BL: Pirlo szerint néha túlzottan egoisták a játékosai

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.05. 08:57
null
Pirlo az eredménnyel elégedett, csapata játékával kevésbé (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, a Juventus 4–1-re legyőzte a Ferencvárost a Puskás Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában. Andrea Pirlo, az olasz sztárcsapat vezetőedzője az eredménnyel elégedettebb volt, mint a mutatott játékkal, míg Giorgio Chiellini a második félidei sebességváltást jelölte meg a siker kulcsaként.

„Elégedettek vagyunk az eredménnyel, bár játszhattunk volna sokkal jobban is. Sok hibát követtünk el, talán azért, mert kicsit könnyelművé váltunk, miután a győzelmünk már biztossá vált” – kezdte Andrea Pirlo, a Juventus vezetőedzője.

„Rengeteget beszélgetek a játékosaimmal, de a döntéseket ők hozzák meg a pályán. Ezen az estén néhány alkalommal nem választottunk jó megoldást, különösen a kapu előtt. Néha muszáj kevésbé egoistának lenned, és amikor lehetőséged nyílik rá, lezárni a mérkőzést” – idézi az UEFA hivatalos honlapja a Juve trénerét, aki a szünetben lecserélt, igen halovány teljesítményt nyújtó Arthurra is kitért.

„A mérkőzés kezdetétől nem volt jól, betegnek érezte magát és hányingere volt. Gondjai akadtak a légzéssel és a futással is. Már húsz perc után le akartuk cserélni, de szerette volna végigjátszani az első félidőt.”

Giorgio Chiellini rövid kihagyás után Budapesten tért vissza a pályára, a Hellas Verona (1–1), az FC Barcelona (0–2) és a Spezia (4–1) elleni mérkőzéseken izomsérülés miatt nem játszott.

„Könnyebbé válhatnak a meccsek, ha jól játszol – értékelt a Juve csapatkapitánya. – Az első félidőben kicsit lassan járattuk a labdát, de a másodikban emeltünk a tempón, és újabb fontos győzelmet arattunk. Ami engem illet, abban a korban járok már, hogy a végére kissé elfáradtam és berozsdásodtam.”

Érdekesség a Juventus kapcsán, hogy 2016 szeptembere óta először szerzett legalább négy gólt a Bajnokok Ligájában, akkor – Miralem Pjanic, Gonzalo Higuaín, a Puskás Arénában is eredményes Paulo Dybala, valamint Daniel Alves találatával – a Dinamo Zagrebet verte meg 4–0-ra a csoportmeccsek során.

Álvaro Morata a kétgólos produkciója után kifejtette, mitől lendült csúcsformába a torinói csapatnál.

„Amikor visszatértem a klubhoz, már elmondtam, hogy mostanra lettem érett játékos. Megtapasztaltam minden rosszat és jót, és arra volt szükségem, hogy megbecsülést kapjak. Ez a Juventusnál megvan, így tovább fejlődhetek – mondta Morata, aki klasszis csapattársáról, Cristiano Ronaldóról is beszélt. – Cristiano nagyszerű csapattárs, mindenkiivel beszél, mindenkinek segít. Ő a legfontosabb játékosunk, akinek az a célja, hogy magasabb szintre emelje a csapatot.”

Ha a torinói sztárcsapat otthon is legyőzi a Ferencvárost, és az FC Barcelona sem kap ki Kijevben a Dinamo vendégeként, akkor a Juve – és a Barca is – már négy forduló után biztossá teszi továbbjutását a legjobb 16 közé.

A MÉRKŐZÉS HOSSZABB ÖSSZEFOGLALÓJA (ÁTKATTINTÁSSAL)

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ

G-CSOPORT
FERENCVÁROS–JUVENTUS (olasz) 1–4 (0–1)
Budapest,
Puskás Aréna, 20 000 néző. Vezette: Grinfeld (izraeli)
FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Botka (Heister, 68.) – Haratin, Sigér D., Somália – Zubkov (Uzuni, 80.), Isael (F. Boli, 73.), Nguen (Mak, 73.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
JUVENTUS: Szczesny – Cuadrado (Frabotta, 76.), Bonucci, Chiellini, Danilo – Ramsey (McKennie, 53.), Arthur (Bentancur, a szünetben), Rabiot – C. Ronaldo, Morata (Dybala, 67.), Chiesa (Bernardeschi, 76.). Vezetőedző: Andrea Pirlo
Gólszerző: F. Boli (90.), ill. Morata (7., 60.), Dybala (73.), Dvali (81. – öngól)

A csoport másik mérkőzésén
Barcelona–Dínamo Kijev 2–1
(Messi 5. – 11-esből, Piqué 65., ill. Cihankov 75.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 3 3

9–2 +7 9
2. Juventus 3 2
1 6–3 +3 6
3. Dinamo Kijev 3
1 2 3–6 –3 1
4. FERENCVÁROS 3
1 2 4–11 –7 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik