BL: „Nem fogunk úgy játszani, mint egy vidéki kiscsapat”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.20. 18:10
A labdarúgó Bajnokok Ligája E csoportjának harmadik fordulójában a Roma a német bajnok Bayern Münchent látja vendégül. Az olasz csapat vezetőedzője, Rudi Garcia nemcsak a keddi ellenfelet, hanem annak vezetőedzőjét, Pep Guardiolát is méltatta, míg Daniele De Rossi leszögezte, nem fogják meghazudtolni a saját stílusukat.

„Guardiola az egyik legjobb edző a világon. A Barcelonával nagy tetteket hajtott végre, bátor döntés volt a részéről, hogy átvette a Bayern irányítását. A legutóbbi szezonban láthattuk, nem elég, hogy jó játékosaid vannak, az edzőnek is nagy szerepe van” – utalt a katalánok tavaszi sikertelenségére Rudi Garcia, aki ezzel a példával igyekezett alátámasztani Guardiola munkájának fontosságát.

„Rengeteg Bayern-meccset tekintettünk meg, többek között a Real Madrid elleni BL-mérkőzésüket is. Olykor olyan apró részletek jelentik a különbséget, mint az ellenfélhez való alkalmazkodás – vélekedett a francia szakember. – Intelligens játékosaink vannak, de mindig kell rendelkeznünk B-tervvel, ha valami balul sülne el. Fontos, hogy élvezzük a játékunkat, ezen kedden sem szabad változtatnunk. Okosan kell játszanunk, aztán meglátjuk, hogyan alakulnak az események.”

„Szeretnénk, ha a szurkolóink büszkék lennének ránk. A győzelem reményében lépünk pályára, de a döntetlen sem lenne rossz eredmény, mert remek csapattal találkozunk. Nemcsak a drukkereink, de az egész világ figyel majd bennünket, úgyhogy nem fogunk berendezkedni a saját térfelünkre, mint egy vidéki kiscsapat. A Bajnokok Ligájában mindenki élvezni akarja a játékot” – mondta Daniele De Rossi, a Roma középpályása.

A Roma és a Bayern München összecsapása kedden 20.45 órakor kezdődik az olasz fővárosban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik