BL: Ramos hősként jött le, de a hibákról beszélt – ezért (is) nagy játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.08. 00:03
null
A szokásos kép: Sergio Ramos a mezőny fölött egy szögletnél (Fotó: AFP)
Hat egymás utáni nyolcaddöntős kiesés után a Real Madrid immár zsinórban hetedszer jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé, miután a hazai 3–1 után a San Paolo Stadionban is 3–1-re legyőzte a Napolit. Azért az eredmény simább párharcot sugall, mint amilyen a meccs volt – legalábbis 50 percig...

„A Napolinak a tökéletes mérkőzésre lett volna szüksége, hogy kiejtse a Real Madridot. Az első félidőben flörtöltek is a tökéletességgel: teljesen megérdemelten szerezték meg a vezetést, és még a második gólhoz is közel álltak. A Madridnak viszont túl sok fegyvere volt – az egyik ilyen Sergio Ramos, aki akkor menti meg a csapattársait, amikor az nagyon kell. A Napoli büszkén esett ki, egy félidőt álmodhattak a drukkerei” – összegzett az UEFA Napolival foglalkozó szakírója, Paolo Menicucci a lefújás után.

Tény, ami tény, a Napoli egy félidőt úgy játszott, ahogy Maurizio Sarri valószínűleg megálmodta. A délolasz csapat sokkal agresszívabb és összeszedettebb volt a Realnál, és ugyan a madridiak is eltalálták Cristiano Ronaldo révén a kapufát, a tarthatatlan Dries Mertens gólja és kapufája éltette a hazaiak reményeit. A második félidőben aztán jött két Toni Kroos-szöglet, Sergio Ramos kétszer bólintott, a Real Madrid kétszer ünnepelhetett, a találkozó további része már tulajdonképpen csak formalitás volt. Hogy Ramos nem könyvelhet el duplát, annak az UEFA „szőrösszívűsége” az oka, az európai szövetség ugyanis Mertens öngóljának adta a második fejest. Az este hőse természetesen ettől függetlenül Ramos, aki menetrendszerűen a legjobbkor érkezett. És ez már senkit sem lep meg.

A KULCSPILLANATOK EMBERE
Sergio Ramos a 2016–2017-es idényben már 9 gólnál tart (meg ott van még az, amit most öngólnak adtak), ez 28 tétmérkőzésen egy támadónak is becsületére válna. A 9 találatból 8 ráadásul kulcsfontosságú pillanatban született és közvetlenül befolyásolta a mérkőzés alakulását – csak egy olyan gólja volt Ramosnak, amelyet sima meccsen szerzett. Kiemelkedő teljesítmény!

„Van mire visszatekintenünk azért, különösen az első félidő tanulságos. Örülök, hogy továbbjutottunk, ám szembesítenünk kell magunkat az elkövetett hibáinkkal is. Ez volt a 100. Bajnokok Ligája-mérkőzésem (a spanyol védő beleszámolta a két Európai Szuperkupa meccset is, a BL-ben csak 98 találkozónál jár – a szerk.), és gólokkal akartam segíteni a csapatot egy nagyon éles helyzetben. Szenvedtünk, de egységesen küzdve tovább tudtunk jutni” – értékelt a mezőny legjobbja, Sergio Ramos.

„Az első félidőben csak kínlódtunk, nem kaptuk el rendesen a fonalat, a Napoli pedig megtette ezt. A nápolyiaknál volt a kezdeményezés, ám hosszú távon végül mi jöttünk ki jobban a párharcból. Nem játszhatunk jól minden mérkőzésen, nézzük a pozitívumokat: a második félidőnk sokkal jobb volt. Nem hinném, hogy szerencsénk lett volna. A futballban nem játszik a jó szerencse. A 3–1-es eredmény tiszta beszéd – ugyan szenvedtünk, de a minőségi különbséget kihasználva továbbmentünk. Két meccsen hat gólt szereztünk, nem voltunk a kiesés közelében” – vonta meg röviden a mérleget Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője a Mediaset Premiumnak.

Maurizio Sarri, a nápolyiak edzője nagyon sportszerű módon Sergio Ramosról beszélt – no meg arról, csapata miért kapott két szögletből két gólt. A Napoli területvédekezéssel próbálta megoldani az elhárítást, ám túl passzívan, Ramos légifölénye pedig döntőnek bizonyult.

„Sergio Ramos nagy bajnok, minden szezonban 7-8 hasonló gólt szerez. Olyan szituáció volt tehát ez, amely gyakran előfordul a Real Madrid elleni meccseken, akár területet véd egy csapat a szögletnél, akár emberfogást alkalmaz. Sajnos fizikálisan ilyen szinten vagyunk, tisztában vagyunk azzal, hogy a hasonló helyzetekben sebezhető a védekezésünk. Nem túl magas a keretünk, a játékosaink nem tornyosulnak az ellenfél fölé, így aztán benne van a pakliban, hogy elsöprik őket szögleteknél, úgy, hogy nem történt szabálytalanság. Sajnos ha olyan játékosokra van szükség, akik olyan technikásak, mint a mieink, de fizikálisan is nagyon erősek, az 120 millió euróba kerül.

Ötvenöt percig remekül futballoztunk, nagy nyomás alá helyeztük a címvédőt, de ezt az intenzitást és sebességet csak tökéletes mentális állapotban lehetett volna végig bírni. A két gól után viszont elúszott a továbbjutás reménye, és ez meglátszott. Ha egy kicsit erősödünk fizikálisan, akkor versenyképesek lehetünk ezen a szinten is. Úgy gondolom fiatal csapatomnak van jövője” – nyilatkozta Sarri, és ezzel nehezen lehetne vitatkozni.

Aki várt még néhány címnek való idézetet, az a nápolyiak elnökétől, Aurelio De Laurentiistől megkapta. A klubvezető beszólt a meccs után az olasz médiának („A La Gazzetta dello Sport északi újság. Mindig a Juventus, a Milan és az Inter zsebében volt, ezért kevernek bajt, és utálják a Napolit”), a Juventus drukkereinek („Azt szeretném, ha a szurkolóik felnőnének, és elérnék kulturálisan azt a szintet, amelyen a nápolyi drukkerek álltak ma este”) és dicsőítette Maurizio Sarrit („Sarri futball-leckét adott a Real Madridnak. Mindent kiadtunk magunkból, de a Real Madrid a Real Madrid”). Majd mint aki jól végezte a dolgát, távozott.

A Real Madrid veretlen maradt legutóbbi 12 BL-mérkőzésén és csak egyet veszített el a legutóbbi 22-ből – egészen pazar mérleg. Folytatás a címvédő számára jövő hét pénteken, a sorsoláson – nem volt könnyű estéje a madridiaknak, de a hajrában már nem kellett izgulnia a királyiak szurkolóinak.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT ITT OLVASHATJA EL!


BAJNOKOK LIGÁJA

NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
NAPOLI (olasz)–REAL MADRID (spanyol) 1–3 (1–0)
Nápoly, San Paolo Stadion. V: Cakir (török)
NAPOLI: Reina – Hysaj, Raúl Albiol, K. Koulibaly, Gulam – Allan (Rog, 56.), A. Diawara, Hamsík (Zielinski, 75.) – José Callejón, Mertens, Insigne (Milik, 70.). Vezetőedző:Maurizio Sarri
REAL MADRID: Keylor Navas – Carvajal, Pepe, Sergio Ramos, Marcelo – Casemiro, Modric (Isco, 80.), Kroos – Bale (Lucas Vázquez, 68.), Benzema (Morata, 77.), Cristiano Ronaldo. Vezetőedző:Zinédine Zidane
Gólszerző: Mertens (24.), ill. Sergio Ramos (51.), Mertens (57. – öngól), Morata (91.)
Továbbjutott: a Real Madrid, 6–2-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik