Cavani hős lehetett volna, de ponttal távozott az Arsenal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.13. 20:40
null
A földön fekvő Shkodran Mustafi fájdalmát Alexis Sánchez gólja enyhítette (Fotó: Retuers)
A korai gól és a számtalan helyzet ellenére sem tudott nyerni a PSG az Arsenal ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjában (Kassai Viktor remekül vezette a mérkőzést), és szintén 1–1-re végződött az FC Basel–Ludogorec találkozó a négyes másik összecsapásán.

PSG–ARSENAL

Alaposan megújult a nyáron a PSG, átalakult az Arsenal kerete is, és egyik csapat sem remekelt a nyitányon – egy BL-győzelemtől azonban mindkét fél új lendületet remélt. Nos, az első félidőben Edinson Cavani egymaga eldönthette volna a mérkőzést, de a Zlatan Ibrahimovic örökébe lépő uruguayi csak első helyzetét értékesítette, az első percben (1–0), a következő kettőt kihagyta.

Pedig egyszer ballal az üres kapuba kellett volna lőnie, jobbal meg az ötös előtt nem találta el azt a labdát, amelyet pedig mellel maga elé tett. Arsenal-helyzetet nem jegyezhettünk fel, a hazai kapusnak, Alphonse Aréolának volt akadt védenivalója, kollégája, David Ospina ellenben nem unatkozott, több beadást, indítást is hárítania kellett.

A pihenő után Ángel Di María, majd Serge Aurier és Cavani is kihagyott egy-egy ziccert, Arsene Wenger pedig sokáig a kispadon hagyta az Olivier Giroud, Lucas Pérez csatárkettőst, pedig az Alex Oxlade-Chamberlain, Alexis Sánchez, Alex Iwobi támadótrió egyáltalán nem remekelt.

A 71. percben újabb őrületes arsenalos védelmi hibasorozat és egy Di María által elpuskázott lehetőség jelezte, hogy egyik fél sincs (még) csúcsformában, és ahogyan az a futball törvénykönyvében írva vagyon, ennyi elszórakozott lehetőség után jött is a büntetés, egy Alexis Sánchez-találat képében. 1–1!

Cavani elhibázott a hajrában egy menetrendszerű ziccert, majd Iwobi nyerhette volna meg a rangadót a londoniaknak. Kassai Viktor és csapata remekül vezette a mérkőzést, Kassai engedte a kemény futballt, de így vált folyamatossá, lüktetővé a mérkőzés, amelynek végén honfitársunk jogosan mutatta fel a dulakodó Olivier Giroud, Marco Verratti párosnak a második sárga lapokat is.

Az összecsapás stílszerűen kihagyott hazai ajtó-ablak ziccerrel zárult, a PSG csakis önmagát okolhatja a győzelem elmaradásáért.


BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT

PSG (francia)–ARSENAL (angol) 1–1 (1–0)

Párizs. V: Kassai (magyar)
PSG: Aréola – Aurier (Meunier, 84.), Marquinhos, T. Silva, Maxwell – Krychowiak (Pastore, 79.), Verratti, Rabiot (T. Motta, 74.) – Di María, Cavani, Matuidi. Vezetőedző: Unai Emery
ARSENAL: Ospina – Bellerín, Mustafi, Koscielny, Monreal – Cazorla, Coquelin (G. Xhaka, 71.) – Iwobi, Özil (el-Neni, 85.), Oxlade-Chamberlain (Giroud, 63.) – A. Sánchez. Menedzser: Arsene Wenger
Gólszerző: Cavani (1.), ill. A. Sánchez (77.)

BASEL–LUDOGOREC

Az első félidő végén két brazil hozta össze a Ludogorec gólját: a bolgár állampolgársággal is rendelkező Marcelinho kiugratta Jonathan Cafút, aki megforgatta védőjét, majd kilőtte a hosszú alsó sarkot. 0–1

Nem volt messze a bolgár csapat attól, hogy ezzel a góllal elvigye a három pontot, a 80. percben azonban a kapusa, Vladiszlav Sztojanov rosszul jött ki egy beadásra, a labdát nem jó helyre paskolta, Renato Steffen pedig kapásból a kapuba lőtt. 1–1

BASEL (svájci)–LUDOGOREC (bolgár) 1–1 (0–1)
Bázel
. V: Kulbakov (fehérorosz)
BASEL: Vaclík – Traoré, Balanta, Suchy, Lang – Zuffi (Fransson, 70.), Xhaka – Steffen, Bjarnason, Delgado (Calla, 82.) – Janko (S. Doumbia, 40.). Vezetőedző: Urs Fischer
LUDOGOREC: Sztojanov – Natanael (Vitinha, 80.), Palomino, Moti, Minev – Andrianantenaina, Djakov (Lucas Sasha, 91.) – Misidjan, Marcelinho, Wanderson (Plasztun, 85.) – J. Cafú. Vezetőedző: Georgi Dermendzsiev
Gólszerző: Steffen (80.), ill. J. Cafú (45.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik