk őket. Szóval nem tudtuk. Ez nagy hiba.”

A felvételeken jól látszik, hogy az utolsó marseille-i akciónál, a 94. percben Igor Tudor, a hazaiak vezetőedzője jó egy méterrel a játéktéren belül hadonászott felemelt karral…


„…de nem hallottak meg, olyan nagy volt a zaj – mondta a horvát szakember az RMC Sportnak. – Azt kiabáltam nekik, hogy maradjon mindenki a helyén, már ne támadjunk, de nem hallották meg. Zavaros volt az az utolsó perc… Nem a csoportállást, a másik eredményt üvöltöttem, mert azt akartuk, hogy a játékosaink csak a saját meccsükkel, a saját dolgukkal foglalkozzanak, hanem azt, hogy maradjanak a helyükön, ne menjen fel mindenki.”

„Bebizonyosodott, hogy egyszerűen nem vagyunk elég rutinosak egy ilyen végjátékhoz – véleményezte a történteket Mattéo Guendouzi, akinek átadásánál Alexis Sánchez nem tudta megszerezni a labdát, utat nyitva ezzel a Spurs végzetesnek bizonyuló ellentámadásához. – Érthető módon szerettünk volna a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe jutni, de miután Kolasinac helyzete kimaradt a 87. percben, őriznünk kellett volna az egy–egyet. Sajnos nem mindenki tudta, hogy az Európa-ligához elég ez az eredmény. Nem kommunikáltunk megfelelően, és megfizettük az árát.”

Jonathan Clauss, az OM védője az utolsó percekben már a kispadon ült, ő tehát tudta, hogy az iksz jó…

„Rettenetes volt a vége. Továbbjutó helyen álltunk, mégis hagytuk, hogy három az egyben támadjanak... Ilyen nincs. Van olyan mérkőzés, amit nem tudunk megnyerni, viszont az ilyeneket tudni kell nem elveszíteni. Ez sokáig fájni fog…”

Az edző és a csapat között az utolsó percekben tapasztalható meg nem értés alighanem felerősíti majd az Igor Tudor marseille-i munkásságát kritizálókat, akik közül sokan nem értették, hogyhogy nem jutott egyetlen percnyi játékidő sem Dimitri Payetnek ezen a kulcsfontosságú mérkőzésen.

Amúgy statisztikai szempontból nem történt meglepetés: a legutóbbi 14 angol–francia BL-párbajból 12-t a szigetországi klubok nyertek meg…

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ

D-CSOPORT
Sporting CP (portugál)–Eintracht Frankfurt (német) 1–2
(Arthur Gomes 39., ill. Kamada 62., Kolo Muani 72.)
Olympique Marseille (francia)–Tottenham Hotspur (angol) 1–2 (Mbemba 45+2., ill. Lenglet 54., Höjbjerg 90+5.)

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Tottenham
6 3 2 1 8–6 +2 11
2. Eintracht Frankfurt
6 3 1 2 7–8 –1 10
3. Sporting CP
6 2 1 3 8–9 –1 7
4. Marseille
6 2
4 8–8 0 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik