BL: Puskásról sem feledkezett meg a Celtic edzője Madridban

Vágólapra másolva!
2022.11.02. 14:12
null
Ange Postecoglou a Celtic madridi sajtótájékoztatóján (Fotó: AFP)
A Celtic számára a Real Madrid elleni szerda esti Bajnokok Ligája-mérkőzéssel véget ér a 2022–2023-as európai kupaszereplés, a skót csapat már az Európa-ligába sem „csekkolhat át”, ettől függetlenül a helytállás presztízskérdés – Ange Postecoglou menedzser szemszögéből már csak azért is, mert megadatik neki csapatot irányítani néhai mentora, Puskás Ferenc egykori diadalainak helyszínén.

 

Ange Postecoglou már többször beszélt arról, milyen fontos szerepet játszott az életében Puskás Ferenc – egy évvel ezelőtt, a Celtic–FTC El-meccs alkalmával tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Sport kérdésére is megfogalmazta ezt.

Az Aranycsapat legendás csatára 1989 és 1992 között volt vezetőedzője a South Melbourne-nek, bajnoki címet és kupát nyert a gárdával, amelynek Postecoglou a kapitánya volt.

„A személyisége tette rám a legmélyebb benyomást – méltatta Ange Postecoglou Puskás Ferencet az ESPN-nek adott mostani interjújában. – Mert a világ egyik legjobb futballistájaként átélhetővé tette számunkra, hogy egy trófeákat felhalmozó élő legenda éppolyan ember, mint amilyenek mi vagyunk. Tekintélyt vívott ki magának azzal is, amilyen közvetlenül kommunikált velünk. Nagyképűségnek a nyomát sem lehetett felfedezni a viselkedésében, és hiába állt a csapatunk viszonylag fiatal labdarúgókból, tisztelettel bánt velünk, már csak az ő kedvéért is meg akartuk nyerni a bajnokságot.”

Postecoglou nemcsak játékosa és csapatkapitánya volt Puskásnak, hanem alkalmanként a sofőrje, valamint a tolmácsa is – Puskás ugyanis korábban hosszú évekig a Panathinaikosz vezetőedzője volt (két bajnoki címet nyert az együttessel, bejutott vele a BEK-döntőbe is), jobban beszélt görögül, mint angolul, kézenfekvő volt, hogy az athéni születésű Postecoglou a nyelvtudásával is segítse őt az ausztráliai időszakban.

„Rengeteg múlik az edző és a játékosok közötti kapcsolat minőségén. Puskás nagyon is tisztában volt ezzel, a szerénysége, az irántunk megnyilvánuló tisztelete a bizonyság erre. Ahogy telt-múlt az idő, és világossá vált számomra, milyen kiváltság egy öltözőben lenni a világ valaha volt egyik legnagyobb futballistájával, úgy értékeltem egyre többre az emberi nagyságát is” – emlékezett vissza a közös napokra Postecoglou.

Puskás Ferenc glasgow-i gyerekekkel az 1960-as BEK-döntő idején
Puskás Ferenc glasgow-i gyerekekkel az 1960-as BEK-döntő idején

 

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ

F-CSOPORT

18.45: Real Madrid (spanyol)–Celtic (skót) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
18.45: Sahtar Doneck (ukrán)–RB Leipzig (német), Varsó (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 5 3 1 1 10–5 +5 10
2. RB Leipzig 5 3 2 9–9 0 9
3. Sahtar Doneck 5 1 3 1 8–6 +2 6
4. Celtic 5 2 3 3–10 –7 2

KINEK MIÉRT FONTOS AZ UTOLSÓ FORDULÓ?

REAL MADRID: már ott van a legjobb 16 között. Marad a csoport első helyén, (1) ha győz; (2) a Leipzig nem győz.
LEIPZIG: bejut a legjobb 16 közé, ha nem kap ki. A csoport első helyére ugrik, ha győz, miközben a Real Madrid nem győz.
SAHTAR: csoportmásodikként bejut a legjobb 16 közé, ha nyer.
CELTIC: csoportutolsóként kiesett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik