BL: Ramosról dokumentumfilmet forgattak a visszavágón

Vágólapra másolva!
2019.03.06. 16:23
null
Jól kitervelte a spanyol (Fotó: AFP)
A Real Madrid csapatkapitánya, Sergio Ramos saját dokumentumfilm-sorozatának egyik részét forgatta le kedden az Ajax elleni Bajnokok Ligája-meccs alatt a Santiago Bernabéu Stadion VIP-páholyában – írja a Marca.

 

A spanyol védő a világ egyik vezető szórakoztatóipari tartalomszolgáltatójával, az Amazonnal készít filmsorozatot. A felvételeket a személyes VIP-szobájában készítették el a mérkőzés ideje alatt. A műsor a tervek szerint a nyáron jelenik meg.

Sergio Ramos a nyolcaddöntő első találkozójának hajrájában, csapata 2–1-es vezetésénél kapott sárga lap révén azt akarta elérni, hogy egy későbbi eltiltás helyett az amszterdamiak elleni visszavágót kelljen kihagynia.

Az összecsapás utáni nyilatkozata alapján szándékosan szabálytalankodott sárga lapot érően, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága emiatt nem egy, hanem két európai kupameccsről tiltotta el a 32 éves játékost.

Miután a Real hazai pályán 4–1-es vereséget szenvedett és kiesett, a másodikat a következő idényben tölti le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik