BL: Paulo Dybala megsérült, nem játszhat a Villarreal ellen

Vágólapra másolva!
2022.02.21. 23:05
null
Dybala (kékben) sérülése nem sok jót jelent a Juventusnak a BL-ben (Fotó: AFP)
Az elmúlt hétvégén a Juventus 1–1-es döntetlent játszott a Torino elleni derbin, ám elvesztette argentin szélsőjét: Paulo Dybalát a második félidő elején kellett lecserélni sérülés miatt. Hétfőn aztán kiderült, az érintett nem játszhat a Villarreal elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első meccsén.

 

Az olasz klub hétfőn bejelentette, Paulo Dybala izomsérülése miatt tíz napra kidőlt a sorból, így csupán a visszavágón állhat majd Massimiliano Allegri vezetőedző rendelkezésére.

Nem ez az első alkalom, amikor az argentin fontos BL-meccs kihagyására kényszerül – legtöbbször – sérülés miatt.

Dybala 2015 nyarán érkezett a Juventushoz, ahol azóta a klubnál töltött mind a hét idényében pályára lépett a Bajnokok Ligájában, összesen 52 mérkőzésen 18 gólt szerzett és három gólpasszt jegyzett, ám ezek a számok lehetnének jóval magasabbak is, ha nem jön közbe egy-egy sérülés a fontos mérkőzések előtt.

Első juvés idényében 2016 tavaszán a Bayern elleni nyolcaddöntő első meccsén fontos szerepe volt abban, hogy 2–2 lett a találkozó vége, de a visszavágóról hiányzott sérülés miatt, a müncheni meccsen végül a Bayern hosszabbítás után 4–2-re nyerve jutott tovább.

Két évvel később a Real Madrid elleni negyeddöntő első meccsén kiállították, így csak a lelátóról figyelhette, ahogy csapata végül összesítésben 4–3-mal búcsúra kényszerül – Cristiano Ronaldo a rendes játékidő ráadásában, büntetőből szerzett góljával.

Egy évvel múlva az Ajax ellen elvesztett negyeddöntőben mindössze másfél félidő jutott neki sérülése miatt, 2020 tavaszán pedig mindössze 13 percet kapott a Lyon elleni két meccsen, a visszavágón a 70. percben állt be, a 83.-ban pedig cserét is kapott sérülése miatt.

Az elmúlt idényben a Porto elleni nyolcaddöntő első meccsét a kispadon ülte végig, a másodikra viszont sérülése miatt nem is nevezte a Juventus, amely ismét nélküle búcsúzott a sorozattól.

Miután pedig a Juve hétfőn közölte, hogy kedden biztos nem léphet pályára a Villarreal otthonában, és a fentieket elnézve ez nem biztos, hogy olyan jó előjel az olaszok számára...

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
21.00
: Chelsea (angol)–Lille (francia) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Villarreal (spanyol)–Juventus (olasz) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik