BL: rendesen keresztülhúzta az UEFA a Chelsea-drukker számításait

Vágólapra másolva!
2021.12.14. 19:09
null
Fotó: AFP
Mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában kisorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását. Ugyanakkor a húzást a szövetség által a gép hibájának titulált baki miatt meg kellett ismételni. A Chelsea menetrendjét különösebben nem befolyásolta a hiba, hiszen elsőre és másodjára is a Lille-t kapta ellenfeléül, de a londoniak egyik szurkolójának igencsak megkeserítette az életét a malőr.

A Kareem nevű Snapchat-felhasználó – aki a jegyfoglalás alapján Chelsea-szurkoló – négy képet küldött ismerőseinek az üzenetküldő alkalmazással: az elsőn örömét fejezte ki, hiszen lefoglalta a repülőjegyét Lille-be, hogy elkísérje csapatát a franciák elleni BL-nyolcaddöntőre.

A második képen a szurkoló csatolta az UEFA közleményét, és szomorúan hozzátette, „el vagyok átkozva. Lefoglaltam a jegyeket, erre meg kell ismételni a sorsolást.

Utána azon idegeskedett Kareem, hogy 5-7 napig tart, amíg a repülőtársaság visszatéríti az út árát. Az utolsó képnél jött a teljes megsemmisülés, a drukker ugyanis ekkor tudta meg, hogy a „kékek” mégis a LOSC-ot kapták ellenfelüknek.

„Most téríttettem vissza a jegyem árát és megint őket kaptuk. Elment a kedvem az egésztől...

BAJNOKOK LIGÁJA, 2021–2022
A NYOLCADDÖNTŐ VÉGLEGES PÁROSÍTÁSA
RB Salzburg (osztrák)–Bayern München (német)
Sporting CP (portugál)–Manchester City (angol)
Benfica (portugál)–Ajax (holland)
Chelsea (angol)–Lille (francia)
Atlético Madrid (spanyol)–Manchester United (angol)
Villarreal (spanyol)–Juventus (olasz)
Internazionale (olasz)–Liverpool (angol)
PSG (francia)–Real Madrid (spanyol)

EZ LEHETETT VOLNA A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Benfica (portugál)–Real Madrid (spanyol)
Villarreal (spanyol)–Manchester City (angol)
Atlético Madrid (spanyol)–Bayern München (német)
FC Salzburg (osztrák)–Liverpool FC (angol)
Internazionale (olasz)–Ajax (holland)
Sporting CP (portugál)–Juventus (olasz)
Chelsea (angol)–Lille OSC (francia)
Paris Saint-Germain (francia)–Manchester United (angol)

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, MENETREND
1. MÉRKŐZÉSEK

Február 15., kedd
21.00:
Sporting CP (portugál)–Manchester City (angol)
21.00: PSG (francia)–Real Madrid (spanyol)
Február 16., szerda
21.00:
Internazionale (olasz)–Liverpool (angol)
21.00: RB Salzburg (osztrák)–Bayern München (német)
Február 22., kedd
21.00:
Villarreal (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00: Chelsea (angol)–Lille (francia)
Február 23., szerda
21.00:
Benfica (portugál)–Ajax (holland)
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Manchester United (angol)

VISSZAVÁGÓK
Március 8., kedd
21.00:
Bayern München (német)–RB Salzburg (osztrák)
21.00: Liverpool (angol)–Internazionale (olasz)
Március 9., szerda
21.00: Manchester City (angol)–Sporting CP (portugál)
21.00: Real Madrid (spanyol)–PSG (francia)
Március 15., kedd
21.00: Ajax (holland)–Benfica (portugál)
21.00: Manchester United (angol)–Atlético Madrid (spanyol)
Március 16., szerda
21.00: Juventus (olasz)–Villarreal (spanyol)
21.00: Lille (francia)–Chelsea (angol)

A nyolcaddöntős párharcok oda-visszavágós rendszerben dőlnek el. A negyeddöntő és az elődöntő párosítását március 18-án, pénteken készítik el.

A döntőre 2022. május 28-án kerül sor Szentpéterváron.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik