BL: Owen elmondta a véleményét – kár, hogy nem gondolta át

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.14. 21:38
Az angol labdarúgás egyik jeles képviselője, Michael Owen többek között televíziós szakkommentátorként dolgozik, mióta visszavonult. A Liverpool és a Real Madrid korábbi játékosa általában szereti kifejteni, mit gondol – ez így volt az angol klub Sevilla elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésével kapcsolatban is, amikor sikerült megfogalmaznia egy érdekes mondatot.

Owen ugyanis a kiállított Joe Gomezre azt mondta, nem elég magas ahhoz, hogy középső védőt játsszon.

Ez csak azért probléma, mert az angol utánpótlás-válogatott játékos 188 cm – nem ő a legmagasabb futballista a világon, de alacsonynak semmiképp sem mondható.

Arról pedig még említést sem tettünk, hogy hány olyan korábbi vagy jelenlegi bekket lehetne felsorolni, aki alacsonyabb, mint az 1997-es születésű Gomez – ilyen például Paolo Maldini, John Terry, Franco Baresi, Fabio Cannavaro (aki ráadásul aranylabdás is volt), vagy éppen Sergio Ramos is…

nem elég magas ahhoz, hogy középső védőt játsszon.

Ez csak azért probléma, mert az angol utánpótlás-válogatott játékos 188 cm – nem ő a legmagasabb futballista a világon, de alacsonynak semmiképp sem mondható.

Arról pedig még említést sem tettünk, hogy hány olyan korábbi vagy jelenlegi bekket lehetne felsorolni, aki alacsonyabb, mint az 1997-es születésű Gomez – ilyen például Paolo Maldini, John Terry, Franco Baresi, Fabio Cannavaro (aki ráadásul aranylabdás is volt), vagy éppen Sergio Ramos is…



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik