BL: semmi sem akadályozhatja meg a „Guardiola-döntőt”? Erősorrend!

BORBÉLY LÁSZLÓBORBÉLY LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2019.04.09. 10:21
null
Az Iker Casillas vezette védelem kiválóan teljesít az idényben (Fotó: AFP)
Negyeddöntőjéhez érkezett a labdarúgó Bajnokok Ligája, az idény során utolsó alkalommal rangsoroljuk a még versenyben lévő együtteseket. A sorrend ezúttal is szubjektív, a szerkesztőségi összvélemény alapján mutatjuk be, mi milyen erősnek látjuk a legjobb nyolcast.


8. PORTO (portugál) – 12 PONT

SZAVAZÁS

Melyik csapat jut tovább a BL-negyeddöntőből?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Nem volt ennél egyértelműbb választás szerkesztőségünkben, ugyanis mindenki az utolsó helyre rakta a portugálokat. Való igaz, hogy a Schalke, Galatasaray, Lokomotiv Moszka hármasnál könnyebbet nem kaphatott volna egy gárda a csoportkörben, de a 16 pont és a 15–6-os gólkülönbség meggyőző fölényt mutatott. A Roma elleni nyolcaddöntőben nem számított esélyesnek a gárda, amely a 70. percig tartotta a gól nélküli állást, ám akkor az új Tottinak tartott Nicolo Zaniolo percek alatt duplázott. A visszavágó előtt Adrian szépítése hozta vissza az esélyeket, otthon pedig a portugálok kiharcolták a hosszabbítást, majd nagy meglepetésre búcsúztatták a „farkasokat”.

Nem szabad elmenni amellett sem, hogy Iker Casillas ismét régi fényében tündököl, az együttes a bajnokságban csupán 17 gólt kapott, ez pedig a kiemelt európai bajnokságok legjobb mutatója! A csapat helyzetét nem könnyíti ugyanakkor, hogy Pepe az első meccsen eltiltás miatt nem játszhat.

Tadicsék óriási meglepetést szereztek Madridban a címvédő ellen (Fotó: AFP)
Tadicsék óriási meglepetést szereztek Madridban a címvédő ellen (Fotó: AFP)



7. AJAX (holland) – 31 PONT

Európa legjobb védelme az utolsó, legjobb támadósora pedig az utolsó előtti – már ha szigorúan a bajnoki számokat vesszük persze alapul. Ettől függetlenül tény, hogy kevés látványosabban játszó csapat van az amszterdami fiatalokénál, és ha gólra vágyunk, nyugodtan válasszuk az Ajax meccsét: az idényben egy darab 0–0-t játszott, a Dinamo Kijev elleni hazai 3–1 után idegenben lett gól nélküli döntetlen a playoffkör visszavágóján. A bajnokságban már 100 találatnál járnak a hollandok (meccseiken átlagosan 4.34 gól esik!), de a Bayern München (1–1, 3–3) és a Real Madrid (1–2, 4–1) is megtapasztalhatta már, milyen, amikor belelendülnek Dusan Tadicsék.

A háromszoros címvédő elleni madridi kiütés fő letéteményese épp a nyáron igazolt szerb támadó volt, aki óriási fogásnak bizonyult: a korábban szakajtónyi gólpasszával kitűnő Tadics ebben az idényben már 30 gólnál és 17 asszisztnál jár, és aki csak a gyengébbnek vélt holland bajnokságra fogná ezt, annak megjegyezzük, hogy a BL nyolc fellépésen hat gól és négy gólpassz a mérlege, sőt, a selejtezőt is beleszámolva kilencszer talált be, és hét gólt készített elő!

Az Ajax a PSV hétvégi botlásának is köszönhetően ráadásul megelőzte azonos pontszámmal álló eindhoveni riválisát, így saját kezébe vette a bajnoki cím sorsát, és a kupában is döntőzik – épp a hétvégén 4–1-re legyőzött Willem II ellen.

Harry Kane-ék új stadionjukban szerepelhetnek (Fotó: AFP)
Harry Kane-ék új stadionjukban szerepelhetnek (Fotó: AFP)



6. TOTTENHAM (angol) – 38 PONT

Úgy kellett a Palace hétközi legyőzése, mint egy falat kenyér. A Spurs ugyanis az ezt megelőző öt bajnokiján csupán egy pontot szerzett – az Arsenal elleni 1–1 a 32 forduló egyetlen Tottenham-döntetlenje! –, ezzel pedig egy csapásra kérdésessé vált a már fixnek tűnő BL-indulást érő helyek elérése. Idegenben különösen pocsékul megy a londoniaknak, a legutóbbi hét vendégmeccsükből hatot is elbuktak, az egyetlen kivétel viszont épp a Bajnokok Ligájában volt, ahol oda-vissza legyőzték és simán kiejtették a Dortmundot.

SZAVAZÁS

Melyik csapat jut tovább a BL-negyeddöntőből?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A csoportkör sorsolása (Barca, Inter, PSV) nem volt épp kedvező, hát még a kezdés, hiszen bár Milánóban a 86. percben még vezetett az angol együttes, 2–1-re kikapott, majd a Barcelona 4–2-re nyert Londonban, a PSV pedig megmentett egy pontot. Kisebb csodára volt szükség a továbbjutáshoz, ez viszont összejött, Harry Kane kései duplájával fordított a Tottenham a PSV ellen, Eriksen a 80. percben döntött az Inter ellen (1–0), Lucas Moura pedig a 85. percben egyenlített a Camp Nouban az erősen tartalékos Barcelona ellen (1–1), és idegenben szerzett több góllal megelőzte az Intert.

A legutóbbi két hazai meccsén egyaránt kikapott a Spurs a Citytől, ugyanakkor ezeket még az átmeneti otthonában, a Wembleyben játszotta a gárda, most pedig végre a saját stadionjában szerepelhet.

A norvég menedzser tudja jól, nincs vége a meccsnek, amíg le nem fújták (Fotó: AFP)
A norvég menedzser tudja jól, nincs vége a meccsnek, amíg le nem fújták (Fotó: AFP)



5. MANCHESTER UNITED (angol) – 39 PONT

Mint látszik, óriási csata dúlt az ötödik helyünkért, ezt egy hajszállal a „vörös ördögök” nyerték meg, köszönhetően minden bizonnyal annak is, hogy a José Mourinho vezetésével bukdácsoló együttes Ole Gunnar Solskjaer irányításával 21 tétmeccséből 15-öt megnyert, és bár csak a hatodik helyen áll a PL-ben, csupán három pontra van a dobogós Tottenhamtől.

SZAVAZÁS

Melyik csapat jut tovább a BL-negyeddöntőből?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A manchesteri együttes csoportköre sem volt egyszerű, de a végjátékokra itt sem lehetett panasz: a Juventus ellen Mata a 86. percben egyenlített, Bonucci 90. perces öngólja pedig győzelmet ért, ahogyan Fellaini 91. perces találata is a Young Boys ellen. A Valencia elleni 1–2 már belefért, Rashford azért a 87. percben szerzett egy gólt, viszont a vereség miatt maradt a második az együttes, amely így a PSG-t kapta a 16 között. Az Old Traffordon elszenvedett 2–0-s vereség után már mindenki elkönyvelte az MU búcsúját, de pont Solskjaernak nem kell magyarázni, hogy a BL-ben egy párharcnak nincs vége, amíg azt le nem fújják…

A párizsi összecsapáson Romelu Lukaku korai góljára Bernat felelt, majd újra betalált a belga az első fél óra végén, de úgy tűnt, így is a PSG jut tovább. Aztán Rashford a 94. percben büntetőből eredményes volt, így a Manchester United idegenben szerzett több góllal továbbjutott, a nyolcaddöntő talán legdrámaibb végjátékában (pedig volt jó néhány…).

Sadio Mané szenzációs formába lendült (Fotó: AFP)
Sadio Mané szenzációs formába lendült (Fotó: AFP)



4. LIVERPOOL (angol) – 64 PONT

Ahogy kitűnik, itt már óriási a különbség, az erősorrendünkből az is gyönyörűen látszik, melyik csapatokat várjuk továbbjutónak. A Premier League-ben egy meccsel többet játszva a Liverpool két ponttal előzi meg a Manchester Cityt, és kilábalni látszik a január vége és március eleje közötti hullámvölgyből, amikor ötször ikszelt, háromszor is 0–0-t játszva. Sadio Mané vezérletével újra belelendült a gárda, a szenegáli támadó a Watford, a Burnley és a Bayern München elleni ütközeten is duplázni tudott, valamint a Fulham ellen is betalált, a legutóbbi öt fellépését pedig egyaránt megnyerte a Liverpool. A Mersey-parti csapat védelmére sem lehet panasz, a 33 bajnokin kapott 20 találat a PL legjobb mutatója, ha ebből indulunk ki, aligha hoz gólesőt a Porto elleni párharc.

A Tottenhamhez hasonlóan az előző kiírás döntőse sem vörös szőnyegen masírozott a nyolc közé, a PSG legyőzése után a Napolitól, a Crvena zvezdától és a PSG-től is kikapott idegenben, viszont otthon a szerbeket és az olaszokat is legyőzte a csapat, és a csoportkör során szerzett több góljával megelőzte a nápolyiakat. A nyolcaddöntőben jöhetett a Bayern elleni párharc és Jürgen Klopp bosszúja, a korábbi dortmundi tréner csapata a hazai 0–0 után Münchenben 3–1-es sikerrel harcolta ki a továbbjutást.

A Porto elleni párharc mindenesetre jó előjelnek látszik, a két gárda az előző idényben a nyolcaddöntőben találkozott, akkor a Pool már idegenben (5–0) eldöntötte a továbbjutás kérdését. A portugál együtt 18 meccs óta nyeretlen Angliában, aligha most szakad meg ez a széria.

Cristiano Ronaldo egymaga fordította meg az Atlético elleni párharcot (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldo egymaga fordította meg az Atlético elleni párharcot (Fotó: AFP)


3. JUVENTUS (olasz) – 72 PONT

Míg az Ajax most állt az élre, a rivális gyakorlatilag már bajnoknak tekinthető: 20 ponttal vezet a Napoli előtt, és már csak akkor nem lesz sorozatban nyolcadszor is aranyérmes, ha a hátralévő hét meccsén egy pontot sem szerez, miközben a Napoli mind a hétszer nyer… A védelemre itt sem lehet panasz, Leonardo Bonucciék csupán 20 gólt kaptak a bajnokságban, így igazán izgalmas lesz látni, mire megy az Ajax lendülete a Juventus stabilitása ellen.

SZAVAZÁS

Melyik csapat jut tovább a BL-negyeddöntőből?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A torinói gárda gyakorlatilag már három meccs után biztossá tette helyét a 16 között, ezt követően kicsit ellazsálta a csoportkör végét, de így is elsőként jutott tovább. Az Atlético Madrid elleni párharc első fellépése után sokan nem tettek volna arra, hogy a betonvédelemmel bíró „matracosok” ellen 0–2-ről továbbjut a Juventus, de a spanyol gárda réme, Cristiano Ronaldo ismét tarthatatlannak bizonyult, mesterhármasával egymaga ejtette ki Diego Simeone együttesét a BL-ből (ahogyan azt tette már korábban többször a Real Madrid színeiben is).

Az egymás elleni mérleg a Juve fölényét mutatja, az Ajax csupán kétszer nyert a 12 ütközetből, 1974 óta pedig egyet sem, a torinóiak kilenc meccs óta veretlenek az amszterdamiak ellen, a legutóbbi hat csatából pedig ötöt meg is nyertek. A felek kétszer döntőztek egymással, 1973-ban az Ajax 1–0-ra nyert Johnny Rep korai góljával, 1996-ban viszont a Juventus tizenegyespárbajban győzött – máig ez az utolsó BL-győzelme a gárdának.

Agüero a legutóbbi 14 tétmeccsén 15 gólt szerzett a Cityben (Fotó: AFP)
Agüero a legutóbbi 14 tétmeccsén 15 gólt szerzett a Cityben (Fotó: AFP)



2. MANCHESTER CITY (angol) – 85 PONT

Ha a szótárban a parádés forma definícióját keresnénk, nyugodt szívvel fogadhatna minket a Manchester City képe. Valamikor karácsony környékén már temették a gárdát, amely december 22-én otthon a Palace-tól, 26-án a Leicester City vendégeként kapott ki, és fél távhoz érve visszacsúszott a tabella harmadik helyére. Nos, Pep Guardiola együttese azóta 13 bajnokin 36 pontot szerzett, csak a Newcastle elleni 1–2 csúszott be január végén, azóta pedig nyolcból nyolc a City mérlege, amely vesztett pontokat tekintve már jobban áll a Poolnál. A Spursnek különösen figyelnie kell Sergio Agüeróra, aki a legutóbbi 14 tétmeccsén 15 gólt vágott az ellenfeleknek.

A BL-ben messze a Cityé volt a legkönnyebb csoport az angolok közül, ehhez képest sikerült egy Lyon elleni hazai 1–2-vel nyitni, és bár a franciákat idegenben sem tudták megverni a manchesteriek (sőt, kétszer is egyenlíteniük kellett a 2–2-höz), a maradék négy meccsüket megnyerték a Sahtar és Szalai Ádám Hoffenheimje ellen, ez pedig bőven elég volt az első helyhez. A harmadik angol–német nyolcaddöntőből aztán itt is az angolok jutottak tovább, a Schalke az első félidőben még vezetett otthon 2–1-re, sőt Otamendi kiállítása miatt a 68. percben emberelőnybe is került, de Sané és Sterling az utolsó öt percben megfordította a meccset (2–3). A visszavágó pedig mészárlásba csapott át, bár a gelsenkircheniek a 35. percig tartották magukat, Agüero büntetője után megtörtek és 7–0-ra nyert a City.

Messivel továbbra sem tudnak mit kezdeni Spanyolországban – de vajon a BL-ben is megállíthatatlan marad? (Fotó: AFP)
Messivel továbbra sem tudnak mit kezdeni Spanyolországban – de vajon a BL-ben is megállíthatatlan marad? (Fotó: AFP)



1. BARCELONA (spanyol) – 91 PONT


Bő 15 hónapos sztori, de még mindig jól összefoglalja a dolgokat.

A Manchester City újabb győzelmét követően faggatták Pep Guardiolát a BL favoritjáról.
ÚJSÁGÍRÓ: „Ön szerint melyik csapat a legesélyesebb a BL-győzelemre?”
GUARDIOLA: „Hol játszik most Messi?”
ÚJSÁGÍRÓ: „A Barcelonában…”
GUARDIOLA: „Na, akkor ők…

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg BL-t?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Nos, abban az idényben a Barcelona nem tudta elhódítani a BL-győzelmet (mivel otthon 4–1-es sikere után óriási meglepetésre 3–0-ra kikapott a Romától), ezúttal viszont nincs esélyesebb a katalánoknál, és már a legutóbbi három kiírást megnyerő Real Madrid és a meglepetést szerző Roma sincs a képben.

Az együttes szombaton gyakorlatilag biztossá tette bajnoki címét, az Atlético Madrid legyőzésével 11 pontra nőtt az előny a közvetlen riválissal szemben hét meccsel a vége előtt. Lionel Messire Spanyolországban továbbra sincs válasz, 33 góllal és 12 gólpasszal vezeti a rangsorokat, a Barcelona 81 gólnál tart, míg a második legjobb Real Madrid 55-nél…

A Bajnokok Ligájában a rendkívül erősnek tűnő B-csoportból (Tottenham, Inter, PSV) óriási fölénnyel jutott elsőként tovább, és bár a Lyon ellen a visszavágó 78. percéig csak 2–1-re állt összesítésben, 5–1-gyel ment a nyolc közé.

A nemzetközi porond egyik kiemelt párharca a Barcelona Manchester United ellenije, a két csapat legutóbbi két összecsapása egyaránt finálé volt, 2011-ben és 2009-ben is a katalánok nyertek (3–1-re és 2–0-ra, Messi mindkétszer betalált).

A másik oldalon is jó előjel, ha találkoznak a BL-ben: a 2007–2008-as idényben az MU az elődöntőben 1–0-val kiejtette a katalánokat, majd tizenegyesekkel legyőzte a Chelsea-t, megszerezve a trófeát, az 1998–1999-es kiírásban a csoportkörben mindkétszer 3–3 lett az eredmény, a D jelű négyesből a Bayern és az MU jutott tovább, és ez a két csapat játszotta a finálét. Barcelonában…

Igencsak jó esély van rá, hogy újra döntőzik a párharc győztese, különösen érdekes lenne, ha a Barcelona egymás után három angol csapatot kiejtve jutna fel a csúcsra.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
KEDD
21.00:
Liverpool FC (angol)–FC Porto (portugál) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00:Tottenham Hotspur (angol)–Manchester City (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

SZERDA
21.00:Ajax (holland)–Juventus (olasz) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00:Manchester United (angol)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik